Volt itt egy pár gondolat...

Volt itt egy pár gondolat. Pont egy pár, vagyis kettő.
Persze, hogy Isten beszéde naprakész. Mármint pont akkor, pont ott, pont azt mondja, amire szükségünk van, csak legyen fogadókészség bennünk.
Ámen

1. Hallgattam valakit, aki az elveszett bárány-, drachma, és a tékozló fiú történetét magyarázta, és eközben az ugrott be, hogy mindegyiket visszavitte a ... többiek közé. A helyére. A bárányt a nyájhoz, a drachmát a tíz közé, a fiút a családba. Mindegyiket a saját közegébe. Semmiség, tudom , de ma nekem ez jelentett valamit.
2. Az eltékozolt idő. ... Sajnos tudom miről szól. Nem visszahozható. Egyik szeretetnyelvem a szívesség. Ez azt jelenti, hogy ebből érzem igazán, hogy szeretnek engem. Ha kérek valamit, és megteszik. Ott és akkor, mikor szükségem van rá. A lányom segít pakolni, a férjem leveszi a polc tetejéről azokat a bazi nagy rádiókat, míg leporolom... Mert én nem vagyok rá képes. Nekem határaim vannak. Már nem megyek át házisárkányba, ha nem történik meg, vagyis nem kapok segítséget, csak szomorkodom. Nem értem. Oly picike, oly semmiség, hiszen az egész csak pár perc. Miért kell kuncsorognom? Miért kell pitiznem? Nem érdemlek meg ennyit? Nem is magamért csinálom! ... Az jutott eszembe, hogy Istennek itt a földön mi vagyunk a keze, lába. Nyilván nem alapozhat ránk, de azért mi el tudnánk végezni dolgokat. Hol van szükséged rám Istenem? Miben tudom előremozdítani a Te Országod növekedését? Jézus az egész életedet odaadtad értem. Én mit adhatok?
3. Egy ráadás: nagyon értékes gondolat volt, hogy - ahogyan az igemagyarázó megvilágította,- a tékozló fiú nem kapta vissza azt a vagyont, amit eltékozolt. Kapott másikat, legalábbis nem kellett éheznie, nélkülöznie, de a régit sajnos nem kapta vissza. Az el lett tékozolva. Ezért fontosak a pillanatnyi döntéseink.

Lukács 15.
1 A vámszedők és a bűnösök mind Jézus köré gyűltek, hogy hallgassák őt. 2 De a farizeusok és a törvénytanítók morgolódni kezdtek: „Ez az ember a bűnösökkel barátkozik, sőt, együtt eszik velük!”

3 Ekkor Jézus a következő példázatot mondta nekik: 4 „Ha van száz juhod, és az egyiket elveszted, mit teszel? Ugye, hogy ott hagyod a kilencvenkilencet a pusztában, utána mész annak az egynek, amelyik elveszett, és addig keresed, amíg meg nem találod? 5 Mikor pedig megtalálod, nagy örömmel a válladra veszed, 6 és hazaviszed. Azután örömmel elújságolod a szomszédaidnak, hogy megtaláltad az elveszett juhodat. 7 Ezért azt mondom nektek, nagyobb öröm lesz a Mennyben egyetlen bűnös miatt, aki visszatér Istenhez, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szükségük erre.

8 Vagy tegyük fel, hogy egy asszonynak van tíz ezüstpénze, és az egyiket elveszti. Mit gondoltok, mit fog tenni? Lámpát gyújt, gondosan felsöpri az egész házat, és addig kutat utána, amíg megtalálja az elveszett pénzt. 9 Azután örömmel elújságolja a szomszédaidnak, hogy megtalálta elveszett ezüstpénzét. 10 Ezért azt mondom nektek, Isten angyalai ugyanígy örülnek, amikor egy bűnös visszatér Istenhez.”

11 Azután így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12 A fiatalabbik azt mondta az apjának: »Apám, add ki az örökségemet!« Ekkor az apa szétosztotta a vagyonát a két fiú között.

13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik minden vagyonát pénzzé tette, és elköltözött egy távoli országba. Ott olyan költekező életmódot folytatott, hogy hamarosan mindenét elpazarolta. 14 Miután már minden pénze elfogyott, éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú is nélkülözött. 15 Ezért munkát vállalt egy ottani gazdánál, aki felfogadta, hogy a disznónyáját őrizze.

16 A fiú már annyira éhes volt, hogy még abból is szívesen evett volna, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. 17 Végül belátta, hogy mennyire ostoba volt, és ezt mondta magában: »Apám minden szolgájának bőségesen van mit ennie, én meg itt halok éhen! 18 Azonnal elindulok, visszamegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. 19 Nem vagyok többé méltó, hogy a fiadnak hívjanak, de legalább hadd álljak be a béreseid közé!« 20 Ezzel a fiú elindult, hogy visszatérjen az apjához.”

„Még messze volt a háztól, amikor az apja meglátta és megsajnálta. Eléje szaladt, a nyakába borult, megölelte és megcsókolta. 21 A fiú pedig ezt mondta: »Apám, vétkeztem Isten ellen, és ellened is. Nem vagyok többé méltó, hogy a fiad legyek.«[b] 22 De az apja ezt parancsolta a szolgáknak: »Siessetek, hozzátok ide a legszebb ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! 23 Azután vágjatok le egy hízott borjút, hogy együtt ünnepeljünk, 24 mert a fiam meghalt, de feltámadt, elveszett, de megtaláltam!« Ezután ünnepelni kezdtek.”

25 „Az idősebb fiú ezalatt a mezőn volt. Amikor hazafelé jött, és a ház közelébe ért, meghallotta a zenét és a táncot. 26 Odahívta egyik szolgáját, és megkérdezte tőle, mi történt. 27 »Hazajött az öcséd — felelte a szolga —, apád pedig levágatta a hízott borjút, mert épségben kapta vissza a fiát.« 28 Emiatt az idősebbik fiú megsértődött, és nem akart bemenni a házba. Az apja kiment hozzá, és kérlelte, hogy jöjjön be. 29 Ő azonban így válaszolt: »Látod, én évek óta szolgállak, és teljesítem minden parancsodat, de nekem még egy kecskét sem adtál soha, hogy a barátaimat vendégül lássam! 30 Mikor hazajön az a fiad, aki a vagyonodat prostituáltakra pazarolta, te levágatod a kedvéért a hízott borjút!« 31 Az apja erre így válaszolt: »Fiam, te mindig velem vagy, és minden vagyonom a tiéd! 32 Most gyere, ünnepeljünk, és örüljünk együtt, mert öcséd meghalt, de feltámadt! Elveszett, de megtaláltam!«”