Nem az én harcom...

 Magdi néni vasárnap aszongya nekem, hogy hozott egy könyvet, amit legyek szíves hamar kiolvasni, mer' ő is éppen ezt teszi, de hogy imádkozás közben az Úr megkérte őt, hogy adja kölcsön nekem. Ezek után kezembe nyomta Paulette Boudet: Ez nem a te harcod című könyvét...
 Mivel tudom, hogy mennyire érzékeny Isten dolgai iránt, mennyire megbízható és tényleg nagyra becsülöm Őt, mint tesót, nem volt kérdés számomra, hogy a könyvet el kell olvasnom, de hogy hamar? Hát ehhez már nem fűztem vaskos reményeket.
Karizmatikus, katolikusok adták ki?  Érdekes. Lássuk.
Olyan nő írta saját életéről, aki nem egyszerű harcokon ment keresztül.
Írt a harcáról Istennel, gyermekeivel, férjével, anyjával, saját magával.
Írt Szent Szellem keresztségéről, büszkeségről, alázatról, örömökről, bánatokról, szabadulásokról, megkötözöttségekről.
Írt rólam. Nem nevezett meg, de rólam szólt.
Nevén nevezett bűnöket, de mivel saját életében mutatott rá, semmi kárhoztató nem volt abban, ahogyan megfogalmazta.
Leírta, hogy hogyan vitte magával Jézust a nehéz emberekkel való találkozásaira. Hogyan ültette az asztalhoz, mikor férjével kártyázott, aki előszeretettel alázta meg sok ember előtt.
Hogyan dicsérte Istent minden nehézségében és Ő hogy fordította meg a helyzetet vesztesről nyertesre. (Na nem a kártyában... :))

»Ne rémüljetek meg, se ne féljetek ettől a nagy sokaságtól, mert ez nem a ti harcotok, hanem Istené! «  2 Krónika 20,15

A könyvet már majdnem kiolvastam, és nagyon tetszik.
Nem hagy reménytelenségben, nem ad megugorhatatlan magasságú léceket és áthághatatlan akadályokat.
Tanít engem.
Egyet kértem az Úrtól ezügyben, hogy ne járjak úgy, mint a gazdag ifjú, hogy szomorúan megyek el Jézustól, mert képtelen vagyok mindannak a megtételére, amit mond...