2017. november 14., kedd

Jézushoz imádkozni...

 Szeretek gondolkozni, építő vitákban részt venni, megnyugtató, igeileg megalapozott válaszokat adni és kapni a bugyutának tűnő kérdésekre is.
Dogmatika órán ilyenekről beszéltünk.
Már magánbeszélgetés volt, hogy kicsoda Jézus, és a Szentszellem, imádkozunk-e hozzájuk?
Ezt az igerészt találtam a témában:
Ha valóban ismernétek engem, akkor az Atyát is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és látjátok őt.” 8 Ekkor Fülöp szólalt meg:
„Uram mutasd meg nekünk az Atyát, hadd lássuk őt! Azzal megelégszünk.”
9 Jézus így válaszolt:
„Fülöp, olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismertél meg igazán! Aki engem látott, az Atyát látta. Miért mondod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát«? 10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez! 12 Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az is megteszi majd mindazt, amit én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat fog véghezvinni! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy én majd az Atyához megyek, 13 és megteszem, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által. 14 Igen, bármit kértek majd az én nevemben, meg fogom tenni.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Amitől ma dühös lettem

 Volt itt két dolog, ami előtt először csak simán hitetlenkedve álltam, aztán dühös lettem, majd még el is sírtam magam. Az egyik: Lukác...