Az Örökkévaló Szolgája

Ézsaiás 49

1 Figyeljetek rám, szigetek lakói,
halljátok szavam, távoli nemzetek!
Az Örökkévaló hívott el engem még születésem előtt,
már anyám méhében nevemen szólított.
2 Éles karddá tette beszédemet,
keze árnyékában rejtett el,
hegyes nyíllá csiszolt,
és tegzébe[a] zárt.


3 „Szolgám vagy, Izráel
— mondta nekem —,
rajtad mutatom meg dicsőségemet!”


4 „Mennyit fáradoztam, dolgoztam hiába,
hasztalan pazaroltam erőm,
semmit el nem értem
— feleltem én —,
de az Örökkévaló ítél ügyemben,
ő mérlegeli munkámat, hogy mennyit ér.”


5 Az Örökkévaló az,
aki anyám méhében szolgájának alkotott,
s hogy Jákóbot hozzá visszavezessem,
és Izráel összegyűljön előtte
— hiszen becses vagyok az Örökkévalónak,
és Istenemtől kapom az erőmet.
6 Ezt mondja az Örökkévaló: „Szolgám vagy te,
hogy Jákób törzseit helyreállítsd,
és visszahozd Izráel maradékát.
De mindez nem elég:
a nemzeteknek is világosságul adlak,
hogy szabadításom eljusson
a föld minden népéhez általad.”


7 Ezt mondja az Örökkévaló,
Izráel Szentje és Megváltója
az uralkodók szolgájának,
akit az emberek lenéznek, elutasítanak,
és a nemzetek megutálnak:
„Királyok állnak fel trónjukról előtted,
fejedelmek borulnak le lábadnál,
az Örökkévaló kedvéért, aki hűséges,
Izráel Szentje miatt, aki téged választott.”


8 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Jókedvem idején teljesítem kérésedet,
az üdvösség napján megsegítelek,
megőrizlek és megvédelek.
Szövetségül adlak a nemzeteknek,
hogy állítsd helyre a földet,
és helyezd vissza népemet elpusztult örökségébe.
9-10 A megkötözött foglyokat bocsásd szabadon,
a sötétben ülő rabokat hozd ki a fényre!
Bizony, kijönnek,
és semmiben nem szenvednek hiányt,
mint a juhnyáj.
Útközben is legelnek,
a dombokon és hegyeken bőséges legelőt találnak.
Nem bántja őket éhség, vagy szomjúság,
nem égeti nap heve, sem forró szél,
mert az vezeti őket, aki könyörült rajtuk.
Bizony, friss vízforráshoz vezeti őket!
11 Utat készítek nekik még a hegyeimen is,
mert útjaim magasra vezetnek.


12 Nézzétek! Már jönnek is, a messzi országokból,
távoli földekről, északról és délről,
még Színimből[b] is!”


13 Ujjongjatok, egek! Örvendezz, Föld!
Ugráljatok örömötökben, hegyek!
Mert az Örökkévaló megvigasztalta népét,
megalázott szegényein megkönyörült!


14 Sion így panaszkodik:
„Elfelejtett már engem az Örökkévaló,
nem törődik velem Uram!”


15 „Hát elfelejtheti-e gyermekét az anya?
Szeretett fiacskájával ne törődne?
De még ha el is felejtené
— ezt feleli az Örökkévaló —,
én terólad soha meg nem feledkezem!
16 Lásd, Sion, tenyerembe véstem[c] képedet[d],
szüntelen szemem előtt tartalak.
17 Fiaid sietve visszatérnek hozzád,
pusztítóid és rombolóid pedig elvonulnak.
18 Emeld föl tekinteted,
nézz körül, és lásd meg:
fiaid mindannyian összegyűlnek,
hozzád sietnek!”
Életemre mondom
— szól az Örökkévaló —,
úgy fognak téged ékesíteni, Sion,
mint ékszerek a menyasszonyt!
Bizony, gyermekeid lesznek ékességeid!


19 Elpusztított földjeid, városaid romjai,
és a letarolt vidékek
hamarosan szűknek bizonyulnak,
mikor fiaid hazatérnek.
Pusztítóid pedig messzire távoznak.
20 Gyermekeid, akiket sirattál,
ezt mondják majd neked:
„Szűk ez a hely,
adj nekünk tágasabb tért,
bővebb lakóhelyet!”
21 Te pedig ezt gondolod, Sion:
„Ki szülte ezeket a gyermekeket?
Hiszen én meddő voltam,
magányos és gyermektelen,
száműzött és bolyongó!
Ki nevelte fel őket,
mikor elhagyott voltam?
Honnan jöttek hát ezek?”


22 Ezt mondja az Örökkévaló Isten:
„Nézd! Kezemmel intek a nemzeteknek,
zászlómmal jelt adok a népeknek,
hogy ölükben hozzák vissza fiaidat,
vállukon hordozzák leányaidat.
23 A nemzetek királyai viselnek gondot rájuk,
és királynék dajkálják gyermekeidet.
Előtted földre borulnak,
és a port nyalják lábadnál,
hogy megtudd:
én vagyok az Örökkévaló!
Akik bennem bíznak,
nem csalódnak soha.”


24 Elvehetik-e zsákmányát az erős harcostól?
Kiszabadulhatnak-e a kegyetlen börtönéből hadifoglyai?
25 „Bizony, megszabadulnak az erős foglyai,
s a kegyetlen kezéből is kiveszik zsákmányát!
Mert én harcolok ellenségeiddel
— mondja az Örökkévaló —,
és megszabadítom fiaidat, Sion!
26 Ellenségeid egymást falják fel,
és saját vérüktől,
mint édes bortól, megrészegednek!
Igen, én teszem ezt,
hogy mindenki megtudja:
Én vagyok az Örökkévaló,
Szabadítód és Megváltód,
Jákób erős Istene!”