Keresés ebben a blogban

2013. november 10., vasárnap

Praxisban

  Előfordul velem, hogy reggel felébredve mindenféle rossz gondolatok környékeznek meg és különféle kísértések, testi fájdalmak, tehetetlenségek gyötörnek. Aztán egy olyan kifejezés jut eszembe, amit előzőleg valamikor a Bibliában olvastam, és olyankor tudom, hogy ki kell keresnem, és el kell olvasnom az ide vonatkozó részt.
Pont!
Ma reggel azt olvastam, amikor Jézus arról beszél, hogy a tisztátalan szellem kimegy az emberből...,
Máté 12-t olvasva ezeket összegeztem:
  • A farizeusok nehezményezték a kalásztépést, de Jézus rámutatott a szent kenyerek történetére, és mondta nekik: ,,Nagyobb van itt a templomnál (szent helynél)!"
  • Kifogásolták, hogy szombaton gyógyít és Ő azt felelte: ,,Nagyobb van itt a szombatnál!"
  • A süket és vak ember (és még sok másik) meggyógyításakor az emberek odavoltak, a farizeusok azt állították, hogy Belzebub (a démonok fejedelme) segítségével űzi ki a démonokat. Jézus rámutat, hogy ez hülyeség. Mert Ő Isten szellemének segítségével űzi ki az ördögi fejedelemséget. Ez pedig annyit jelent, hogy Isten királysága, királyi hatalma közel ment hozzájuk.  Plusz még nekem azt is jelenti, hogy nagyobb van itt mindenféle démonnál, de még azok fejedelménél is, mert Ő ki tudja űzni azokat is!
  • Gyümölcséről meglátszik a fa milyensége. Mondanivalód alapján kiderül, hogy ártatlan vagy-e, vagy bűnös illetve hogy farizeus, vagy-e, vagy tanítvány! (Máté 12:37)
  • A farizeusok jelet kérnek, de nem ad nekik, csak Jónás jelére utal (3 napra meghal, majd feltámad). De mondja, hogy nagyobb van itt Jónásnál, és nagyobb van itt Salamonnál. Pedig akik ezekre hallgattak fel fognak támadni, de a  farizeusok nem, mert nem hallgattak rá.
  • Ezután következik az említett rész a tisztátalan szellemről, aki száraz helyeken jár, nyugalmat akar keresni, de nem találja, majd visszatér az emberbe és azt ,,üres tétlenségben (σχολάζω  (szkholadzó) ráér, szabad ideje / kapacitása van, nem foglalkozik, nincs igénybe véve, üres), tisztán és feldíszítve" találja, majd hetedmagával beköltözik. Nekem ez azt jelenti, hogy felcicomázott - külsőségre ügyelő, de tétlen lelkeket/szellemi lakhelyeket az ördög képes visszafoglalni.
  • Végül mikor keresik őt a rokonok, azt válaszolja, hogy az ő igazi rokonai azok, akik az Ő Atyja akaratát TESZIK!!! Nagyon fontos ez Neki!
Ekkor azt mondtam magamban, mint Pál, hogy ,,Ó, én nyomorult ember, ki szabadít meg engem ennek a halálos testből!???"  (Róm 7:24 ) Kicsit később írja, hogy ,,Ha a test cselekedeteit ( πρα̑ξις  praxisz 1) cselekedet, tett, 2) haszon, eredmény) Szellem segítségével  halálra ítéljük / kiszolgáltatjuk a halálnak, életre kelünk (Róm 8:13).
Hát ez alapján a szó alapján adtam a ,,praxis" címet.

Praxis: gyakorlat, a valóság, a való élet, jártasság, tapasztalat, rendszeres működés, állandó ügyfelek köre, hivatás rendszeres gyakorlása.

Praxis, de nem mindegy, hogy a test praxisa, vagy a Szent Szellemé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...