Ma kezembe kaptam a könyvet, amit Esztertől kaptam majdnem egy hónapja, "Isten titkos fegyvere az öröm" a címe. Teljesen ugyanazokat a gondolatokat fogalmazza meg, mint a tegnapi konzekvenciáim, hogy a békesség és az öröm nem hiányozhat az életemből. Ez egy komoly vészjelző, ami villog, ha ezeknek az ellenkezőjét tapasztalom.
Elkezdtem olvasni és közben egy régi dal szólt a szívemben, a "Ha Isten békéje lakja a szívemet" - kezdetű.
Rákerestem a dalra és egy érdekes írást találtam a Jó Pásztor c. lap 7. oldalán, bemásolom:
Az 1860-as évek derekán az élet Horatio G. Spafford és felesége, Anna számára boldogan és szépen telt. Chicago északi részén fekvő kertvárosban éltek öt gyermekükkel: Annaval, Maggievel, Bessievel, Tanettaval és az ifj. Horatioval. Spafford sikeres ügyvédként dolgozott Chicagoban. Az abolicionista mozgalmak élharcosa volt. A kor reformista aktivistái számára a Spafford család otthona mindig nyitva állt. Házának gyakori vendégei voltak: Francis E. Willard, a WCTU (Women’s Christian Temperance Union) elnöke és a kor meghatározó evangélistái, többek között Dwight L. Moody. Spafford a helyi presbitariánus gyülekezet elöljárójaként elkötelezett hívő életet élt. Horatio és Anna Spafford élete mindaddig harmóni- ában és jólétben telt, amíg hitüket komoly próbatétel nem érte. 1870- ben kisfiúk, a 4 éves Horatio meghalt skarlátban. A gyász mélyen megtörte őket. Nem sokkal ezután az 1871-es nagy chicagoi tűzvész újabb próba elé állította hitüket. Alig néhány hónappal a tűzvész pusztítása előtt Spafford az addig megszerzett anyagi javainak nagyrészét a Michigan-tó partján lévő ingatlanokba fektette. A tűzvész azonban – Chicago nagy részével együtt – Spafford Michigan-tavi ingatlanjainak többségét felemésztette. A tűzvészben 250-en vesztették életüket és 90 000-en maradtak hajlék nélkül. A Spafford család azonban nem csüggedt el. Otthonuk és a család is megmenekült. Isten jó volt hozzá- juk. Még akkor is, amikor anyagi javaiknak nagyrészét elveszítették. Anna és Horatio megmaradt tartalékaikból enni adtak az éhezőknek, segítették az otthon nélkül maradtakat és enyhíteni próbálták a betegek, sérültek szenvedéseit, szomszédaik gyászát. A nagy chicagoi tűzvész beírta magát Amerika nagy tragédiáinak sorába, melyet a Spafford család mégis arra használt fel, hogy Krisztus szeretetét közvetítse a szükségben levőknek. 1873-ban Anna egészsége megrendült. Testi-lelki gyógyulásának reményében, és bízva, hogy a közelmúlt targikus eseményeit hamar elfeledik, Spaffordék egy európai utazás mellett döntöttek. Úgy tervezték, hogy mindannyian a francia Ville du Havre gőzös fedélzetén utaznak majd. Spafford Európán belül is elsősorban Angliába szeretett volna menni, hogy részt vehessen a Dwight L. Moody és Ira D. Sankey evangélisták által vezetett ébredési mozgalomban. (Moody és Sankey a Fiatal Férfiak Keresztény Szövetségének (Young Men’s Christian Association) közgyűlésén találkoztak Indianapolisban 1870-ben. Miután Moody hallotta Sankeyt énekelni, meghívta, hogy tartson és szolgáljon vele a chicagoi evangélizálásain. Sankey miután meg fontolta és imádságban az Úr elé vitte, hat hónappal később elfogadta Moody meghívását és bekapcsolódott evangélizáló munkásságába. Moody és Sankey épp egy evangélizációs istentisztelet közepén voltak, amikor kitört a nagy chicagoi tűzvész 1871-ben. Moody és Sankey épp hogy megúszták ép bőrrel. Úgy tartják, hogy a Michigan-tó közepén, egy evezős csónakból nézték végig Chicago pusztulását. A porig égett várossal a hátuk mögött – egy meghívást elfogadva – úgy döntöttek, hogy Angliába utaznak. Moody és Sankey 1873-ban kezdték meg munkálkodásukat, mely olyan mély benyomást keltett, hogy nevük, nemcsak Angliában, hanem egész Európában ismertté vált.) A Spafford család novemberre tervezte európai utazásukat. Ám ahogy az lenni szokott, Istennek más tervei voltak Horatio G. Spafforddal. Az indulás napján halaszthatatlanul maradásra szólí- totta kötelessége. Hogy ne okozzon csalódást, feleségét és négy leányát előre küldte azzal, hogy majd pár nap múlva, egy másik hajó fedélzetén, utánuk indul Európába. 1873. november 22-én a brit Lockhearn vitorlás nekiütközött a Ville du Havre gőzösnek. Az Atlanti-óceán kellős közepén a gőzös – fedélzetén Anna Spafforddal – mindössze 12 perc alatt vált a habok martalékává. Csupán 81-en menekültek meg a 307 utast és személyzetet számláló hajóról. Miközben a brit vitorlást is a hullámsír fenyegette, volt még annyi idő, hogy néhány utast – közöttük az eszméletlen Anna Spaffordot – a saját fedélzetükre menekítsék és megvárják a segítséget. Az amerikai Trimountain, teherszállító vitorlás még éppen időben érkezett ahhoz, hogy megmentse a brit vitorlás és a francia gőzös túlélőit. Annát a walesi Cardiffba szállították, ahonnan tömör és szívszaggató táviratot küldött férjének a következő üzenettel: „Egyedül menekültem meg. Mit tehetnék...” A Spafford házaspár négy lánya odaveszett az óceánba. Horatio amint kézhez kapta felesége táviratát, késlekedés nélkül hajóra szállt, hogy hazahozza felesé- gét. Amikor az Óceánon arra a helyre értek, ahol néhány nappal azelőtt a katasztrófa történt, a hajó kapitá- nya magához hívatta Horatiot a hídra. Közölte vele, hogy számításai szerint most hajóznak el a szerencsétlenség helyszíne felett. Az óceán azon a helyen 5000 méter mély. Azon az éjszakán, Horatio G. Spafford kabinja magányában papírra vetette a világ egyik legnépszerűbb keresztény énekét: Ha Isten békéje lakja szívemet… Istenben vetett hitében ekkor sem bizonytalanodott el. Később a következőket írta Anna féltestvérének: „Azon a csütörtö- kön, amikor elhajóztunk a hely fölött, ahol a drágáimat elnyelte a mély óceán, tudtam, hogy nincsenek ott. Az én báránykáim együtt vannak, biztonságban.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése