Keresés ebben a blogban

2019. május 26., vasárnap

Egyszerűen nagyszerű válasz

Kissé lelombozva az elmúlt időszak nehézségei miatt egy egyszerű gondolat melengette a szívem. Nem én vagyok az első a történelemben, aki így kéri Jézust: Növeld a hitem!
„Növeld hitünket” – szóltak az apostolok az Úrnak. Az Úr azonban ezt felelte: „Ha olyan volna a hitetek, mint a mustármag és azt mondanátok ennek az eperfának: Szakadj ki gyökerestül és ültetődjél át a tengerbe, engedelmeskednék nektek. Mondja-e valaki közületek rabszolgájának, amikor az a szántásból vagy legeltetésből hazatér: Jöjj ide hozzám tüstént és dőlj asztalhoz. Ellenkezőleg ezt fogja mondani neki: Készíts valamit, míg eszem és iszom, és azután egyél és igyál te. Vajon megköszöni a rabszolgának, hogy megtette rendelkezéseit? Éppen így ti is, ha mindent megtesztek, amit rendeltek nektek, így szóljatok: Haszontalan rabszolgák vagyunk, annyit tettünk csak, amennyit úgyis tartoztunk megtenni.” Történt, hogy amikor Jeruzsálembe utaztában Szamária és Galilea között ment el, egy faluba tért be, és ott tíz bőrpoklos férfival találkozott. Azok messziről megálltak és emelt hangon kiáltották: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Ahogy meglátta őket, így szólt hozzájuk: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.” S az történt, hogy mialatt odamentek, megtisztultak. Közülük azonban az egyik, amikor látta, hogy meggyógyult, Istennek hangos dicséretével az ajkán visszatért, s arcával a lábához esett és hálát adott neki. Ez az ember szamáriai volt. „Hát nem tízen tisztultak meg? – szólalt meg Jézus. – Hol van a kilence? Nem akadt több, aki visszatért volna, hogy Istennek dicsőséget adjon, csak ez az idegen származású?” Azután azt mondta neki: „Kelj fel, eredj el! A hited megmentett.”
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 17:5‭-‬19 CSIA
https://bible.com/bible/526/luk.17.5-19.CSIA

2 megjegyzés:

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...