Végre!

Ma végre ismét sírtam. 

Szinte elfelejtettem azt a mély fájdalmat, ami képes feltörni és kimosni azt a sok mérget az ember szervezetéből. Pedig gyógyhatású. Ezt valami miatt elfelejtettem mostanában. Hogy örömömben, vagy bánatomban tettem-e, azt még nem tudom. Lehet, hogy mindkettő igaz.

Jobb, mint a szakszervezet...

Isten sokkal jobb, mint Bárki, vagy bármi, Aki, vagy ami könnyen befolyásolható, korrumpálható, megvezethető, megvehető emberekből áll.

Ha pedig meg akarom nevezni az érzéseimet, amit mostanában éreztem bajban lennék, mert nem könnyű megnevezni őket. Ilyesmik, mint: 

• Düh,
• Tehetetlenség,
• Keserűség,
• Tanácstalanság,
• Harag,

Milyen érdekes, hogy Pál apostol ezeket a testi léthez párosítja. Nem elítéli, inkább diagnosztizálja. Valahogy szükséges velejárója emberi létezésünknek, de nem tesz boldoggá.

Boldoggá az tesz, ha szeretet, öröm, békesség uralkodik bennünk, ez pedig kifejezetten attól lesz, ha Istenre nézünk, Rá várunk, Benne bízunk. Szentlélek által...