Áldás és átok

Kifogyhatatlan témakör. Először is annyit, hogy mi akik keresztyénnek mondjuk magunkat, mindenképp arra vagyunk elhívva, hogy áldást örököljünk. (1Pét 3,9)
Reggel olvastam az 5Mózes 28-at, és annyira feldob ahogyan kezdődik.

5Móz 28:1-2  Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, amelyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened;  És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára.

És az a sok jó, amit ott felsorol, hűű, eléggé jól hangzik.
Mindamellett a sokféleségünkre gondoltam értelmileg, érzelmileg, és minden egyéb módon. Persze, hogy megteheti az ember, hogy nem foglalkozik Istennel, hiszen szabad. De nem minden használ.
Nem használ például figyelmen kívül hagyni Istent. Éppenséggel az áldások hiánya majdnem olyan időnként, mint az átok.

Mostanában minden dolgom abszolút úgy tettem, ahogyan az emberi erőmből telt. Reggel meg elém került egy igekártya amire ez volt írva: 

Gal 5:22  De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.

Hát bizony az ember nem igazán tud ilyeneket teremni, ha a gyökérzete a testből táplálkozik. Már kezdtem hasonlítani egy hangafához a pusztában.

Tegnap láttam a kertészeket dolgozni a szép frissen ültetett útmenti fasoron és a közöttük húzódó sövénysoron. Fogták a mérőfájukat, amin be volt jelölve a sövény magassága, és  a falomb kezdetének a magassága, és kíméletlenül lemetszették a kilógó részeket. Szép lett a végeredmény. Egységes.