Keresés ebben a blogban

2020. január 20., hétfő

Szemeteszsák

 Nekem most a konyhában illatos fajta van a fent említettből, ez azért jó, mert elnyomja a szagot.
Reggel olvastam egy jó kis írást (köszönöm Szilvi!) arról, hogy minden kapcsolatom mellé vegyek egy jó nagy szemeteszsákot, és pakoljam bele azt, ami a másik szemete.
Itt olvashatod.
 Jó néhány nap, sőt hónap telt el a "nagy csalódás" óta és azóta is várom a sebeim begyógyulását. Bár tudom, hogy ez a gyógyulás már a múltban megtörtént, amikor is Jézus MINDENKI BŰNÉÉRT elvitte a balhét, mégis fáj.
Csalódtam valakiben, egy barátban, egy hit-testvérben, hogy igaz volt e a gyanúm az nem derült ki. Vele megosztottam a kétségeimet, hiszen őt érintette. Reagáltam jól - rosszul,  inkább az utóbbi. Ki tudja. Ezen nem segít az, hogy TUDOM hogyan kéne éreznem papírforma (értsd igei) módon.
A bizalom illanékony dolog, én is el tudom játszani pillanatok alatt másnál, és az a tetves ordító oroszlán pedig tényleg azt lesi, hogy kit hogyan zabáljon fel. Ebben rohadtul találékony, sok ezer éves tapasztalattal rendelkezik.
Az úrvacsora azóta teljesen más jelenést hordoz: mégpedig, hogy Jézust is elárulták, engem is, és piszokul fáj. Aprópénzre váltották (30 ezüst) a barátságot és a bizalmat.
Minderről ez ugrott be (vagy fordítva, mármint az igéről a gondolatok):
Róm 12:9 A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. 
Róm 12:10 Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők [legyetek].
Róm 12:11 Az igyekezetben ne [legyetek] restek; lélekben buzgók [legyetek]; az Úrnak szolgáljatok.
Pár szó, ami ebben megragadta a figyelmem:
gyöngédek: φιλόστοργος, ον (philosztorgosz, on) - ragaszkodó, szeretetteljes; gyengéden, odaadással szerető
Ez a szó eredete:
ὁ φίλος, -ου (ho philosz, -u)
1) barát
2) társ
3) bizalmas

buzgók: ζέω (dzeó)
1) forr, izzik, hevül, buzog
2) participium: buzgó, lelkes

igyekezetσπουδή, ἡ-ῆς (szpudé, hé-ész)
1) sietség, igyekezet
2) szorgalom, buzgalom; fáradozás, lelkesedés
3) figyelem; komolyság
Etimológia : σπεύδω (szpeudó)
1) sürget, siettet; törődik, előmozdít
2) siet; sietve, gyorsan tesz vmit, iparkodik

Hát ennyike.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...