Keresés ebben a blogban

2015. április 5., vasárnap

Tűz a csontokban

 Amikor sok gyümölcsöt teremtek, Atyámnak szereztek vele
dicsőséget — s ebből látszik majd, hogy a tanítványaim
vagytok. János 15, 8
 Nem hagy nyugtot a Máté 24.25. része és a könyv, amit a minap olvastam a balga szüzekről.
Napok óta ezzel kelek és ezzel fekszem.
Megrázott, felkavart és sürget, hogy ne csücsüljek a babérjaimon. Olyan, mint csontjaimba rekesztett olthatatlan tűz. Minap, mikor a vállam szaggatott, bezzeg tudtam, hogy nem fog hagyni aludni, míg be nem kenem rávaló krémmel. így is lett.
 Ma mikor megint készülök, hogy a gyerekeknek magyarázzam az evangéliumot, teljesen más szívvel állok neki a munkának.
Tudom, hogy imádkoznom kell értük, másképp, mint ahogy szoktam. Pár dolgot rögzítettem még a füzetemben, dióhéjban - az időre való tekintettel. :)
Amit a Bibliámban aláhúztam Máté 24.25. része:
  • A tanítványok a szilárdnak tűnő templomépületeket mutogatják - Jézus mondja, hogy kő kövön nem marad.
  • A tanítványok az időre kíváncsiak, Jézus mondja VIGYÁZZATOK / LEGYETEK KÉSZEN.
  • Mindvégig tarts ki! 13. vers
  • 25. vers - előre megmondtam nektek,
  • 42. Vigyázzatok, legyetek felkészültek!
  • Máté 24:45 Kicsoda hát a hű és megbízható szolga? -  hűséges, vagy: „megbízható”, „hívő”. Az eredeti szó mind a hármat jelenti.
  • 50. vers - amikor nem várja és nem gondolja...
  • Máté 25, 1 - akkor...
  • 25, 13 ...vigyázzatok azért...
  • 25, 25 - rossz hozzáállás: lám, megvan a tied...
  • 30 - hasznavehetetlen szolga...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...