Keresés ebben a blogban

2016. november 24., csütörtök

Vezetve, de nem megvezetve

Egy pár gondolattal előbb is írtam a halálról.
Nem a testi halálról és nem is arról a halálról, ami a szellemünkben következik be az Istentől való elszakítottság miatt, hanem arról, amit magunk választunk: a lelki halálról. Amiről Pál úgy beszél, hogy mindent kárnak és szemétnek tart... Ez az, amiről Jézus azt mondja:
Aki meg akarja tartani az életét, az elveszíti, aki pedig elveszíti énértem, az megtalálja...
Tozer így ír erről:
 Akkor most pedig egy másik gondolatkör arról, milyen, ha Isten Szelleme VEZET:
A Galata 5-ben találkoztam ezzel a szóval tegnap és megragadt a gondolataimban, gondoltam megnézem, hol írja még az Újszövetség ebben a szóösszetételben.
Gal 5:18  Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.
vezérel: ἄγω  (agó)
1) vezet, irányít, kormányoz, 2) magával visz, elvisz, 3) elvezet; elővezet (letartóztatottat), 4) (időt) eltölt, 5) megy, halad, Etimológia:  alapszó

Jézust is vezette:
Luk 4:1  Jézus pedig Szent Lélekkel telve, visszatért a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába
És ettől Isten fiai (és lányai) leszünk:
Róm 8:14  Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
Istenem, add, hogy Tőled kérjünk és kapjunk vezetést! A Te jó Szellemed vezessen minket!
Ámen
Neh 9:20  És a te jó lelkedet adtad nekik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vontad meg szájuktól, s vizet adtál nékik szomjúságokban.
Zsolt 143:10  Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...