2020. június 3., szerda

Nyomorgatva

Ma reggel ki tudja miért rámszállt egy szomorúság. Illetve talán mégis tudom. Nyomorultul érzem magam egy 6-7 évvel ezelőtti levélváltás miatt.
2013-2014 -ben volt egy csoportunk, és elolvastam az akkori levelezésemet a csoport vezetőjével, és rájöttem, hogy leszögeztünk pár dolgot, de a téma nem ment előre.
Akiről beszéltünk nem fogadta meg a tanácsunkat, és azóta nagyon sok mélységet járt meg.
Szomorú vagyok miatta, szomorú vagyok magam miatt. 
Az jutott eszembe, hogy a zsidók 400 évig voltak fogságban, 400 év csend volt Jézus előtt. 
Mi van, ha hosszú ideig fogságban vagyunk, vagy nélkülözni kell Isten szavát, vagy vezetése nélkül, kijelentése nélkül kell maradnunk?
A nyomorgatás, mint cím pedig erről jutott eszembe:
nyomorúság:  θλι̑ψις  (thlipszisz)
1) nyomás, szorítás
2) szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás

Etimológia:  a  θλίβω  (thlibó)
1) összeszorít, nyom
2) szorongat, gyötör, zaklat
3) passzív participium: szűk, keskeny
És ezekben az igékben van:
Máté 7:14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Márk 3:9 És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt.

2Kor 1:6 De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az], mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az]. És a mi reménységünk erős felőletek.

2Kor 4:8 Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;

2Kor 7:5 Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sőt mindenképpen nyomorogtunk; kívül harc, belől félelem.

1Thess 3:4 Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; amint meg is történt, és tudjátok.

2Thess 1:6 Mert igazságos dolog az az Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak.

2Thess 1:7 Néktek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival.

1Tim 5:10 Akinek jó cselekedetekről bizonysága van; ha gyermeket nevelt, ha vendéglátó volt, ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala.

Zsid 11:37 Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése