Jer 2:3 Szent volt Izrael az Úrnak, az ő termésének zsengéje; akik emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájuk, azt mondja az Úr.Ilyen alkalmakat kerestem az életemben.
Téged is biztatlak erre!
Egyenlőre időszűke miatt ennyi.
Jer 2:3 Szent volt Izrael az Úrnak, az ő termésének zsengéje; akik emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájuk, azt mondja az Úr.Ilyen alkalmakat kerestem az életemben.
Néha, mintha találomra próbálkoznánk, mintha véletlenül kellene belebotlanunk egy-egy helyzet megoldásába. (...) Valójában nem is véletlen történik ez, mert ami számunkra véletlen, a Segítőnk, Szentlélek számára nem az. (...) Ő éri el, hogy imáink a megfelelő személybe, vagy a megfelelő helybe botoljanak bele, a megfelelő módon, a megfelelő időben, és előre mozdítsák Isten akaratát az élet minden területén. És ennek éppen így kell lennie!Halleluja! Tehát akkor vsz sima ügy, hogy miért vesznek körül csupa egyforma esetek, széttört házasságok, zátonyra futott kapcsolatok, életközépúti válságok, megváltatlan életek, stb.
(1Mózes 28) 10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!” 16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!” 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”, vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.”
![]() |
| Fenti idézet Dutch Sheets, Közbenjáró imádság című könyvéből való |
Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben erőtlenek vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal. Isten ugyanis jól tudja, mi van a szívünkben, és azt is, mi a Szent Szellem szándéka, mert ő Isten akarata szerint könyörög Isten népéért. ... Újfordításban: Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.(Róma 8, 26-27)Rávilágít, hogy a kellene" szócska jelentése görög alapján δει̑ (dei)
![]() |
| Ezen már nagyon régen gondolkozom |
Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...