Keresés ebben a blogban

2015. szeptember 11., péntek

Tudom az utat?

Írok.
Mi mást tehetnék, mikor ilyen mélyen érint meg Isten beszéde?
Imádkozom és elmondom azt, amit nem értek.
Többedszer térek már vissza a János 14-re, ami talán valakinek az ABC-hez tartozik, de nekem most is, mint annyiszor kérdéseim vannak.
A 4. versben Jézus azt mondja:
És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok.
Nekem belesajdult a szívem és felmerült a kérdésem: Tudom az utat?
Meglepő módon a tanítványok is ezen kattogtak, és az ez erre való válasz rögtön ott is van:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet! Az Atyához csakis rajtam keresztül lehet eljutni. Ha valóban ismernétek engem, akkor az Atyát is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és látjátok őt.”
Ezt a mondatot csak úgy lehet értelmezni, ha számolok Jézus sokoldalúságával és hogy mint út, egyenlő Isten hozzám intézett szavaival, tanácsaival.
És rögtön ezután csak úgy záporozott a többi kérdésem:
  • Jó úton járok? 
  • Egyáltalán hogy értsem ezt a mondatot? 
  • Mi van, ha eltévesztettem, ha bevállaltam valamit, amit nem leszek képes befejezni?
  • Mi van, ha félreértettem?
  • Hogy leszek képes a lusta fejemmel helytállni egy fősulin? 
  • Hogy teszek nyelvvizsgát?
  • Honnan lesz erőm, mikor a napi penzumot is hiányosan teljesítem?
  • Mi van ezekkel a menekültekkel?
  • Mikor kezdenek üldözni a hitem miatt?
  • Hogy fogom viselni?
  • Mi van, ha bántják a lányaimat?
  • ...
Tudok egy pár választ a szívemmel, pl hogy:
  • Isten nem a félelem lelkét adta, hanem az erő a szeretet és a józanság szellemét.
  • Aki fél nem lett teljessé a szeretetben.
  • Minden nap velem lesz.
  • Jézus él! 
El a követ...
Barát

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...