Keresés ebben a blogban

2016. április 9., szombat

Sarkalatos kérdés

A Márk 12-ben - nem túl szokatlan, - próbálják csőbe húzni Jézust:
18 Ezután néhány szadduceus jött Jézushoz. (Ők azok, akik azt tanítják, hogy nincs feltámadás.) Megkérdezték Jézust:19 „Mester, Mózes azt parancsolta nekünk, hogy ha egy házas férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fiútestvére vegye feleségül a meghalt férfi özvegyét.[b] Így köteles gondoskodni arról, hogy meghalt testvérének mégis legyen utódja. 20 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 21 A második feleségül vette a testvére özvegyét, de ő is gyermektelenül halt meg. Majd a harmadik testvérrel is ugyanez történt. 22 Így a hét testvér sorra feleségül vette az asszonyt, de egyiknek sem született gyermeke. Végül az asszony is meghalt. 23 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége? Hiszen mind a hét testvérnek a felesége volt!”
24 Jézus így válaszolt nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 25 Hiszen a feltámadás után már senki sem nősül meg, sem nem megy férjhez. Akik feltámadnak, olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben! 26 Ami pedig a halottak föltámadását illeti, nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten az égő bokornál? Azt mondta: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene«.[c] 27 Márpedig Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké! Tehát, valóban súlyos tévedésben vagytok.”
Ezután egy farizeus szólt hozzá:
28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól megfelelt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle, hogy melyik a legfontosabb parancs a Törvényben.
29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Istenünk, az Örökkévaló az egyetlen Isten!30 Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel!«[d]31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Úgy szeresd embertársadat,[e] mint saját magadat!«[f] Ezeknél nincs nagyobb parancs.”
32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”
34 Jézus látta, hogy a törvénytanító belátásra jutott, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...