2019. május 14., kedd

Valamely ellenség

 Ma reggel kávéfőzés közben valami érdekes dolog jutott eszembe.
Így mondom, hogy eszembe jutott, pedig nem az történt, hanem szerintem Isten mondta, az Ő Szentlelke vezetett erre a gondolatra. (Hiszen nála van a segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam Ő)
...szóval: Egy emberrel való kapcsolatomon merengtem, meg azon, hogy régen sokszor bunkó voltam vele, és meg is voltam győződve arról, hogy igazam van, de valahogy mostanában jóban lettünk. Azonban még mindig ott van köztünk egy fal, ami fáj. Istennek kedves emberekkel való kapcsolataink tönkremennek, és én ezen szomorkodok.
Nemrég Zsozsó beszélt a magvetésről, Verát meg hallottam, ahogyan azt mondja, hogy a többszörösét is visszakövetelhetjük annak, amit az ellenség elvett tőlünk. Tommi Arayomi azt mondta nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. Görbitz Tamás igehirdetése pedig az Ige hatalmában erősített meg. (Kibocsátja szavát és meggyógyulnak...) Innen is jutott eszembe, hogy valamely ellenség vetette, vagyis Jézus példázat a konkolyról a Máté 13-ban:
24 Másik történetet is mondott nekik. „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. 25 Amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és gyommagokat szórt a vetés közé, majd elment. 26 A búza felnőtt, és kalászt hozott, de közben a gyomok is megnőttek. 27 A szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: »Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Akkor hogyan kerültek oda a gyomok?«
28 »A gyomokat az ellenség vetette« — felelte a gazda.
A szolgák tovább kérdezték: »Akarod, hogy kigyomláljuk?«
29 »Ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor esetleg a búzát is kitépnétek a gyomokkal! 30 Hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! Akkor szólok majd az aratóknak: Szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a tiszta búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba!«”
Most pedig reggel, bár tegnap megint úgy feküdtem le, hogy a hideg rázott és mindenem fájt, mérgemben elfutotta a szememet a könny és kértem erőt Istentől, hogy mindezt a falat, amit a Sátán épített, tudjuk lerombolni Isten erejével!
A falaknak kívül kell esnie a kapcsolatokon!
Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése