Ma reggel egy nem közvetlen kollégám foghegyről - nekem legalábbis úgy tűnt - utasított, hogy ezt tedd ide, azt vidd oda!
Magamban már készülődtem is a visszavágásra. Valami enyhén csípős megjegyzést odavetni, az jó lenne... Hát hogy jön ő ehhez? Fiatalabb is, meg nem ő a főnököm. Különben is én sokkal többet dolgozom....
És akkor jön itt nekem Jézus a plusz mérfölddel, meg az arcom másik felével.
Milyen nehéz is az a második mérföld! És milyen jó az, ha rájövünk, hogy nehéz, mert akkor legalább eszünkbe jutott, amit Jézus mondott.
És én még azt hittem, hogy keresztényként megélni a hétköznapokat abszolút sikertörténet. Ilyesmik nem is jelentenek kihívást.
Dehogynem. Csak az már kevésnek bizonyul, hogy a látszatra ügyeltünk, itt már a motivációk és a szívbeli tisztaság a fontos. Ha tiszták a motivációid - tiszta vagy.
Nehéz. Nehezebb, mint beszólni, ez biztos.
Nem baj, nem adnám semmiért a hitem. Ennél nehezebb és csodálatosabb dolog nincs a földön.
Miért ,,félem" Istent? Mert tudom, hogy vele élhetővé vált az életem. Tudom, hogy jók a tanácsai, és semmihez sem hasonlítható az a béke és öröm, amit Ő ad nekem. Ezért inkább megteszem, ami rajtam áll.
Zsoltár 30,8 Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd orcádat, és megroskadtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése