Keresés ebben a blogban

2016. július 7., csütörtök

Ez jutott eszembe

 Mikor tegnap végiggondoltam az aktualitásokat ez jutott eszembe és igazából már szinte fejből tudom ezt a szakaszt, mert igazán sokszor kellett átrágnom magam rajta. →→→→→
Gal 5:16-26  Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.
A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek [ezek]: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, Irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.
De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény.
Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...