Még jól emlékszem, mikor Isten csodálatos ígérettel ajándékozott meg a gyermekeimről egy-két éve.
Megkaptam azt az ígéretet, amit Istenfélő szülőként a legkívánatosabbnak tartok:
Ézs 44:2-5 Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, akit elválasztottam! Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál. Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.
Emlékszem ahogy melengette a szívem, sírva megköszöntem, majd rövid időn belül újra szíven talált ugyanez az Ige egy tesó szájából - mint aranymondás.
Voltak napok az elmúlt év végén és ez év elején, mikor semmi nem látszott igazolni ezt az ígéretet, de ma bizony "keresztelőre" megyünk, mert az egyik csemetém eldöntötte, hogy akarja.
Akarja ezt a pecsétet az életén.
A "keresztelő" azért idézőjeles, mert míg mostanában így emlegetik, de eredeti formájában így szól: βαπτίζω (baptidzó)
1) bemerít, alámerít, megkeresztel
2) rituális mosakodást végez
3) mediális alak: alámerítkezik, megkeresztelkedik
És mi ezt gyakoroljuk.
Mindenki döntse el maga, hogy melyik formája áll közelebb az isteni akarathoz az Ige alapján.
Örülök, mert nem mondtam neki és maga dönthette el. Nem is tűr meg semmiféle pressziót részemről.
De én immár továbbálmodom a helyzetet és reménykedem abban, hogy hamarosan nem csak vízbe, hanem Szent Szellembe és tűzbe is alá fog merítkezni.
Gondolatban összehasonlítom lélektelen szertartásokkal, amikre a szülők odacipelik a csemetéiket és az egész rokonságot - szerencsés esetben úgy, hogy nem csak rituálé az egész, hanem hitbeli cselekedet. De olyat is bőven látok, mikor nevetik a papot, meg az egész hajcihőt...
Az is igaz, hogy néhány éve nekem is csak a lelkemnek szólt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése