Mostanában gyakran veszem észre magam azon, milyen könnyen - és ami még riasztóbb, az az, hogy milyen szívesen - térek le a keskeny útról.
Kedvem van pl.: pletykálni, nevetni mások gyengeségein, esetleg butaságain.
Ugyanakkor érzem, hogy ez nem Jézus-követő magatartás, és cseppet sem hasznos.
Hogy miből tudom? Talán valakik lelkiismeretnek nevezik, szerintem a Szent Szellem súgja. Ami érdekes az az, hogy cseppet sem otrombán, ledorongolva teszi, Nem is sarokba szorítva, zsarolással, hanem természetéből fakadóan szelíden.
Hogy miért ezt a telefont tettem ki képnek?
Mert egy ige jutott eszembe ezzel kapcsolatban:
1Kor 4:7 Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?
Adódott, hogy megvehettük lányunknak amire a szíve vágyott - egy ilyen csodatelefont.
Nem kellett semmit tennie érte, csak kérte. Ha most nekiáll villogni vele, az nem helyes, hiszen ha csak ez különbözteti meg a többiektől, akkor mennyivel lesz több?
Pál ezt egy olyan részben írja, ahol okoskodásról beszél:
... senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen....
1) felfúj
2) passzív alak: felfuvalkodik
Etimológia: a phüsza-ból (fújtató; buborék)
Márpedig a buborékot az jellemzi, hogy előbb, vagy utóbb kidurran.
Egy hasonló telefont én is elfogadnék...
VálaszTörlésÁldjon meg az Úr!