Határaim végét érzékeltem, mikor egy olyan emberrel kerültem huzamosabb időre egy légtérbe, aki:
- sokaknál kihúzta már a gyufát,
- elhíresült a "grincs"-ségéről,
- nem könnyű szeretni,
- segít nekem, hogy ne gondolkodjak magamról szuperlativuszokban,
- rámutat a gyengeségeimre,
- akiért Krisztus meghalt.
Ez utóbbiról egy kis plusz történet: Barátokkal beszélgetve másvalakiről azt mondtam a a minap, hogy ő is egy ember. Erre ők nevettek és azt mondták, hogy ez nem felemelő jelző. Én pedig egy ember értékét másképp mérem.
Jézus meghalt a kereszten érte és ez nagyon felviszi egy ember árfolyamát. Nehezebben mondok le róla...
Ezért mostanában gyakrabban imádkozom. Munkahelyem apró mellékhelyiségében is térdre ereszkedem. Otthon gyakrabban vonulok a belső szobámba. Néha órákig imádkozom nyelveken, ha szükséges.
Zsolt 139:13-18 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.És ezt mindenki másról is elmondhatjuk...
Muszáj hozzátennem még a szösszenethez, mer' időközben meghallgattam egy szupi tanítást a Youtube-on:
Dicssuli, szerda este, Lettner Gábor.
Rólam beszélt, pedig nem is ismer.
Mindig elcsodálkozom Isten csodáin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése