Keresés ebben a blogban

2016. április 19., kedd

Szentek legyetek

Hallgatom Linda Fanint, és elég érdekes dolgokat tanulok tőle.
Csodálatos, ahogyan egy Istentől ihletett ember szavai inspirálnak. Olyan dolgokat mond, amit tudok, mégis valahogy másként összegződnek bennem a gondolatok.
Szóval Isten többször mondja a Bibliában, hogy
"Legyetek szentek, mert én szent vagyok!"
Ekkor talán sok ember lelki szemei előtt megjelenik valami glóriás emberalak, na, ez nincs.
Helyette az van, hogy van egy csomó boldogmondás, meg parancs, meg egyéb izék, aminek meg kéne felelni, de ez emberileg nem megy. Jézus ilyeneket mond, hogy:
Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek, hogy... Én pedig azt mondom, hogy...
És ekkor valami sokkal nehezebb dolgot mond nekünk, mi pedig fogjuk a fejünket, és azt gondoljuk, hogy lehetetlen.
Egyedül tényleg az lenne, de így, hogy egyáltalán hallottunk erről az alternatíváról, igényelhetjük a segítséget hozzá. Ezen kívül, ha nem sikerül, megvallhatjuk, hogy ez történt, ezzel is kifejezve, hogy egyetértek, valóban úgy kellett volna, de elbuktam.
A szent egyébiránt azt jelenti, hogy Isten számára elkülönített.
Innen szép győzni.
:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...