Keresés ebben a blogban

2011. március 4., péntek

Az igazság odaát van?

 Az agyam lelöki a szíjat ettől a mondattól, ami az X-akták szlogenje volt. Pontosabban utánaolvasva rájöttem hogy ez nem is jó fordítás. Ez a slusszpoén. Ennek ellenére minden bénaságával együtt szállóigévé lett. A valódi fordítása, hogy az igazság az utcán hever. Erről ennyit.
 Most egy kis híradás rólam. Harmadik napja lázasan heverek, hol jobban, hol kicsit rosszabbul. Mindent egybevetve iszonyúan levert a lábamról az influenza. Az első nap volt a legrosszabb, szinte eszméletlenül aludtam estig, amikor is felkeltem végre, és ittam egy kicsit. Na jó nem ragozom a dolgot, még nem vagyok jól, de azt mondják ez így normális, és persze közben nagyon sajnálom magam.
 Közben hogy a címre is utaljak kifejtem, hogy arra jutottam, hogy amúgy nagyon szeretett és sok örömöt okozó munkahelyem volt az, ami megbetegített. Nem tudom, hogy létezhet-e ilyesmi, de már többször is megfigyeltem, hogy ha valami lelkileg megterhel, az - némi baci segítségével - fizikailag is képes a lábamról ledönteni.
Nagyon örültem neki, hogy felvettek, szeretnek, elégettek velem. Minden tuti, lejárt a próbaidőm is. Szuper!
Tudni kell, hogy jó néhány hónapja, munkámat kissé felfejlesztve, ám magamat nehezen utolérve dolgozom két ember helyett. Most kitalálták, hogy ha kevésnek érezném a rajtam levő munka terhét, hozzácsaptak egy mintegy heti pár órát igénybe vevő plusz munkát, amit persze, hogy csak én végezhetek el. Midőn felszólaltam, hogy ez nem igazságos, és ezt nem fogom bírni, egyik kollégám hozta fel a címben említett szlogent. Köszi!
Tulajdonképpen bele vagyok gebedve a dologba, és nem tudok napirendre térni. Az ismerősök jobbnál jobb tanácsokkal látnak el, de igazából nekem az kell, hogy tiszta tudjak maradni. Tudjak továbbra is tiszta szívvel, örömmel dolgozni, nem baj, ha sok a feladat.
A kérdésem az, hogy mit tenne Jézus? Erre utal a kép is, ami egy sorozat része.Tudom, tudom, a második mérföldes sztorit, csak valahogy segítene benne! Én magamtól egyébként csak valami egészen másra vagyok képes.
A következő kérdésem az, hogy miért ad állandóan ilyen nehéz leckét? Szombaton is és vasárnap is a hegyi beszéd volt a téma. Sőt az egész hetem, meg az egész életem erről szól.
Máté 5:20  Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.
Azt tudom, hogy én be akarok menni. Ehhez viszont újabb területeket kell odaadnom Jézusnak az életemből-magamból- az igazságomból,,. Nem könnyű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...