2019. augusztus 31., szombat

Istentől tanítva

Mit jelent az, hogy Istentől tanítottak leszünk?
A férjemmel volt egy nagyon intenzív időszakunk, mikor közvetlenül tanított minket Isten arra, hogy megbecsüljük egymást. Ahogy a Biblia írja Isten népéről, hogy
 Jer 2:3 Szent volt Izrael az Úrnak, az ő termésének zsengéje; akik emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájuk, azt mondja az Úr.
Nnna szóval, mikor egyikünk borsot tört a másik orra alá, Isten beavatkozott. Közvetlen! Csak úgy jellemzem ezt az időszakot, hogy a Felkent békessége volt a versenybíró a szívünkben. Kicsiny csodák, melyek mint azt bizonyítják, hogy az Örökkévaló velünk van.
Ján 6:45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.
Jer 31:33 Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
Jer 31:34 És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.


2019. augusztus 30., péntek

Ki kezd? Ki? Ki lesz az első?

Talán sokatok számára ismerős a címben szereplő kérdéssor.
Igen, az Esőemberből idéztem.
Amire gondoltam ez alatt: Romlott világunkban akarva-akaratlan elhelyezünk egy pár ütést öv alá néhány felebarátunknak, (értsd: hozzánk közel álló személynek). A ki kezd kérdés arra vonatkozik, hogy mikor kezdődik effektíve ez az ütésváltás? Mint a régi viccben, mikor a gyerek úgy meséli el otthon a verekedést, hogy Pistike visszarúgott.
Igazából ez ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, kb. akkor kezdődött, mikor a kígyó elhitette Évával, hogy egye csak meg azt a gyümölcsöt, nem lesz baj, sőt!
Ez kérem kurvára szomorú!
Reménytelennek tűnhetne a küzdelem, ha nem segített volna rajtunk Isten, így szándékos és szándéktalan (alias ösztönös) szemétségeinket rá tudjuk tenni.
Ahogy énekeljük abban a régi dalban:
Két kezem Rád teszem,
Ártatlan, szent Bárány,
Hogy legyen Rajtad bűnterhem,
S elvedd véred árán.
...
32 Ha bárányt hoz vétekáldozatul, hibátlan nőstényt hozzon. 33 Tegye kezét a vétekáldozat fejére, és vágja le vétekáldozatul azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni. ... Ha így a pap elvégzi érte az engesztelést, vétkéért, amiben vétkes, bocsánatot nyer. (3. Mózes 4.)

Egy régebbi, konkrétan a dalról ... 
És még egy... 

2019. augusztus 27., kedd

Új bejegyzés

 Vannak megtanulható dolgok.
Blogíráskor már tudom a lépéseket, mikor képet teszek fel, mikor linket illesztek be, mikor idézek valahonnan.
Vajon ilyen az élet is?
Megtanulható? Ha én így, vagy úgy teszek a férjemmel / gyermekemmel / apámmal / barátommal, akkor ez és ez fog történni? Sőt, lehet, hogy a tetteim hatással vannak a barátom barátaira is?
Nem tudom, de, hogy abban van ráció, amit Jézus mondott, vagyis kősziklára kell építkezni, az tuti! Az olyan biztos, mint ahogy most itt ülök! Mert a szél, az eső, a vihar, az árvíz jönni fognak, bele fognak ütközni az épületbe, és ha rossz volt az alap, összedől.

Máté 7:24 Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:
Máté 7:25 És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.
Máté 7:26 És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát:
Máté 7:27 És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.
 +1 régi

2019. augusztus 19., hétfő

Kürtős kalács

1,50 kg liszt
4 dkg  sima élesztő (Pennys)
5,5 dl tej (langyos)
15 dkg cukor
18 dkg vaj (olvasztva)
5 db tojás
1 kávéskanál só
Citromhéj
Ízesítés ízlés szerint:
fahéjas cukor, vaníliás cukor, darált dió, kókuszreszelék, darált mogyoró, stb

Sajátos chevap
2 kg pulyka darálthusi (Aldis)
2 cs paprikás hagymás fűszerkeverék
Kb 2 dl víz.

2019. augusztus 18., vasárnap

Úrvacsora

Nemrégiben hallottam egy tanítást Jézus elárulásával és megbocsátásával kapcsolatban.
Egyáltalán arról, hogy mennyire fájhatott neki minden egyes mozzanat, ami a keresztre feszítése előtt történt és utána mennyire nagylelkűen engedte el az egész dolgot.
Nem igazán lepte meg az ember.
Alkalmam nyílt egy kissé együttérezni Vele, és ebből a szempontból majdnem mindegy, hogy valójában elárultak-e, mérhetetlenül fájt. Ellenben csodálatos ajándéknak tekintem, hogy nincs bennem neheztelés. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy jól-, vagyis Isten akarata szerint kezeljem a kérdést.
  • Fáj, vagy sem, annak kell elmondani, akit érint.
  • Nem lehordani az illetőt, de elmondani mit érzek, mit feltételezek, és mindez milyen hatással van rám.
  • Esélyt adni magyarázatra. 
  • Meghagyni a lehetőséget bármilyen válaszra. 
  • Elfogadni, nem kizárni...
Ez kérem férfimunka a javából!... vagyis mit beszélek! Dehogy férfimunka! Isteni természet. Köszönöm. 

2019. augusztus 8., csütörtök

Kincs ami VAN

Rég öntöttem ki a szívem Istennek.
Ma megtettem.
Komplett kis lista volt, majd referálok a hatásairól és ilyenek.
Amúgy hallgattam valamit, ami annyira, de annyira inspirált.
Íme:

2019. augusztus 2., péntek

Hmm

Ha dicsekedni akar,
    hát azzal dicsekedjen,
    hogy igazán ismer engem,
tudja, hogy én vagyok az Örökkévaló,
    aki hűséges szeretettel, igaz ítélettel,
    igazságosan kormányozom a föld lakóit,
mert ezekben telik kedvem”
    — mondja az Örökkévaló.
Jer 9, 24

Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet,
    híre sem jutott fülébe,
nem látott más Istent kívüled,
    aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!
Ézs 64,4

Mert senki sem ismerheti a másik ember gondolatait, csakis az illető saját szelleme, amely benne lakik. Ugyanígy, Isten gondolatait sem ismeri más, csak Isten Szelleme.
1Kor2, 11

2019. augusztus 1., csütörtök

Ki hajtja a fejét rabigába?

... Azt hinnénk, hogy senki.
Függőségek esetén többször láttam, hogy valaki mégiscsak önként tér vissza az addiktív cucchoz.