Gyógyszer aggódásra

Inkább így:

Az a láb...

Idézet Dale Moody: Az igazság szava c. könyvéből

Nem vagyok egy számítógép-, vagy okoseszköz guru, és mikor össze-vissza nyomkodom ezeket, hogy gyorsabban működjenek, pont az ellenkezőjét érem el.
Kb. így van a keresztény léttel is. Néha jobb kivárni, mint kapkodni.
Tegnap hallgattam valakit és mondott egy érdekes dolgot:
Az, hogy Krisztussal együtt meg vagyok feszítve, azt elég elhinnem, nem kell produkálnom. Ha elhiszem, annak meglesz a következménye.
Főleg mostanság, mikor a lábam össze-vissza akar járkálni, ahelyett, hogy belebújna az odakészített saruba, ami az örömhír hirdetésének készsége. (Ef 6,15)
Győző bácsi egyszer beszélt a lábmosásról abban a vonatkozásban. Az egymásért való imának ilyen a hatása. Szellemi értelemben megmossuk a másik lábát, amivel ezen a földön jár és koszos lett.

Jézus így szólt hozzá: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta (János 13,10)

Így, Pünkösd előtt...

Jó volt olvasni ezeket a sorokat így, Pünkösd ünnepe előtt egy kicsit másképp, mint eddig.
Szeretem az új fordításokat.
Kicsit meglepnek, mer' a "mit akart a költő / író" ma is napi kérdés nálam, főleg, hogy a Teológián napi szinten kell tanulmányoznunk a Szentírást.
Ez a házi feladat.
Az egyik.
És nagyon kedvemre való!
❤❤❤
A Zsidókhoz írt levél van soron.


Tehát most megköszönöm az ajándékokat, amiket kaptam.

Van, amelyikről tudok, tudatosan használom, van, amik inkább intuíció szinten vannak bennem.

Where You Go I Go

Az olvasónapló készítése továbbra is napi feladat a sulihoz, és most a Mikeás próféta könyve került sorra.
Ha Mikeás, akkor ismét felidézem azt a régi történetet, mikor Isten hozzám szólt nem csak jelképesen, de teljesen hallható módon, és a képen levő mondatot hangzott el.
Félelmetes, mégis örömteli emlék ez.
Méltatott a szavára engem, a porszemnyi embert.
Nem képzelődtem, mert ezt a mondatot előtte még nem hallottam, csak később derült ki számomra, hogy ez le van írva a Bibliában, és az aktuális élethelyzetemben:

• sebeket gyógyított be, 
• reményt adott 
• és új kezdetet.

Ezt a gondoskodó Istent követem, bárhova is vezet, mert szeretem és ragaszkodom hozzá!

"Where You Go I Go"

Where You go I go

What You say I say

What You pray I pray

What You pray I pray [repeat]

Jesus only did what He saw You do

He would only say what He heard You speak

He would only move when He felt You lead

Following Your heart, following Your spirit

How could I expect to walk without You

When every move that Jesus made was in surrender

I will not begin to live without You

For You alone are worthy, You are always good

You are always good, oh yes

You are always good

Always good

Always good, yeah

Where You go I go

What You say I say God

What You pray I pray

What You pray I pray [repeat]

Though the world sees and soon forgets

We will not forget who you are

And what you've done for us

What you've done for us [repeat]

Több kérdést is felvetett bennem a dal szövege.

Mennyire nem ilyenek vagyunk mi emberek.

Ha megbántanak, ha hűtlenek hozzám, ha nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeimet, ha frusztrálttá tesz a környező világ, ha új kihívások előtt állok akkor is követem Jézust?

Teszem azt előzékeny vagyok-e velük?

Szeretem-e őket?

 

 

 

 

 

Pojén

Jézusnak csak 12 követője volt. Közéjük tartozom?A másik viccesebb szösszenet, hogy neki csak 12 követője volt. Közéjük tartozom?

Forrás: Az élet vidám oldala

Epidurális érzéstelenítés

 Ki tudja miért jutott eszembe minap ez a kép, de azt érzem, hogy fontos lehet:
Mikor az első gyermekemet szültem, első körben nem akartam kérni fájdalomcsillapítást, de aztán pár óra múlva, mikor elkezdődtek az erősebb fájások, gyorsan döntést hoztam, hogy legyen:
Tűt a gerinc mellé, és hadd szóljon! Kérem a cuccot! - hiszen ki tudja meddig fog elhúzódni.
Így is lett. Hamarosan nekem nem fájt semmi, de,  - ahogy emlékszem - ott állt mellettem a doki, míg én ráérősen, nyugodtan feküdtem, mosolyogtam és azt mondja:
Anyuka, most már ideje lesz, hogy kinyomjuk a babát! Én pedig csak a monitoron láttam a fájásaimat, mert érezni semmit sem éreztem.
Most azon gondolkodtam el, hogy nekem ugyan nem fájt semmi, de a baba mit élhetett át ott bent?
A szülés megindult, ő szorongatva volt, nekem pedig nem volt sürgős segíteni neki kiszabadulni a présből.
Jaaaj, eszembe jutott, hogy miért jött elő a kép!
Mert Ezékiásról olvastunk a péntek reggeli Lídia csoporttal.

„Királyunk, Ezékiás üzeni neked: »Ó, jaj ez a nap! Mert megszorongatnak, megfenyítenek bennünket, és gyalázatot kell elviselnünk! Olyan szorult helyzetbe kerültünk, mint a magzat, aki már majdnem világra jött, de anyjának nincs ereje hozzá, hogy megszülje. Istenünk, az Örökkévaló talán meghallotta, mit mondott Rabsaké, akit ura, Asszíria királya azért küldött ide, hogy az Élő Istent gyalázza. Talán meg is bünteti őt az Örökkévaló ezért. Te pedig, Ézsaiás, imádkozz és könyörögj népünk maroknyi töredékéért, amely még életben maradt.«”

Ez is ebben a témában íródott 

Napi reményt olvastam

Rick Warren napi szösszenetei jól szoktak jönni.

Egyébként is az elmúlt napokban sok olyan dolgot írt, ami megfogott.

Ez pl. egy pár napos sorozat első része.