2018. szeptember 30., vasárnap

Bulocska

Mindig azt hittem, hogy bulucska, de most megvilágosodtam, BULOCSKA. Állítom, HOGY rajtunk kívül senki nem hívja így a túróval töltött zsemlét. Gyerekkorom kedvence kis újítással került tányérra ma este.

  • Fél kg túró,
  • 8  szikkadt zsemle, 
  • 4-5-6 ek cukor
  • Vaníliás cukor, 
  • 2 tojgli
  • Pici só
  • Cirtomhéj, 
  • 1 vaníliás pudingpor
Nem akartam vacakolni, ezért belevágtam a töltelék hozzávalóit a turmixgépbe. 
A kiolajozott tepsibe beleteszem a megskalpolt, kibelezett, tejbe áztatott zsömiket, majd villámgyorsan megtöltöm őket és mehet a forró 200 fokos sütőbe. Ja, előtte a tetejére is teszek a maradék töltelékkel.
Kb 30 perc alatt megsütöm. 
Jó étvágyat!

Kapálsz, vagy nem?

 Nem tudom, hogy pontosan milyen apropóból jutott eszembe (vsz a saját porontyaimról)  a következő gondolat tegnapelőtt, úgy a mosogatás és a felmosás között:
 Adott volt a két gyerek, akik közül az egyik megígéri, hogy elmegy dolgozni, de nem teszi, míg a másik nemet mond, de mégis megteszi.
Amelyik ígérget, az gyakorlatilag képmutató is, mert - ki tudja, - nem akar konfrontálódni, vagy be akarja fogni a szülője száját.
Az a lényeg, hogy bármennyire felbosszant az, aki nemet mondott, a tetteik magukért beszélnek.

Máté 23, 28 Majd Jézus így folytatta : „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!«

29 A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni.

30 Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki.

31 Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?”

„Az első” — válaszolták a vallási vezetők.

Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!”

Ez is érdekelhet

2018. szeptember 28., péntek

A kézzelfogható szeretet

A budai Irgalmasrendi Kórház falán olvastam:
Egy ember annyit ér számomra, amennyi áldozatot hoztam érte.
Ez nekem most nagyon összecseng Jézus szavaival:

János 3, 17 Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket, hanem azért, hogy a Fiú közreműködésével megmenekülhessenek. 

Lukács 19, 10 „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.”
...
Még mindig a SZNI-s tanulmányban vagyunk, onnan vannak a mai igeversek is.
I. M. Á. K módszerrel tanulmányozzuk az adott napi szakaszokat. Ez kicsit időigényes  de megéri.
Mit jelent az I.M.Á.K rövidítés?

I – Az I betű az Igevers rövidítése – egyszerűen csak lemásolod a verset a Bibliádból. El fogsz csodálkozni azon, hogy Isten mi mindent le fog leplezni számodra azáltal, hogy időt szánsz arra, hogy lelassulj és le is másold, amit olvastál.

M – Az M betű a Megfigyelés rövidítése – mit látsz a versekben, amiket olvasol? Ki a hallgatóság? Ismétlődnek a szavak? Melyik szavak ragadják meg a figyelmed?

Á – Az Á betű az Átültetés rövidítése – itt válik Isten Igéje személyessé. Mit mond ma nekem Isten? Hogyan alkalmazhatom a most olvasottakat a személyes éltemre? Milyen változtatásokat kell létrehoznom? Van valamilyen lépés, amit meg kell tennem?

K – Végül a K betű a Köszönet/ Kérés szavak rövidítése, amit imában fogalmazunk meg. Imádkozd Istennek a szavait, amiket olvastál. Ha valamit megmutatott neked az igéjéből, köszönd meg neki. Kérj bocsánatot, ha egy bűnre mutatott rá az életedben. Emlkékezz, Ő nagyon szeret téged!


2018. szeptember 26., szerda

Apa...

 Milyen szép megszólítás! -  Merengtem ma hajnalban  midőn ágyam egy laza mozdulattal fenéken billentett. Neeeeem, nem fogok felkelni 3 óra 54 perckor, de aztán megint hiába próbáltam visszaaludni. Megfőztem teát, kávét, és bevackoltam magam  a kedvenc sarkomba elmélkedni.
 Azért szólítottam Aput, mert elmerengtem azon, hogy mennyire magunkra hagyottak vagyunk mi emberek az érzéseinkkel. Egy napon belül is annyi, de annyi érzelem fut át, vagy éppen időzik nálunk. Fájdalom, közöny, dac, csüggedés, harag, kísértések. Esetleg fül /szemtanúja vagyok valaminek, amit nem akartam meghallani... Nem tudjuk, hogyan kezeljük ezeket. Nem lett volna szabad Ádáméknak elrontani azt, ami volt.
 Az iskola utolsó évében sokan kérdezik tőlem, mi leszek, ha nagy leszek? Én pedig azon gondolkodom, hogy mi szeretnék lenni, miben vagyok jó? Talán a fentebb említett érzelmek kezelésében és empátiában nagyrészt jó vagyok, kivéve  ha magával ragadott valamelyik, mint tegnap. (Tegnap azt éreztem, hogy, ha elém kerül az az illető  akire haragszom, tutira megfejelem.)
Amióta eszemet tudom  mindig érdekeltek az emberek. Nagyrészt szeretem őket, szívesen segítek nekik, valahogy gyakran elmondják, hogy mivel küzdenek, de ezt jól lereagálni csak Jézus miatt tudom. A jól alatt azt értem, hogy mindig helyes mederbe kell terelni a saját csapongó érzéseimet is és újra  meg újra vissza kell térnem a kályhához. Ez egy alternatív valóság, de otthon vagyok benne. Öröm és békesség járja át a szívemet. Apa érti, tudja. Szeretem.

Tudott valamit C. S. Lewis.
Nem csak a Narniát.
Mindenki azt mondja, hogy a megbocsátás szép ötlet, amíg valamit meg nem kell bocsátania. 

2018. szeptember 24., hétfő

Theologizélés

JSir 3:22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
kegyelmessége: Héberben   חֶסֶד  (heseḏ)
- 1) szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság vki iránt
2) kegy, kegyelem, felindulás vki iránt
3) kegyesség, istenfélelem
4) szeretet, kegyelem, kedvezés (Istené ember felé)
5) irigység, féltékenység; szégyen (Uhh, ez milyen furcsa! * A szerkesztő megjegyzése...)
Görögben Βηθεσδά  (Bétheszda)
Bethesda = "a könyörület / irgalom háza "
- Bétheszda egy tó Jeruzsálemben
Etimológia:  héber-arámi eredetű (Héberben bajit + cheszed = irgalom, könyörület, kedvesség, kedvezés)

... Ha Isten ennyire kegyelmes velem, nekem is tovább kell adnom ezt mások felé. Minden nap, sőt naponta 70 X 7-szer új kezdet Neketek: Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, s valahány név a naptárba'.
Mi gátol meg ebben? Önzés, egó, szeretetlenség.
Istenem, adj a kőszívem helyett szerető szívet. Olyat, mint a tiéd, olyan "hesed-eset"  olyan bethesdásat!

Ez is érdekelhet

2018. szeptember 21., péntek

Jó pap is holtig tanul...

... avagy:
kodependencia jelentése
társfüggőség - bizonyos emberekhez, viselkedésformákhoz való túlzott kötődés (jellemzően női betegség)
Kounterdependens jelentése: Elhagyás elleni védekezés oly módon, hogy úgy viselkedek, mintha senkire sem lenne szükségem. 
Mikor így végiggondolom, rájövök, hogy, sok olyan betegsége lehet az emberi léleknek, ami kezelésre szorul. 

2018. szeptember 19., szerda

Együtt sírtunk Jónással

Jónás így imádkozott Istenéhez, az Örökkévalóhoz a hal gyomrában:
„Az Örökkévalóhoz kiáltottam
    szorult helyzetemben,
    és ő meghallgatott engem!
A halál gyomrából kiáltottam hozzád,
    mégis meghallottad hangomat!
Mert a mélységbe hajítottál,
    a tenger közepébe dobtál,
    körülvett az áradat,
összecsaptak hullámaid a fejem fölött,
    s örvényeid elborítottak.
Már azt gondoltam:
    bizony végleg eltaszítottál szemed elől!
Vajon láthatom-e még valaha
    szent Templomodat?
Bezárult fölöttem a mély víz,
    elborít az ár, a torkomig[a] ér,
    hínár szövődött fejemre,
a hegyek alapjáig süllyedtem,
    örökre bezárultak
    a föld reteszei mögöttem!
Örökkévaló Isten,
    te mégis kiemelted
    lelkem a pusztulásból!
Mikor elcsüggedtem,
    rád emlékeztem,
imádságom feljutott eléd,
    szent Templomodba.
Akik hitvány bálványokhoz
    ragaszkodnak,
elhagyják az egyetlent,
    aki könyörülhet rajtuk!
De én hálával áldozom neked, Istenem,
    és fogadásaimat megadom!
Bizony, az Örökkévalótól
    jön a szabadulás!”

2018. szeptember 18., kedd

Isten ... -ot rendelt

 Számtalan lehetőség van a Biblia tanulmányozására, én most egy online csoportban teszem jónéhány ismeretlen ismerőssel együtt.
Erre a célra szívből ajánlom az SZNI blogján lévő tanulmányokat, amiket bárki ingyen letölthet. Mi jelenleg a Jónás könyve alapján készült tanulmányt vesszük, Szeresd a szeretetre nem méltókat címmel. Talán magyarosabb lenne (minden tekintetben :P) a "méltatlan" kifejezés.
Azon mondjuk érdemes elgondolkodni, hogy van-e ilyen? Mármint aki méltatlan a szeretetre.  Főként azért, mert Isten annyira szerette a méltatlanokat velem az élen, hogy Jézust adta érte.
Na, de, hogy visszautaljak a címben foglaltakra, Isten.. - ot rendelt 4 alkalommal Jónás könyvében, de mi is az a pont, pont, pont?

  • Szelet, 
  • Halat, 
  • Tököt, 
  • Férget. 
Vicces ez a mi Istenünk. Mindig azt rendel, amit kell.
Sokszor nevettem, és sokszor sírtam már magamon ezügyben. Ez is egy ilyen alkalom volt. 

Dán 9:7 Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása, amint ez ma van Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izraelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, amelyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, amellyel vétkeztek ellened.

2018. szeptember 12., szerda

Pár gondolat

Napok óta könny szökik a szemembe ettől a pár sortól. Különösen ennek a szakasznak az utolsó mondatától:
  • 2Tim2, 11 Bizony, igaz tanítás ez: Ha Jézussal együtt meghaltunk,
vele együtt fogunk élni is.
12 Ha hűségesen kitartunk mellette, vele együtt fogunk uralkodni is, de ha megtagadjuk,
ő is megtagad minket.
13 Ha hűtlenek vagyunk,
ő még akkor is hű marad,
mert magát meg nem tagadhatja. (...) 19 Isten azonban olyan erős alapot épített, amelyet senki sem tud lerombolni. Erre ez a két dolog van felírva: „Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá”, és: „Aki azt mondja, hogy az Úrhoz tartozik, az hagyjon fel minden hamissággal!”[a]
  • 1Korintus 13, Szerethimnusz címen elhíresült szakasz:
Ha képes vagyok emberek vagy angyalok nyelvén beszélni, de isteni szeretet nincs bennem, olyan leszek, mint egy zajos cintányér, vagy egy zörgő cimbalom. 2 Ha megkaptam a prófétálás ajándékát, ha ismerek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban is van, ha olyan erős hitem van, hogy hegyeket is elmozdítok vele, de nincs bennem isteni szeretet, semmi vagyok! 3 Ha minden vagyonomat elosztom a szegények között, ha a testemet feláldozom, hogy tűzben égjen el, de isteni szeretet nincs bennem, semmit nem érek el vele.

4 Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, 5 nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, 6 nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. 7 Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.

Ez utóbbihoz néhány kérdés és meglátás:

  • Hányszor keltek fülsértő zajt? 
  • Ha valaki feláldozza magát, (vagyonát szétosztja, testét feláldozza...)  de nem isteni szeretből munkálkodik, nem ér semmit. Vajon mi motiválja akkor? 
  • Istenem, segíts, hogy tudjak szeretni igazán! 

2018. szeptember 8., szombat

Inspirációk

Van pár inspiráló gondolatom, megosztom.

  • Isten=király. Ez az Ézsaiás 52, 7 alapján. Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Héberül מָלַךְ  (málaḵ) 1) uralkodik, királynak lenni, 2) királlyá lesz, királlyá tesz, királlyá tétetik, gondolkodik, elmélkedik, megfontol, meghányja-veti magában + az a gondolat, hogy Isten Országa nem demokratikus, hanem teokrácián alapszik. Asszem ezt Todd White mondta.
  • Todd White Tűz konfin elhangzott beszédéből az a gondolat, hogy: 2 Tim 2,19 Isten azonban olyan erős alapot épített, amelyet senki sem tud lerombolni. Erre ez a két dolog van felírva: „Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá”, és: „Aki azt mondja, hogy az Úrhoz tartozik, az hagyjon fel minden hamissággal!”[a]
  • Lakatos Péter vasárnapi prédikációja, abban is a megpróbáltatások, melyek azt sugallhatják, hogy nem vagyunk védelem alatt. 
  • 91. Zsoltár részletes elimádkozása 

2018. szeptember 5., szerda

Tetszik, nem tetszik

Sokat töprengek a kegyelmen. Sőt, ahogy Karesz mondta a hyper-szuper kegyelmen.
Tegnap már olvastam egy részt az 1 Tesszalonika 2-ből, amiben pont Isten nemtetszéséről volt szó. Íme:
15...akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöztek. Ezek nem tetszenek Istennek és minden embernek ellenségei, hiszen próbálnak minket megakadályozni abban, hogy az Izráelen kívüli népeknek is hirdessük az örömüzenetet. Pedig szükséges, hogy azok a nemzetek is hallják az örömhírt, hogy ők is üdvösségre jussanak. Ezek a hitetlen júdeaiak mindig csak újabb és újabb bűnökkel gyarapítják vétkeiket, amíg végleg betelik a pohár, de Isten haragja már utol is érte őket.
Ma meg ezt olvasom a Lukács 21-ben:
34 „Vigyázzatok magatokra! Ne engedjétek, hogy a lelketeket túlságosan lefoglalja vagy megterhelje valamilyen kábulat, részegség vagy gond! Különben az a nap olyan váratlanul ér benneteket, mint a csapda. Mert eljön az a nap minden emberre, aki csak a föld színén lakik. Ti azonban mindig éberen őrködjetek! Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni azokból a dolgokból, amelyek bekövetkeznek, és hogy majd bizalommal állhassatok meg az Emberfia előtt!”
Károli egyenesen így fogalmaz:
Luk 21:36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt! 
Hát, én most kérem, mert lefoglalnak dolgok, de tudom, hogy becsúszó szereléssel bent vagyok, és csakis csak egyedül Jézus miatt vagyok méltó.

καταξιόω  (kataxioó) 1) teljesen érdemesnek, méltónak tart; 2) passzív alak: méltónak találják, megtiszteltetésben részesül

Tehát akkor kizökkentő tényezők még egyszer:
  • Megterhelt lélek / szív a:
  • kábulat,
  • részegség miatt.
  • + mindezek okán csapdába kerülhetünk. 


2018. szeptember 1., szombat

A prioritásról

Újraolvasom a hét hangsúlyosabb üzeneteit. Máté 23-ban vagyunk.
Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert mindenből tizedet adtok, még a mentából, kaporból és köményből[c] is, de elhanyagoljátok ami a Törvény szerint nehezebb: igazságosan ítélni, könyörületet gyakorolni és hűségesen élni. Pedig ezeket feltétlenül meg kell tenni, és azokat sem kell elhanyagolni!
De mik is ezek, amit Jézus hangsúlyoz?
igazságosan ítélni:
 κρίσις  (kriszisz) 
1) megkülönböztetés, különbségtétel
2) döntés, (meg)ítélés, ítélethozatal
3) ítélet, büntetés
4) igazságosság

könyörületet gyakorolni: ἔλεος  (eleosz)
1) könyörület, irgalom, szánalom
2) irgalmasság

hűségesen élni: πίστις  (pisztisz) 
1) bizalom
2) meggyőződés, bizonyosság; bizonyíték
3) hit
4) hűség
5) megbízhatóság
6) hitelesség; hitel
7) ígéret; biztosíték, kezesség; szerződés
8) megbízás; rábízott holmi, letét
9) oltalom; fennhatóság

Hányszor hágtam át?
Bocsáss meg Istenem!