Keresés ebben a blogban

2020. április 16., csütörtök

Isten célja, avagy forrásaink felhasználása

Az ima felszabadítja
az összes örökkévaló
erőforrásodat.
Zsolt 87:7 És táncolva
énekelik: minden forrásaim
te benned vannak.
Szeretem, ahogy a Biblia megdobogtatja a szívem, amikor egy szóra, vagy egy gondolatra rácsodálkozom.
Ma a vagyon volt ez, pedig amúgy nem vagyok anyagias. Szerintem...
Így hirtelen 3X jött velem szembe a szó - vagyon / forrás / erőforrás.

  • Tegnap a Győztes imák című könyvben. Lásd a képen lévő mozaikszót!
  • Ma - először az SZNI-s tanulmány imádságában, mégpedig ebben a gondolatban: Segíts, hogy tudjunk úgy tekinteni az erőforrásainkra, hogy azok csakis Hozzád tartoznak, és segíts, hogy tudjunk bőkezűek és adakozó szívűek lenni. Ámen. 
  • Aztán a következő igerészben, ahogy Isten rábízta a vagyonát a szolgáira... (Görögben: τά ὑπάρχοντα (ta hüparkhonta)- tulajdon, anyagi javak, birtok, vagyon)
Ugyanígy hívja magához egy külföldre induló ember a rabszolgáit, rájuk bízva a vagyonát. Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, mindenkinek képességéhez mérten. Azután elutazott. Elutazása után az, aki öt talentumot kapott, tüstént elővette, dolgozni kezdett a talentumokkal és szerzett hozzájuk még ötöt. Ugyanúgy a két talentumos szerzett még kettőt. De az, aki egyet kapott, elment, gödröt ásott a földbe és belerejtette urának ezüstjét. Sok idő múltán megjött azoknak a rabszolgáknak az uruk s leszámoltatta őket. Eléje járult az, aki öt talentumot kapott és vitt neki még öt talentumot. Uram – mondta –, öt talentumot adtál ide nekem, lásd, szereztem még öt talentumot. Ura ezt mondta neki: Jól van derék, hűséges rabszolgám, kevesen hű voltál, sokak fölé foglak állítani! Eredj be uradnak örömébe! A két talentumos is hozzáment és így szólt: Uram, két talentumot adtál ide nékem, nézd, még két talentumot szereztem. Ura ezt mondta neki: Jól van derék, hűséges rabszolgám! Kevesen hű voltál, sokak fölé foglak állítani! Menj be urad örömébe! Odajött az is, aki egy talentumot kapott és így szólt: Uram, úgy ismertelek meg téged, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahol nem vetettél, onnan is gyűjtesz, ahová magot nem szórtál! Féltemben elmentem és földben elrejtettem a talentumodat. Lásd, megvan neked, ami a tiéd! Ura ezt felelte neki: Lomha, rossz rabszolga! Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, onnan is gyűjtök, hová magot nem szórtam! A pénzváltók asztalára kellett volna hát pénzemet adnod, hogy mikor megjövök, nyereséggel kaptam volna meg azt, ami az enyém. Vegyétek el azért tőle a talentumot s adjátok oda annak, akinek tíz van. Mert mindenkinek, akinek van, adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de akinek nincs, attól azt is elveszik majd, amije van. Ezt a hasznavehetetlen rabszolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás. (Mt 25, 14-30)
Urunk, köszönjük, hogy méltónak találtál minket arra, hogy a vagyonoddal gazdálkodjunk. Nem a miénk, hanem a tiéd.
Segíts Uram, hogy tudjunk úgy tekinteni az erőforrásainkra, hogy azok csakis Hozzád tartoznak, és segíts, hogy tudjunk bőkezűek és adakozó szívűek lenni. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...