Keresés ebben a blogban

2017. március 19., vasárnap

A lakozásról


Bárki vagy, aki ezeket a sorokat olvasod, el ne rettentsen Krisztus követésétől, mert annyira még nem voltál boldog, amilyen boldogságot a vele való kapcsolatban tapasztalsz!
Úgy még nem voltál szeretve, ahogy Ő szeret, és nem öleltek át, ahogy Ő teszi a szavaival.
Éve óta nézegetem a polcomon az egyik könyvet, tervbe vettem, hogy elolvasom, de valahányszor kezembe veszem, elkap a harci ideg, mert frusztrált leszek tőle,  hogy nem leszek képes megtenni, amikről ír. A címe: Győzelem a bűn felett.
Ugyanakkor - mivel bennem lakik Isten Szelleme, - sokat szomorkodom, hogy nem vagyok képes egy csomó dolgot jól csinálni.
Ahogy Pál mondja, nem tartottam ki az első vérig a bűnnel való harcban. (Ja, nem biztos, hogy Pál, mert a Zsidókhoz írt levél szerzője nem tudjuk biztosan ki volt. 12,4.)
A Róma 7 jutott eszembe, amint ezt boncolgatja. Itt olvasható.
οἰκέω  (oikeó)
Tehát a cím: Lakozás, a görögben - 1) lakik, él, 2) lakásul bír, lakik vmit
Azért, mert a Róma 7-ben 3x szepel, mégpedig a bennük lakó bűnről szól.
A Róma 8-ban viszont 2x ír a bennünk lakozó Szentszellemről.
Hála Neki!
Később ezt írja:
1Kor 3:15-17 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül. Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...