Keresés ebben a blogban

2020. április 25., szombat

Így kell járni, úgy kell járni, Sári, Kati tudja, hogy kell járni

... ugrott be a gyermekkori ének a következő igéről:
1Ján 2:6 (H Csia 2005) Aki azt mondja, hogy őbenne marad, az tartozik úgy járni, ahogy Ő is járt.
Bizony, ők ketten tudják a tutit. Mármint a címben szereplők.
380-adik alkalommal futok neki M. Basilea Schlink: Győzelem a bűn felett című könyvének. Hozzávetőleg.
A cél, hogy úgy járjak itt, a földi életemben, ahogyan Jézus járt.
De, hogyan járt Jézus? Miket tudunk?
Tudjuk, hogy sokat imádkozott.
Tudjuk, hogy járt templomba/zsinagógába.
Tudjuk, hogy az Atya akaratát tette.
Tudjuk, hogy szerette az embereket.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem bánt kesztyűs kézzel azokkal, akiket helyre akart billenteni.
Tudjuk, hogy ellenállt Sátánnak.
Tudjuk, hogy megüresítette magát és szolgai formát vett fel.
Engedelmes volt...
Folyt. köv.
...

És egy régebbi írásom, ami most megtetszett. 

2020. április 22., szerda

Utolsó óra, utolsó nap

... valahogy így szólt az a kis versike, amit vakáció előtt mondogattunk mi, gyerekek.
Most az utolsó napot kissé más kontextusban nézem meg, mégpedig ahogy a Biblia ír róla.

Utolsó görögben: ἔσχατος, η, ον (eszkhatosz, é, on)
1) szélső, legutolsó, legtávolabbi
2) utolsó, végső
... az erről szóló tan az eszkatológia.
Ján 6:39 Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.
Ján 6:40 Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon.
Ján 6:44 Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Ján 6:54 Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Ján 11:24 Monda neki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.
Ján 12:48 Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, amelyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.
Apcs 2:17 És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
2Tim 3:1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
Zsid 1:1 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nekünk Fia által,
Jak 5:3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!
2Pét 3:3 Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak,

.......
Semmi elsöprő, viszont sok kis gondolat. Ilyen, mint HOLT TŐKE.
Mármint valami, amid van, de nem használod.
Aztán: örökség, úgy, mint...
Máté 5:5 Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Máté 25:34 Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
Márk 10:17 És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?
1Kor 6:9 Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,
1Kor 6:10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.
Zsid 6:12 Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.
........

Aztán a hányás. Elképzeltem egy jókora adag hányadékot. Azt mondja az ige, hogy az eb visszatért a saját okádékát megenni. Így vagyunk akkor, ha valamit egyszer megtagadtam, és utána újra csinálom.
... a teljesség igénye nélkül.

2020. április 21., kedd

Uram, szólj, mert hallja szolgád

...ma is.
Szeretem Isten szavát hallani.
Itt arról írtam, mikor megérintett, hogy Isten a pajzsom.
Ma azt néztem meg, hogy Isten Szava védelem, gyógyír, helyrebillentő erő. Nézzétek csak!!!
Héberben  אֶמְרָה‬ ('eməráh)  szó, beszéd, megnyilatkozás (elsősorban Istené)
Károli nagyon sokszor ígéretnek fordította.
Ez a szó az Ószövetségben 35X szerepel, és ezen belül a 119. Zsoltárban  a 176 versből 19-ben, és az itt lévő versek nagyon felemelőek:

Zsolt 119:11 Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.
Zsolt 119:38 Teljesítsd ígéretedet a te szolgádnak, aki fél téged.
Zsolt 119:41 És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megigérted,
Zsolt 119:50 Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.
Zsolt 119:58 Teljes szívből könyörgök a te színed előtt: könyörülj rajtam a te ígéreted szerint!
Zsolt 119:67 Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem vala; most pedig vigyázok a te szódra.
Zsolt 119:76 Legyen velem a te kegyelmed, hogy megvigasztalódjam a te szolgádnak tett ígéreted szerint.
Zsolt 119:82 A te beszéded [kívánása] miatt elfogyatkoznak az én szemeim, mondván: mikor vigasztalsz meg engem?
Zsolt 119:103 Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél [édesebb] az az én számnak!
Zsolt 119:116 Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben.
Zsolt 119:123 Szemeim epekednek a te szabadításod és a te igazságod beszéde után.
Zsolt 119:133 Vezéreld utamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék rajtam!
Zsolt 119:140 Felettébb tiszta a te beszéded, és a te szolgád szereti azt.
Zsolt 119:148 Szemeim megelőzik az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam.
Zsolt 119:154 Te perelj peremben és ments meg; a te beszéded szerint eleveníts meg engem!
Zsolt 119:158 Láttam a hűtleneket és megundorodtam, hogy a te mondásodat meg nem tartják.
Zsolt 119:162 Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.
Zsolt 119:170 Jusson elődbe az én imádságom; a te beszéded szerint szabadíts meg engem!
Zsolt 119:172 Nyelvem a te beszédedről énekel, mert minden parancsolatod igaz.

MINDEGYIK MEGÉR EGY "MISÉT" ! :)

2020. április 16., csütörtök

Isten célja, avagy forrásaink felhasználása

Az ima felszabadítja
az összes örökkévaló
erőforrásodat.
Zsolt 87:7 És táncolva
énekelik: minden forrásaim
te benned vannak.
Szeretem, ahogy a Biblia megdobogtatja a szívem, amikor egy szóra, vagy egy gondolatra rácsodálkozom.
Ma a vagyon volt ez, pedig amúgy nem vagyok anyagias. Szerintem...
Így hirtelen 3X jött velem szembe a szó - vagyon / forrás / erőforrás.

  • Tegnap a Győztes imák című könyvben. Lásd a képen lévő mozaikszót!
  • Ma - először az SZNI-s tanulmány imádságában, mégpedig ebben a gondolatban: Segíts, hogy tudjunk úgy tekinteni az erőforrásainkra, hogy azok csakis Hozzád tartoznak, és segíts, hogy tudjunk bőkezűek és adakozó szívűek lenni. Ámen. 
  • Aztán a következő igerészben, ahogy Isten rábízta a vagyonát a szolgáira... (Görögben: τά ὑπάρχοντα (ta hüparkhonta)- tulajdon, anyagi javak, birtok, vagyon)
Ugyanígy hívja magához egy külföldre induló ember a rabszolgáit, rájuk bízva a vagyonát. Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, mindenkinek képességéhez mérten. Azután elutazott. Elutazása után az, aki öt talentumot kapott, tüstént elővette, dolgozni kezdett a talentumokkal és szerzett hozzájuk még ötöt. Ugyanúgy a két talentumos szerzett még kettőt. De az, aki egyet kapott, elment, gödröt ásott a földbe és belerejtette urának ezüstjét. Sok idő múltán megjött azoknak a rabszolgáknak az uruk s leszámoltatta őket. Eléje járult az, aki öt talentumot kapott és vitt neki még öt talentumot. Uram – mondta –, öt talentumot adtál ide nekem, lásd, szereztem még öt talentumot. Ura ezt mondta neki: Jól van derék, hűséges rabszolgám, kevesen hű voltál, sokak fölé foglak állítani! Eredj be uradnak örömébe! A két talentumos is hozzáment és így szólt: Uram, két talentumot adtál ide nékem, nézd, még két talentumot szereztem. Ura ezt mondta neki: Jól van derék, hűséges rabszolgám! Kevesen hű voltál, sokak fölé foglak állítani! Menj be urad örömébe! Odajött az is, aki egy talentumot kapott és így szólt: Uram, úgy ismertelek meg téged, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahol nem vetettél, onnan is gyűjtesz, ahová magot nem szórtál! Féltemben elmentem és földben elrejtettem a talentumodat. Lásd, megvan neked, ami a tiéd! Ura ezt felelte neki: Lomha, rossz rabszolga! Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, onnan is gyűjtök, hová magot nem szórtam! A pénzváltók asztalára kellett volna hát pénzemet adnod, hogy mikor megjövök, nyereséggel kaptam volna meg azt, ami az enyém. Vegyétek el azért tőle a talentumot s adjátok oda annak, akinek tíz van. Mert mindenkinek, akinek van, adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de akinek nincs, attól azt is elveszik majd, amije van. Ezt a hasznavehetetlen rabszolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott lesz csak sírás és fogcsikorgatás. (Mt 25, 14-30)
Urunk, köszönjük, hogy méltónak találtál minket arra, hogy a vagyonoddal gazdálkodjunk. Nem a miénk, hanem a tiéd.
Segíts Uram, hogy tudjunk úgy tekinteni az erőforrásainkra, hogy azok csakis Hozzád tartoznak, és segíts, hogy tudjunk bőkezűek és adakozó szívűek lenni. Ámen.

2020. április 13., hétfő

Pajzsom

Sok mémet láthatunk a koronavírus kapcsán, párat én is megosztottam, most nem erről lesz szó.

Tegnap reggeli kapkodva összedobott imám ennyi volt:
Te vagy az én pajzsom Istenem!
Utána kellett néznem, hogy hol olvashatok erről a Bibliában. Az egyik héber kifejezés erre a
  ‫מָגֵן‬ (máḡén)
1) pajzs
2) szimbolikusan a védelmező Isten, ill. fejedelem
Az Ószövetségben 60x-, ebből is a 2Sámuel 22-ben 3x fordul elő.

  • 2Sám 22:3 Az Isten az én erősségem, őbenne bízom én.; Pajzsom nekem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam.; Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.
  • 2Sám 22:31 Az Istennek útja tökéletes;; Az Úrnak beszéde tiszta;; Pajzsa ő mindeneknek, akik őbenne bíznak.
  • 2Sám 22:36 Üdvösségednek pajzsát adtad nekem,; S kegyelmed naggyá tett engem.

Engem bátorított. Titeket?


Ezt pedig itt egy későbbi kutatáshoz kiteszem, - jobbára magamnak. Tk. a görögök 5 féleképpen fordították azt, ami a héberben 1 szó volt. De ez már egy másik bejegyzés lesz... Na, cupp!
H4043   ‫מָגֵן‬  (máḡén)
magen                  G484 anti lepsis
magen                  G996 boetheia
magen                 G2375 thureos
magen                 G2900 krataios
magen                 G3696 hoplon


2020. április 9., csütörtök

Várok, vagy várva-várok?

Nem felejtem el... 
 Mai szakaszban szemet szúrt egy kifejezés, ráadásul Károli fordításában nem is tette volna, sem az Újfordításban, azon egyszerű oknál fogva, hogy ők nem találtak semmi figyelemreméltó különbséget a várás-, és a várva-várás kifejezése között.
Magyar fordításban csak az Egyszerű' gondolta megkülönböztetni..., asszem. (Igaz, Vidát, Kecskemétit, Budát nem néztem, akkor ez a házifeladat. Írd meg, ha jutottál valamire!)
...
Ez megint csak amolyan kis nüansznyi, vagy, hogy stílszerűen fogalmazzak nyúlfarknyi különbség, mint a szeretet, és az el nem múló szeretet közt. (Itt írtam erről) 
... ugyanígy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét magára vállalja. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem a bűnök terhét hordozza, hanem azért jön, hogy az üdvösség teljességét hozza azoknak, akik őt várva-várják. Zsid 9, 28
Várva-várni görögben: ἀπεκδέχομαι (apekdekhomai)
- türelmetlenül / nagyon / sóvárogva vár

... és mindössze 7x szerepel az Újszövetségben. 
  1. Róm 8:19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
  2. Róm 8:23 Nemcsak [ez] pedig, hanem maguk a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.
  3. Róm 8:25 Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.
  4. 1Kor 1:7 Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
  5. Gal 5:5 Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.
  6. Fil 3:20 Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;
  7. Zsid 9:28 Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre (szabadításukra) .
Istenem, köszönöm, hogy lehetőséget kaptunk várva-várni Téged! Hálát adok Néked azért, hogy ismerhetlek, hihetek Benned, és a nehéz időkben is, és a jó időben is hozzád fordulhatok. 
Várva-várok szabadításodra Uram! 


2020. április 7., kedd

Spenótos lasagne

Néha szoktam recepteket is írni.
Nem regény, kipróbáltam, marha finom.
Nna:
  • 1 csomag lasagne tészta - 500 g
  • 2 liter tejből besamel mártás, kb 8/ dkg margarin, 2 kanál liszt, só, szerecsendió, bors.
  • 2 fagyasztott spenót kiolvasztva, 2,5 dl tejsazín, só, fokhagymakrém,
  • kb 40 dkg sajt
Legalább 10 adag étel, nagyon kiadós, jó étvágyat!

Vigyázz, kész, rajt!

Vigyáz görögben: ἀγρυπνέω (agrüpneó)- ébren van, virraszt, őrködik

Márk 13:33 Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.
Luk 21:36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!
Ef 6:18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,
Zsid 13:17 Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez nektek nem használ.

2020. április 6., hétfő

Főnix

 Mivel az élet megy tovább, a tegnap elmúlt, új reggelre virradtunk. Isten beszéde meg tudott újítani.
Ma ezt olvastam:
1Pét 1:3 Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,
1Pét 1:4 Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra,
1Pét 1:5 Akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.
Aláhúztam azokat a gondolatokat, amik ma megerősítettek.
Felvettem az ékszereimet és díszes mennyegzői övemet.

Nem felejtettelek el Istenem!
Magamtól nem ment, de Szentlélek emlékeztetett.
Te mindent elvégeztél. Már ennek a tudata is üdvözít.
Köszönöm! Szeretlek.

2020. április 5., vasárnap

Néhány gondolat

Néhány gondolat az "el nem múló szeretetről".
Sosem figyeltem még fel erre az Efezus 6 végén, de így köszönt el Pál apostol:
A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen.
Efezus 6:24
EL NEM MÚLÓ SZERETETTEL!!!
Görögben:   ἡ ἀφθαρσία, -ας (hé aphtharszia, -asz)
1) romolhatatlanság
2) el nem múlás, múlhatatlanság
... 
Talán azért kapott ez most ekkora hangsúlyt, mert éppen most mondtam el szomorkásan hitem alanyának, (egyúttal állítmányának és tárgyának!), hogy nem megy.
Nem tudok olyan tüzesen szeretni, mint egykor. Hiszek benne, de a szerelmem megkopott. Mint a Jeremiás 2-ben az a vallomás:
... Hiába, nem lehet, mert idegeneket szeretek és utánuk járok. (Jeremiás 2:25b) 
Szomorú, hitetlen, hiteltelen csalárd menyasszony lettem, egy kopott kokott. Olyan, aki nem is veszi fel az ékszereit. Többre értékeli a Sherlock és Watsont (sorozat), mint a szerelmét. Ettől aztán a kifakult a fénye, a ragyogása, erőtlen és ragyás. Repedezett falú víztározó, ami nem tartja vizet.
Ez, így minden együtt, egy katyvasz, ami minden, csak nem el nem múló szeretettel szerető ember.
És milyen megmagyarázhatatlan, de hiányzik. Hasonlóan ahhoz, mint mikor tudod, hogy jót tesz neked, hogy:
Nem találom a helyem nélküle, kiveszett a tűz a szívemből, de ettől boldogtalan vagyok, ezért nem adom fel, keresem.
Nem leszek szürke-barát!

Ez is hasonló

2020. április 1., szerda

Van 5 perced?

Mindig meglep, hogy, ha rászánok csupán 5 percet egy igére és lelassulok, elidőzök rajta, mi minden tud kijönni belőle.
Ezt úgy képzeld el a gyakorlatban, hogy vagy a könyv formátumú Bibliámat, vagy a YouVersiont magam elé teszem, és elkezdem leírni az adott szakaszt.
Sok időm nincs, mert mennem kell dolgozni, (hála Istennek!) de 3 verset papírra vetettem. Elképesztő, mi mindent megértettem, és mi mindenre rácsodálkoztam!
Aki nem hiszi, járjon utána!
Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.
1 Péter 4:12‭-‬14 HUNK
https://bible.com/bible/84/1pe.4.12-14.HUNK
 Ma pl arra kaptam fel a fejem,hogy:
*megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke*

Megtalálni magunkat

Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős... Ezen gondolkodtam, hogy mit akar mondani Pál? Arra jutottam, hogy annyi ellenállás van belénk k...