Keresés ebben a blogban

2013. szeptember 12., csütörtök

Kerülőutak

 Az igazságtalanság foglalkoztatott.
Bármennyire is olyan világban élünk, hogy egymáson átgázoló emberek tömege vesz körül, sőt mi sem vagyunk kivételek, mégis úgy látom, Isten nem áldja meg a kerülő utakat.
Ő ugyanis mindegyik embernek az édesapja. (Tudod, ˝Mi Atyánk...˝).
Azért írok itt kerülő utakat a címben, mert ahányszor valami igazságtalanság zajlik, az kerülő út, mégpedig Isten eredeti tervének megkerülése és általában az önmegvalósítás a célja. 
Lehet, hogy egy kis időbe telik, de előbb, vagy utóbb kiderül a turpisság.
Jeremiás 17, 11 Aki igazságtalanul szerzi vagyonát,
olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül.
Élete derekán elveszíti a gazdagságot,
s élete végén bolondnak bizonyul.
Meg még az is, hogy Jézus nem tartotta zsákmánynak / rablott holminak, hogy Istennel egyenlő...
Mi is az a zsákmány?
Azért nem fizetünk egy vasat sem, könnyen jön, így el is lehet kótyavetyélni.
Mint a tékozló fiú az örökséget.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...