2012. március 8., csütörtök

Bárka

 Közeledik a Bárka-majális, megvolt az első megbeszélés vasárnap délután és elgondolkodtató volt, hogy mennyire viseljük szívünkön ezt a programot. 
Az imaháttér megszervezését vállaltam.
Ma reggel a Mai Ige olvasásával kezdtem, ezeket írja: 
„…Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.” (1Mózes 6:8)
Ha szeretnéd élvezni Isten áldásait, figyelj meg két dolgot Nóé életében.
Először: Nóé tisztelte Istent. „Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére” (Zsidók 11:7). Nóé soha életében nem látott esőt, sőt senki más sem. Több mint 160 km-re élt a legközelebbi tengertől. Még ha meg is tanult volna hajót építeni, hogyan juttatta volna vízre? És mi a helyzet az állatok összegyűjtésével? 120 éven át nevetség tárgya volt. De mert tisztelte Istent, győztesként került ki ebből a helyzetből.
Másodszor: Nóé engedelmeskedett Istennek. „Nóé mindent pontosan úgy tett, ahogyan Isten megparancsolta neki” (1Mózes 6:22 NLT). A megértés várhat, az engedelmesség nem! Az azonnali engedelmesség többet tanít meg Istenről, mint egy életen át tartó bibliatanulmányozás. Valójában Istennek sok olyan parancsa van, amit nem érthetsz meg, amíg nem engedelmeskedsz neki. Amikor Nóé az özönvíz után kiszállt a bárkából, Isten ezt mondta neki: „Szaporodjatok, sokasodjatok… Nektek adok mindent” (1Mózes 9:1-3 NIV). Istennel a jutalmad mindig nagyobb, mint az engedelmességed. Néha megpróbálkozunk csak részben engedelmeskedni: „Járni fogok gyülekezetbe, de nem adok tizedet. Fogok Bibliát olvasni, de nem bocsátok meg annak, aki megbántott”. A részleges engedelmesség engedetlenség! A Biblia azt mondja: „…cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által” (Jakab 2:24). Miért ilyen fontos az engedelmesség? Mert Jézus ezt mondta: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15). 
És már énekeljük is a Golgotával: Szeretünk Jézus, Te légy minden mindenben...
Zsid 11,7
Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése