2018. szeptember 19., szerda

Együtt sírtunk Jónással

Jónás így imádkozott Istenéhez, az Örökkévalóhoz a hal gyomrában:
„Az Örökkévalóhoz kiáltottam
    szorult helyzetemben,
    és ő meghallgatott engem!
A halál gyomrából kiáltottam hozzád,
    mégis meghallottad hangomat!
Mert a mélységbe hajítottál,
    a tenger közepébe dobtál,
    körülvett az áradat,
összecsaptak hullámaid a fejem fölött,
    s örvényeid elborítottak.
Már azt gondoltam:
    bizony végleg eltaszítottál szemed elől!
Vajon láthatom-e még valaha
    szent Templomodat?
Bezárult fölöttem a mély víz,
    elborít az ár, a torkomig[a] ér,
    hínár szövődött fejemre,
a hegyek alapjáig süllyedtem,
    örökre bezárultak
    a föld reteszei mögöttem!
Örökkévaló Isten,
    te mégis kiemelted
    lelkem a pusztulásból!
Mikor elcsüggedtem,
    rád emlékeztem,
imádságom feljutott eléd,
    szent Templomodba.
Akik hitvány bálványokhoz
    ragaszkodnak,
elhagyják az egyetlent,
    aki könyörülhet rajtuk!
De én hálával áldozom neked, Istenem,
    és fogadásaimat megadom!
Bizony, az Örökkévalótól
    jön a szabadulás!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése