2014. június 28., szombat

Lemondás

 Néha nehezebb megbocsátani azt, amit nem ellenem-, hanem azok ellen követnek el, akiket szeretek.
De azt is meg kell bocsátanom, mert Jézus vére azokra a bűnökre is elég.
(...Nem mondom neked, hogy hétszer, de 70X7-szer is...)
Nem kell megtorolnom sem.
Ellenben számomra az egy ,,behálózó vétek" lehet, amennyiben nem vagyok képes elengedni.
Ha pedig így van, mivel a tanúknak fellege vesz bennünket körül, vessünk félre minden terhet és a behálózó vétket, és fussuk meg mi is kitartással az előttünk levő küzdőteret, miközben odatekintünk a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki állhatatosan, a szégyent megvetve az elébe helyezett öröm helyében keresztet tűrt, majd az Isten trónjának jobbján leült.
Vegyétek fontolóra, hogy Ő, aki vétkezőkkel akkora ellentmondásba került, kitartó maradt, hogy a ti lelketek se ernyedjen el, és a küzdelembe bele ne fáradjon. Zsid 12, 1-3
ἀποτίθημι  (apotithémi)
- levet, letesz, félretesz, lemond vmiről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése