"Maga azonban Jézus nem bízta magát reájuk, ...mert õ maga tudta, mi van az emberben" (Jn 2,24-25).
A kijózanodás azt jelenti, hogy az életrõl nincsenek többé hamis nézeteink. Ha csalódások által józanodunk ki, lehet, hogy keserûvé és keménnyé, szeretetlenül ítélkezõvé leszünk mások iránt, de az Istentõl való kijózanodás megtanít arra, hogy úgy nézzük az embereket, ahogy vannak, és mégse legyünk barátságtalanul szigorúak, ne vágjunk a szemükbe keserû szavakat. Az életben sok kegyetlenség onnan származik, hogy hiú ábrándokban ringatjuk magunkat. Nem úgy vagyunk õszinték egymás iránt, amilyenek valójában vagyunk, csak az egymás felõli elképzeléseinkhez ragaszkodunk õszintén. Saját elképzelésünk szerint pedig minden vagy nagyszerû és kiváló, vagy aljas és gonosz.
Az ember sok szenvedésének az az oka, hogy nem akar kijózanodni. Valahogy így szoktunk tenni: például szeretünk valakit - és nem szeretjük Istent - tökéletességet és teljes egyenességet várunk tõle, és ha nem ilyen, kegyetlenek és követelõdzõk leszünk. Azt várjuk az embertõl, amire képtelen. Csak egyetlen valaki van, aki az emberi szív utolsó fájdalmas vágyódását is ki tudja elégíteni: az Úr Jézus Krisztus. Õ tudja, hogy minden olyan kapcsolat szerencsétlenül végzõdik, amely nem az iránta való hûségre épül. Urunk nem bízott emberekben, mégsem volt soha bizalmatlan vagy keserû. Urunk tökéletesen bízott Istenben és abban, amit az Õ kegyelme tehet minden emberért, ezért nem esett kétségbe senki miatt. Ha emberekben bízunk, végül mindenki miatt kétségbe fogunk esni. Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett" c. könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése