Keresés ebben a blogban

2015. március 12., csütörtök

Rendszerüzenet Blájentől

 Tegnap kaptam egy ,,rendszerüzenetet", miszerint a blogom nem ,,mobilbarát"
Bármit is jelentsen ez, - nadon dulva és tűlhetetlen kélem! - mondaná Brian.
Én viszont azt mondom, hogy dolgozok a' zügyön, türelem! :)
Na de félre a hülyeséggel!
 Ma jó korán keltem és - mivel csajos randink lesz a lányokkal a Bárkában, - próbáltam fókuszálni egy kicsit arra, hogy miről beszélgessünk és milyen részt olvassunk a Bibliából.
  • Első akadály, ami elválasztott Hitem Alanyától, Állítmányától és Tárgyától, az a bűn volt.
Tegnap megint rosszul sikerült lereagálnom egy türelmetlen barátom hisztijét és bizony dühös lettem.
Ez nem helyes. Bocsánatot is kértem. Hiába van igazam, nem az én dolgom, hogy az után kajtassak. Egyébként meg nem is biztos, hogy igazam van. :) Így lehetne a legjobb barátom - néha a saját házam népe is - ellenség, aztán meg dolgozhatok rajta, hogy jókat-, és ne rosszakat gondoljak róla.
Szóval le a bűnnel! Nem először jöttem rá, milyen nehéz az ,,ellenségeimet" áldani és nem átkozni. Csupa jót kívántam imában, meg hogy nehogy rossz érje és egészséges legyen, Isten ne bántsa miattam.
  • További akadálynak bizonyultak a különféle aggodalmaim. 
Amíg nem vagyok képes bízni Teremtőmben és Megmentőmben, hiába minden. Szóval ezekről is beszéltem Apukámmal. Egyesével, semmi nem lényegtelen.
  1. férjem (munkája, egészsége, gondolkodása),
  2. gyerekeim (tanulása, egészsége, gondolkodása),
  3. saját magam (munkám, egészségem, gondolkodásom),
  4. barátaim (munkája, egészsége, gondolkodása)
  • Aztán arra gondoltam, hogy az 1Péter 1-et fogjuk olvasni, tanulmányozni. Nekem legalábbis rengeteg új gondolatot vetett fel.
Mindenképpen szeretném, ha mindenki, aki elolvassa, elgondolkodna minden egyes szaván, kijelentésén. Mivel kétszer nem vagyok ugyanabban az állapotban, vagy fejlődési szinten, mindig mást jelent nekem.
Ma a következőket húztam alá, bár az egészet aláhúzhattam volna:

  1. jövevény az 1. versben: Péter, a Felkent Jézus apostola [írja e levelet] a pontuszi, galáciai, kappadóciai, ázsiai és bitüniai szétszórtságbeli jövevényeknek
  2. romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan örökrész elnyerésére, melyet a mennyekben tartanak fenn a ti számotokra, - 4. vers
  3. (...) akiket hiten át Isten hatalma őriz egy nagy megmenekülésre, mely készen vár arra, hogy az utolsó időben lelepleződjék. - 5. vers - Hű, ez jó!
  4. ő az, (Jézus) akit bár nem láttatok, mégis szerettek, akiben most, mikor nem látjátok Őt, de hisztek benne, kimondhatatlan és megdicsőült örömmel ujjongtok, mivel elnyertétek a hitnek célját, a lelkek megmenekülését. 8-9. vers
  5. (...) a Felkentnek bennük lakó Szelleme - ti. a prófétákban az ószövetség idején!!! (...) - 11. vers
  6. Ezért övezzétek fel gondolkodásotok csípőjét, s aztán józanul, bevégzettekhez illően vessétek reménységeteket abba a kegyelembe, melyet a Felkent Jézus lelepleződése fog hozni nektek. 13. vers
  7. Azért is írták meg: "Szentek legyetek, mert én szent vagyok." 16. vers - hivatkozások olvasása+ mit is jelent pontosan a szent kifejezés
  8.  És ha Atyának nevezitek Azt, aki minden egyes embert munkássága szerint személyválogatás nélkül ítél meg, akkor félelemmel forgolódjatok zsellérségetek ideje alatt, 17. vers - Szóval fontosak a tetteink is, nem csak a hitünk. Különben is mit jelent az, hogy félelemmel töltsük a zsellérségünk / jövevénységünk idejét?
  9. kit a világ megalapítása előtt már kiszemeltek, de [csak] az idők utóján tettek láthatóvá értetek. 20. vers
  10. (...) akik rajta - Jézuson - keresztül hittetek Istenben (...) 21. vers
Folytathatnám, de kimeríthetelen a kincsesbánya...
:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...