Keresés ebben a blogban

2019. november 28., csütörtök

Dáraš és báqaš


Évente megrendezzük konferenciákat Lídia Női Konferencia néven.
Néhány asszony egyszer régen összejött és elkezdett Isten igéje alapján imádkozni, innen indult el a kezdeményezés, ami aztán eljutott Magyarországra, és a Bárkában Loni néni elkezdte ezek nyomán a Lídia imaközösség megszervezését. Mai napság Viola a szervezője, és Isten személyesen.
Több imasejt van kicsiny hazánkban is közbenjáró nőkkel.
Itt olvashatsz róla bővebben, és itt is.
Én most a személyes friss tapasztalataimat osztom meg, amit a mostani konferencián kaptam, ami közvetlen érintés volt, és amitől bevallom elfacsarodott a szívem, és térdre kényszerültem.
  1. Az Ige amit szinte egész nap tanulmányoztunk az Efézus 5 volt, 1-20-ig. Itt két fordításban elolvasható. ... Ami az érdekes az én számomra most szinte csupa olyan mondanivaló ugrott ki a sorok közül, ami istenfélelemre sarkall. Majd kifejtem később.
  2. Egy katolikus néni, akivel együtt merítkeztem be 14 éve, most elmesélt egy történetet a kutyájáról, és ebből is azt hozta ki, hogy Isten milyen jó. Ő a legjobbat adja. Elmondta hogyan fogadta be a világ legcsúnyább kutyáját, hogyan kupálták ki a férjével, majd a kutyus a kezében aludt el úgy, hogy nem kellett elaltatnia, pedig már sok-sok vívódás után kihívta az állatorvost, aki addigra ott állt a másik szobában. És, hogy ebben mi volt az, ami szívenütött? Senkinek nem mondtam, de mi a héten kellett, hogy elaltassuk a pár éve befogadott kutyusunkat, akit nagyon megszerettünk. Elsírtam magam. Elfelejtettem, hogy ezt is elkérhettem volna Istentől.
  3. Volt egy másik idős néni, akivel egy kiscsoportba kerültem, itt írtam róla pár gondolatot. Olyan erővel szólta Isten Igéjét, hogy szívemig hatott, ki tudja mi mindenen kellett áthatolnia. ... Zsolt 105:4 Kívánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orcáját szüntelen.

Kívánjátok héberben:
דָּרַשׁ‬ (dáraš)
- A) Kal
1) megy, jár, látogat egy helyet
2) keres, kutat, kérdezősködik, tudakozódik
3) vizsgál, kérdez, kérdezősködik, tanácskozik
4) kér, követel; könyörög; koldul
5) átadja magát vminek, tanulmányoz, foglalkozik vmivel
B) Nifal
1) magához bocsát, közeledni enged
2) kerestetik, megkerestetik; követeltetik

Keressétek héberben:
בָּקַשׁ‬ (báqaš)
- A) Piél
1) keres, kutat
2) keres magának; talál
3) keres (Isten / király arcát = kéréssel fordul hozzá, jelenlétét keresi)
4) kíván, akar vmit (tenni), szeret
5) kér, követel; könyörög vmiért; kéréssel fordul hozzá
B) Pual
kerestetik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...