Keresés ebben a blogban

2017. július 26., szerda

Meghasonlás


 Míg így várom az apokalipszist, (lásd itt), olvasgatom a Bibliám.
Tegnap az 1 Korintus 6-ot olvastam.
A képen lévő rész ragadott meg leginkább belőle.
...
 Sok meghasonláson* megyek keresztül, bár azt is érzem, hogy egyre kevésbé szélsőséges megnyilvánulásokkal nyugtázom.
Ez, az én temperamentumommal nem kis dolog.
Látva mindazokat a dolgokat, amik a világban és a más emberekben, de még bennem is vannak, el-elszomorodom.
Látom, hogy a bűn annyira mélyen belénk gyökerezett, hogy szinte észre sem vesszük, hogy mikor-mivel vétkezünk, vagy, ha mégis, nem vagyunk képesek ellenállni a csábításnak.
Innen nézve egészen másként fest a képen lévő kijelentés

(*Meghasonlás jelentése: Társas életre vonatkozólag jelenti az illető társak azon viszonyát, midőn valamiben meg nem egyezvén, egymástól véleményben, vagy tettben is elválnak, elszakadnak, egyszersmind ellenséges indulattal viseltetnek egymás iránt. Család, társulat, nemzet tagjai között támadó meghasonlás. + Véleményem szerint a belső konfliktusok ide sorolhatóak, lásd Róma 7, 14-25-ig.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...