Keresés ebben a blogban

2016. szeptember 27., kedd

Valóságshow és égőáldozat

Pár éve észrevettem, hogy valami elromlott bennem.
Vagy inkább megjavult?
Vannak ezek a valóságshow-k, és mindig kiakadok rajtuk. Hogy ezekre mekkora a kereslet, és az emberek harsányan röhögnek embertársaikon, kipellengérezik őket, kigúnyolják őket, a legjobb pillanatokat megosztják a közösségi oldalakon, stb. Ez teljesen normális ebben a világban.
Én sem voltam különb és talán most is előfordul hasonló, de Valaki ettől szomorú lesz bennem.
Valaki, Aki nagyon, de nagyon szereti mindezeket a szerencsétleneket. Ez a Valaki sokat áldozott fel Mindenkiért.
Egy törvénytanító mondja:
„Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.” (Mk 12: 32-33)
Mindezt pedig válaszul Jézus „Smá Jiszraél” bevezetésű tanítására, amit a Tórából, Mózes 5. könyvéből idéz.
Erről itt elolvashatod Raj Tamás rabbi írását.

2016. szeptember 20., kedd

Te érted?

 Sokszor megakadt a szemem azon a mondaton, mikor Jézus a tanítványokhoz fordult és azt mondta:
Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten Országának titkait...
  Ez két dolgot jelent:
  1. Nekik adták,
  2. A többieknek nem adták.

2016. szeptember 18., vasárnap

Suli

 Anabaptista egyháztörténet órán a tanárunk beszélt arról, hogy az első anabaptistákat hogyan végezték ki, mikor ők vissza akartak térni a bemerítés gyakorlatához.
Egyszerűen nem értem, hogy ez hogy válthatott ki ilyetén vérengzést az Ige és Isten ismerete ellenére.
Aztán csak beugrott egy prófécia Jézustól.
Lásd a képen
A szomorú az, ami a részlet második felében van. Isten óvjon bennünket attól, hogy ilyenekké váljunk!

2016. szeptember 17., szombat

Ez pedig az olvasónaplóba

A mai szakasz a Mk 5: 21-től.

Ahányan és ahányszor olvassuk, szinte mindig más ugrik be ezekről a történetekről. Most két egyszerű dolog kapott hangsúlyt.

  • Egyik, hogy Jairus zsinagógafő létére Jézus lábai elé borult, 
  • a másik, hogy egyik gyógyításától a másikig az úton is meggyógyít valakit Jézus, ráadásul nem szándékosan. Csak megérintette az a nő és közben tudta, hogy elég lesz hozzáérnie.

A hitnek mintegy terméke jelenik meg a gyógyulás.
A vezetők ezt a közeledést bűnnek mondhatják a betegség típusa miatt, de Jézus hitnek nevezi. Halleluja!

Reggeli agymenés

Nagyon hasznos a mosogatógép kipakolása.
Ilyen gondolatok születnek meg.

Itt írtam a képmutatásról.

2016. szeptember 15., csütörtök

Biblia olvasónapló

 Mint a tavalyi évben, idén is olvasónaplót vezetünk a teológián feladott Biblia szakaszokból és az istentiszteletekről, amiken részt veszünk, illetve meghallgatunk a neten.
Havi 5 istentiszteleti jegyzetet kell készíteni és 25 igeszakaszt szükséges tanulmányozni, majd naplózni.
A Márk 4. része a mai feladvány.
A magvető példázata ma jobban megtestesült előttem, ugyanis a napokban elkövettem egy kis bakit. Beáztattam egy adag csicseriborsót, majd idő és motiváció híján leöntöttem róla a vizet és hűtőbe tettem, ahol is kicsírázott. Tegnap óta viszem körbe a családban, hogy né' má', mit csináljunk ezzel???
Gondoltam elvetem, egy részét, aztán majd csicseriborsót aratok róla. Fogalmam sincs hogy néz ki növényként, csak azt tudom, hogy magom van, vetek. De az a mag, ahogy önmagában életre kelt a hűtőben, az meglepő volt.
:)
Majd beszámolok róla, lehet, hogy fázisfotókkal...
Addig is itt olvasható az igerész.

2016. szeptember 14., szerda

Megmentő Isten

 Az ellenségem megáldása közben jövök rá arra, hogy mennyire szereti Isten őt és hogy milyen nagy szakadék van Isten akarata-, és az enyém között.
Minderre a Márk Evangéliuma olvasása közben jöttem rá.

Megdöbbentő, hogy a farizeusok a szombat miatt kötözködnek. Egyszerűen nem értik a lényeget, hogy Isten miért adta parancsba a szombatot. Más a motivációjuk, nem az életek mentése, hanem a kioltása. Zéró isten-ismeret. (Mk 3:4. vers) Jézus bánkódott miattuk. A Lk 13:17-ben azt írja egy hasonló szituációban, hogy az ellenségei megszégyenültek.

2016. szeptember 11., vasárnap

Örvendezek

Örvendezek biz' én! Nem múlandó dolgoknak, hanem Isten beszédének.
Ő mondja meg, hogy

  • ki vagyok és milyen jövő vár rám.
  • Milyen lehetőségeim vannak már most?
  • Ki a gyerekem és a férjem?
  • Rájuk milyen jövő vár?
...Csupa jó hír, lásd itt is, meg itt is! No meg itt is.
Ezeket fel szoktam írni az imalistámra és kimondom.

Ma ezt mondta:
Gal 3:5 ...a ki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek...
Ez nekem két dolgot is üzent: Isten  igenis adja a Szent Szellemet! És igenis hatalmas dolgokat művel bennünk!

2016. szeptember 10., szombat

A Szent Szellem és a régi emberi természet

Kis matekozás:
Tegnap ki lepett meg többször, a test, vagy a Szellem? Magyarul: megbántottak, elárultak, rosszakat mondtak rólam, vagy a gyerekemről, férjemről. Hogy reagáltam le?

Galata 5:16-26 Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni! Mert amire a régi természetünk törekszik, az ellentétes azzal, amit a Szent Szellem akar. E kettő tehát ellensége egymásnak. Ebből következik, hogy ha a Szent Szellem szerint éltek, akkor nem azt fogjátok tenni, amit a régi természet szerint kívánnátok. Ha engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt.
Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát!
A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

2016. szeptember 9., péntek

Kérdések és válaszok

1. Kérdés: Mit szeretne tőlünk Isten?
Válasz a képen.
Mindenesetre letaglózott a párhuzam, ahogyan az is, hogy szeretett népével mi történt, miután nem helyezkedett bele Isten akaratába. (Jer 13:19. vers)

2. Kérdés: Mit húztam alá a Bibliámban, vagy mitől facsarodott el a szívem?
Válasz:
Az Efézusi levél 1. részéből pár gondolat:
6 ... hogy dicséretet szerezzen dicsőséges kegyelmének, amellyel megajándékozott bennünket szeretett Fiában, Jézus Krisztusban...
12 Bennünket, ... Isten arra választott ki, hogy dicséretet szerezzünk dicsőségének.
14 ... Mindennek a célja pedig Isten dicsőségének dicsérete.
18 ...reménységre hívott el...
19 ...mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben...

(az utolsónál elbőgtem magam, mert nagyon meghatott)

2016. szeptember 8., csütörtök

A pénteki beszélgetés margójára

 Felvetődött a kérdés, hogy a hitünk feltétlenül örömmel párosul-e, mégpedig mindez a Dávid hányatott sorsa és a bujdosásai során írt Zsoltárok fényében.
Nekem a következő Igék ugrottak be:
Róma 14, 17 és a Galata 5, 22.
:)
Ezek alapján bátran mond6om, hogy IGEN!!!
:)

Szülcsi napcsi

30+16. szülinap=46. Zsoltár. Megzenésítve íme:

Itt pedig olvasható formában:
Isten a menedékünk,
és minden erőnk forrása!
Ő mindig biztos segítség a bajban!
2 Ezért nem félünk, még ha meg is rendül a föld,
és a hegyek a tengerbe omlanak.
3 Nem félünk, mikor zúgnak a tenger hullámai,
és megremegnek a hegyek. Szela

4 Van egy folyó,
amely megörvendezteti Isten városát,
a Felséges Örökkévaló szent lakóhelyét!
5 Isten maga lakik benne,
ezért városa örökre megmarad!
Ő maga menti meg virradatkor.
6 Zavarognak a nemzetek, félve reszketnek,
birodalmak omlanak össze.
Mikor az Örökkévaló szava mennydörög fölöttük,
még a föld is megolvad.
7 De az Örökkévaló, a Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a várunk! Szela

8 Jöjjetek, nézzétek az Örökkévaló hatalmas tetteit!
Lássátok, milyen félelmetes dolgokat
vitt véghez a földön!
9 Véget vetett a háborúknak az egész világon,
összetört íjat és lándzsát,
elégette a harci szekereket.[b]

10 Az Örökkévaló mondja: „Tegyétek le a fegyvert,
és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten,
akit az összes népek magasztalnak,
az egész világ tisztel és fél!”
11 Az Örökkévaló, a Seregek Ura velünk van,
Jákób Istene a várunk! Szela

2016. szeptember 6., kedd

Érdekesség 1.

Vasárnap reggel a bibliaórán a Máté 15-öt olvastuk.
Meglepő párhuzamot találtam a Mt 15:19, és Gal 5:19-20 között.
Lásd a képen:

Kis kiegészítés a Máté 15-höz:
16 „Hát még ti sem értitek? — kérdezte Jézus. — 17 Hiszen tudjátok, hogy az étel, amelyet megeszünk, a szájon át a gyomorba kerül, végül pedig kiürül onnan. 18 Ami viszont a szádból kijön — vagyis, amit mondasz —, az a szívedből származik, és az tehet téged tisztátalanná! 19 Mert az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a szexuális bűnök, a lopás, a hazugság és a gyalázkodás.20 Ezek teszik tisztátalanná az embert, nem pedig az, ha nem végzi el a szertartásos kézmosást étkezés előtt.”
Kis kiegészítés a Galata 5-höz:
23 Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve!
Miért is fontos ez most nekem?
Mert úgy érzem, hogy keresztények sokasága lavírozik a test cselekedeteivel a világban.
Én is.
Könnyebben elengedjük magunknak az eleséseinket, de mikor rajtunk gyakorolja valaki a saját testének a cselekedeteit, akkor megérezzük annak a súlyát, és romboló hatását.
Fel kell nőnünk!

Érdekesség 2.

 Az Efézusi levél tanulmányozása során bukkantam egy érdekességre:
Az 5. rész 9.versében a világosság gyümölcse görögben Szellem/Lélek gyümölcse, mégpedig teljesen azonos a Galata 5:22 beli szófordulattal.
Sehol nem találtam erre magyarázatot, de a Kecskeméthy és a Luther féle változat is így fordítja.
A többi, amiket megnéztem „világosság gyümölcsét” ír.
Forrás: biblia.jezusert.com weboldal.


2016. szeptember 3., szombat

Épüljön fel!

Minap kerestem egy Igét:
Efézus 4:13 Meddig fog tartani ez a felépítés? Addig, amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban, amit a hitünk magában foglal. Addig, amíg majd mindannyian egészen felnőtté válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani.
Élet a Szent Szellem által

Róma 8 Ezért már nem fenyegeti büntető ítélet azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek. 2 Miért nem? Mert én a Krisztus Jézusban élek, és őbenne az Élet Szellemének törvénye uralkodik, amely felszabadított engem[a] a bűn és halál törvénye alól. 3 Így oldotta meg Isten azt, amire a Mózesi Törvény képtelen volt, mivel a régi emberi természet miatt nem volt rá ereje. Isten azonban a saját Fiát küldte el hozzánk, hogy általa leszámoljon a bűnnel. Igen, a Fiú ugyanolyan testben élt a földön, mint amilyenben most mi élünk. Isten ezt az emberi testet, Jézus testét használta fel arra, hogy általa elítélje a bűnt. 4 Így érte el azt, hogy a Törvény jogos követeléseinek meg tudjunk felelni. Mi ugyanis nem a régi természetünket követjük, hanem a Szent Szellem szerint élünk.

5 Akik a régi természetük szerint élnek, azok egyre csak arra törekszenek, amit ez a természet kíván. Akik azonban a Szent Szellem szerint élnek, azok arra törekednek és azzal foglalkoznak, amit a Szent Szellem kíván. 6 Régi természetünk igyekezete végül is a halálhoz vezet. A Szent Szellem azonban mindig az életre és a békességre törekszik.7 Régi természetünk igyekezete tehát ellentétes Isten törekvésével, mivel az a természet nem akar, de nem is tud engedelmeskedni Isten törvényének. 8 Ezért akik a régi emberi természetük uralma alatt élnek, azok nem képesek Isten tetszésére élni.

9 Ti azonban már nem a régi természet irányítása alatt éltek, hanem a Szent Szellem uralma alatt. De csak akkor, ha valóban bennetek él Isten Szelleme, mert ha nem, akkor nem is tartoztok Krisztushoz. 10 Ha viszont Krisztus valóban bennetek él, akkor a testetek ugyan halandó a bűn miatt, a szellem azonban él, mivel Isten befogadott bennünket! 11 Ha pedig annak Szelleme, aki feltámasztotta Jézust a halálból, bennetek lakik, akkor a ti halandó testeteket is fel fogja támasztani a bennetek lakó Szent Szellem segítségével.

12 Így tehát, testvéreim, nem vagyunk a régi természetünk uralma alatt. Nem szükségszerű, hogy annak a kívánságai szerint éljünk. 13 Ha ugyanis a régi természet szerint éltek, meg fogtok halni. Ha viszont a Szent Szellem segítségével könyörtelenül lemetszitek a régi természet dolgait, akkor fogtok igazán élni.

14 Mert azok az Isten fiai, akiket Isten Szelleme irányít.15 Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: „Abba!”[b] 16 Maga a Szent Szellem a mi szellemünkkel együtt megerősíti, hogy Isten gyermekei vagyunk. 17 Ha pedig valóban azok vagyunk, akkor az örökösei is. Igen, Isten örökösei és Krisztusnak örököstársai vagyunk — de csak akkor, ha együtt is szenvedünk Krisztussal. Akkor pedig vele együtt veszünk részt a dicsőségben is.
Eljövendő dicsőségünk

18 Úgy gondolom, hogy a jelenlegi szenvedésünk össze sem hasonlítható azzal a dicsőséggel, amelyben részünk lesz.19 Mert az egész teremtett világ feszült figyelemmel várja, hogy Isten nyilvánosságra hozza és láthatóvá tegye, hogy kik az ő fiai. 20 Azért várja ennyire, mert a teremtett világ az elmúlás hatalma alá van kényszerítve. Nem önként, hanem Isten akarata szerint, aki így rendelkezett. Ugyanakkor a teremtett világ is abban a reményben él, 21 hogy a romlás rabszolgaságából fel fog szabadulni, és ugyanazt a dicsőséges szabadságot fogja élvezni, amelyben Isten gyermekei élnek.

22 Jól tudjuk, hogy mind a mai napig az egész teremtett világ úgy nyög és vajúdik, mint a szülő asszony. 23 De nem csak a teremtett világ, hanem mi magunk is ugyanígy sóhajtozunk. Pedig mi előleget kaptunk a Szent Szellemből! Mégis sóhajtozva várjuk a testünk megváltását, hogy ezzel teljesen Isten fiaivá váljunk. 24 A teljes üdvösségünk ugyanis magában foglalja ezt a reménységet, a testünk megváltását is. Ezt azonban még nem láthatjuk. Ha már látható lenne, akkor nem kellene remélni. 25 Mivel azonban olyan valamit remélünk, amit még nem látunk, várjunk rá türelmesen!

26 Hasonlóképpen a Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben erőtlenek vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. A Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal. 27 Isten ugyanis jól tudja, mi van a szívünkben, és azt is, mi a Szent Szellem szándéka, mert ő Isten akarata szerint könyörög Isten népéért.

28 Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott. 29 Hiszen őket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában. 30 Azt tervezte, hogy ezek a testvérek a Fiához hasonlítsanak. Ezeket a maga számára előre különválasztotta, azután elhívta, majd elfogadhatóvá tette őket, és dicsőséget is adott nekik.
Isten szeretete Krisztus Jézusban

31 Mit is lehetne még hozzátenni ezekhez? Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk?! 32 Hiszen ő még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Akkor hogyne adna nekünk minden mást is a Fiával együtt?

33 Ki vádolhatja azokat, akiket Isten kiválasztott? Senki! Isten felmentette őket minden vád alól! 34 Akkor ki ítélhetné el őket? Talán Krisztus Jézus? Hiszen ő nemcsak meghalt, de fel is támadt értünk! Most pedig az Atya jobb oldalán ül, és közbenjár értünk az Atyánál! 35 Mi választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Elnyomás, szenvedés, nyomor, nehézségek, üldözés, éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy akár ha meg is ölnek bennünket? Nem, egyik sem!36 Hiszen az Írás is azt mondja:


„Érted gyilkolnak bennünket állandóan,
olyannak tekintenek, mint a levágni való juhokat.”[c]

37 Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek — ő általa, aki szeretett bennünket. 38-39 Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.

2016. szeptember 1., csütörtök

Két dolog


  1. Az első dolog:

Az Efézus 6:10-20-ig tanulmány készítése közben az ,,igazságon,, gondolkodtam el.
Tehát álljatok erősen, és vegyétek körül magatokat az igazsággal, mint egy övvel!
  • Mi ez?
  • Ki támadná ezt a részünket?
  • Miért támadná vajon?
  • Miért kell az igazsággal, igazlelkűséggel foglalkozni?
  • Hogy kell felvenni?
ἀλήθεια  (alétheia) 1) igazság; 2) igazmondás, őszinteség; 3) valóság, a való
Ezt teszi a Szent Lélek / Szellem.
Ján 16:8  És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. 
Egyébként ez az igazság nem ugyanaz, mint az öv-igazság, hanem az, ami a mellvért-igazság. Ezt a mellkasunk elé kell tenni. Ez a δικαιοσύνη  (dikaioszüné) 1) igazság, jogosság, méltányosság 2) igazság, igazságosság, megigazulás
Szóval Ő foglalkozik a dologgal...
Ekkor ugrott be egy Ige. Lásd a felső képen!
2. A másik dolog a lenti képen egy ígéret, mert:

  • meg kell építeni a földet!
  • ki kell osztani az elpusztult örökségeket!
  • ki kell hívni a foglyokat!
  • mert még éheznek és szomjaznak,
  • mert még bántja őket a délibáb és a nap,
  • mert még vezetni kell őket annak, aki rajtuk könyörült!
  • és vízforráshoz kell jutniuk!
És szerintem Jézusról szól, mint pásztor, megmentő, üdvözítő, király.


Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...