Keresés ebben a blogban

2018. január 4., csütörtök

Hála

Hála a gyógyulásomért.
Nem először élem át a teljes gyógyulást reggeli elmélkedés közepette.
Ezt az örömöt és erőt nem lehet kifejezni.
Nem tettem mást, minthogy egészen közel mentem Hozzá.
Olvastam a kis munkafüzetem, amiben lépésről-lépésre utánanéztem az Biblia verseknek. Feltöltött Isten a Szellemével és teljes erőre kaptam.
Ez csoda. Isten a beszédével gyógyít. Köszönöm Istenem!

Egy régebbi
És ez is érdekelhet

1 Világosságom és Szabadítóm az Örökkévaló, ugyan kitől féljek? Erős váram az Örökkévaló, miért félnék bárkitől?
2 Ha rám támadnak a gonoszok, hogy elevenen felfaljanak, ők fognak megbotlani és elesni.
3 Ha ellenség tábora vesz körül, akkor sem félek, ha háborút indítanak ellenem, akkor is bízom én!
4 Csak egyet kérek az Örökkévalótól, ezért könyörgök, hogy házában lakhassam egész életemben, szépségét nézhessem, és templomában gyönyörködhessek. 
5 Bizony, a veszedelem napján hajlékában rejt el, sátrában biztonságban leszek! Magas sziklavárába felvisz magához!
6 Most is fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvettek! Ezért örömkiáltással viszek áldozatot az Örökkévalónak, dicséretet és zsoltárt éneklek neki.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...