2019. december 3., kedd

Efézus 5, 1-20

 Nemrég viszonylag sok időt töltöttem a címben szereplő igerésszel, ígértem is, hogy megosztom azt, amit szerintem Isten Szelleme mutatott nekem belőle. Ez nem más, mint az istenfélelem.
Az igerész:
Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik; Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek; Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is. Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, a mi napvilágra jő, világosság. Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus. Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel, Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának. Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.
Efézus 5:1‭-‬21

  • 1. vers - Annak okáért, vagyis azért. Miért is? Visszautal az előző fejezetre. 
  • ... Legyetek követői Istennek! 
  • 5. vers: ...nincs öröksége... -vagyis meg lesz fosztva. 
  • 6. vers. Isten haragja. Van neki haragja? Van. Ezeken a helyeken is ír erről a görög szóösszetétel szerint: 13X szerepel az Újszövetségben, ebből néhány a képen. 

  • 7. vers: Annak okáért, vagyis azért. Miért is? Visszautal az előzőekre. 
  • 11. vers: Akarposz- gyümölcstelen. 7X szerepel az Újszövetségben. 

  • 15. vers: okkal járjatok. (okkal,  ἀκριβῶς (akribósz) - pontosan, alaposan, tökéletesen. 

  • 18. vers: kicsapongás. ἀσωτία, -ας (hé aszótia, -asz) 
  • - kicsapongás, züllöttség, elvetemültség
Etimológia: (fosztóképző) +  σῴζω (szódzó - üdvösség) származéka

Egyenlőre ennyi. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése