2019. január 30., szerda

A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem!

Fenti idézet a 84. Zsoltárból a 4. vers...
 Az utolsókat rúgom, ami a vizsgákat illeti, már csak ilyen nyalánkságokat kell befejeznem, hogy olvasónapló a kedvenc könyvemből.
Ma Istennek eme gondoskodása talált szíven:
„Mindent elmondtak nekem, amit az anyósoddal tettél azután, hogy a férjed meghalt. Tudom, hogy elhagytad apádat, anyádat, szülőföldedet, és eljöttél anyósoddal együtt egy olyan néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. Az Örökkévaló jutalmazzon meg mindazért a jóért, amit tettél! Legyen teljes a jutalmad az Örökkévalótól, Izráel Istenétől — hiszen ő az, akinek szárnyai alatt oltalmat kerestél, amikor ide jöttél”.
Aztán pedig Naomi válasza minderre:
Erre Naomi felkiáltott: „Áldja meg őt az Örökkévaló, aki megőrizte hűséges szeretetét mind a meghaltak, mind az élők iránt!” Azután azt mondta Ruthnak: „Tudd meg, hogy Boáz az egyik közeli rokonunk, akinek joga van rá, hogy megváltson[d] bennünket!”


Egy emlék, amit jó volt újraolvasni.

2019. január 26., szombat

Fertőzés

prayer box- saját gyártmány
Olvasónaplóm margójára....

Márk 7, 21-22 vers. Micsoda felsorolás!
Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosság, lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság. Mind ezek a gonoszságok belülről jőnek ki, és megfertőztetik az embert.
Tehát ezek fertőztetik / szentségtelenítik meg az embert. Ezek mindegyike megérne egy alapos tanulmányozást!
Sajnálom, hogy egyes emberek - "valláskárosultak", ahogy Karesz mondja, - arra a következtetésre jutottak, hogy Istennel van a baj, ha egy-gy hívő rosszul adja át az üzenetet.

És még egy banális gondolatsor

2019. január 23., szerda

NAV-osok és prostik

Össze sem beszéltem Bolykival.
Ez pedig az én múlt heti gondolataim összegzése. Valami, amin elmerengtem, és nem leszek ugyanaz, mint addig.
Jézus mondja: A NAV-osok és a prostik megelőznek bennünket...
Meg: Ha a ti igazságotok nem több a farizeusokénál, nem mentek be.... (Mt5, 20)
Míg Bolykit hallgattam, az ugrott be, hogy mennyire jól esik ebben a kontextusban a bűnösök közé tartozni, de mi van azzal, aki nekem ártott, az én véremet szívja, az én anyámat szidta? Aki engem csalt meg, aki engem vert át, engem húzott le, engem szivat? Tudok neki ingyen kegyelmet adni? Tudom-e potenciális tesóként üdvözölni a klubban?

2019. január 21., hétfő

Jellemzés Kornéliuszról - egyszerű üzenet

Néha csak elgondolkodtat, hogy mit vesz észre Isten bennem  bennünk. Mi alapján választ ki a tömegből?
Ma, - újraaolvasva az Apcsel 10-et, - két mondat ugrott ki a sorok közül. Tehát:

  • „Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat...”
  • „Most látom csak igazán, hogy Isten nem személyválogató!  Aki tiszteli Istent, és igazságosan él, azt ő elfogadja, bármelyik néphez tartozik is.”
Hát, csak ennyi. De elgondolkodtató. 

2019. január 19., szombat

Tarsolyom

Szeretem a pénteket. Csak úgy. Nem részletezem.
A János 8-at is szeretem. Ezt részletezem. (Tegnap reggel Victoria Osteen javaslatára olvastam):
Jézus felment az Olajfák hegyére, de korán reggel ismét visszatért a Templom területére. Az emberek mind köré gyűltek, ő pedig leült, és tanította őket. A törvénytanítók és a farizeusok odahoztak Jézushoz egy asszonyt, akit házasságtörésen kaptak. Középre állították, és megkérdezték Jézust: „Mester, ezt az asszonyt tetten érték házasságtörés közben. Mózes a Törvényben azt parancsolta, hogy az ilyet meg kell kövezni, hogy meghaljon. Te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy Jézust próbára tegyék, és vádolhassák valamivel. De ő nem válaszolt, csak lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földre. Mivel tovább kérdezgették, végül felegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az dobja rá erre az asszonyra az első követ, aki bűntelen!” Majd újra lehajolt, és tovább írt a földre.
Ezt hallva, azok kezdtek elszállingózni. Először az idősebbek távoztak, majd egymás után mind eltűntek. Végül csak Jézus és a középen álló asszony maradt ott. Ekkor Jézus felegyenesedett, és megkérdezte: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged?”
„Senki, Uram” — felelte az asszony.
Jézus ezt mondta: „Én sem ítéllek el. Menj el, de többé ne vétkezz!”
Egy pár gondolat megfogott ebben a történetben:
  • Ki lesz az első, aki követ dob erre az asszonyra? Aki bűntelen. Jézus ezt ott rábízta mindegyikükre: Nézz magadba, és ha nem találtál semmi kivetnivalót, dobd el azt a követ, hadd szóljon! És nem akadt senki. Ők, akik mindent tudnak, mindenben jól jártak el, a törvénytudók és farizeusok, tanítók...
  • Az az asszony ott és akkor szembesült Isten kegyelmével. Túlélte a túlélhetetlent. Meddig tartott a hálája? Mennyire tudta betartani azt az utasítást, hogy menj, és többet ne tedd meg?
  • Aztán Jézus, és a ki nem mondott kérdésekre adott válaszai. Ugyanezt csinálta itt és itt.
  • Ez az asszony olyasmit élt át, amit kevesen rajta kívül, és bizony hasonlót senki sem szeretne átélni, de ez az élménye meghatározta az életét a továbbiakban. Olyasmit tanult, ami alázat rá, hálára és Isten iránt szeretetre késztette. 
  • Valami hasonló történt Simon farizeus házában, és figyeljük meg a találékonyságot! Víz nem lévén, könnyével mosta, kendő nem lévén, hajával törölte.... (A gondolatért köszönet Lonának)
Az egyik farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá. Letelepedtek az asztalhoz. Volt abban a városban egy asszony, akiről mindenki tudta, hogy bűnös életmódot folytat. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában látják vendégül, ő is odament, és hozott magával egy alabástrom korsócskát, amely értékes illatszerrel volt töltve. Az asszony sírva megállt Jézus mögött, a lábánál. A könnyeivel öntözte, hajával megtörölte, majd megcsókolta Jézus lábát, azután ráöntötte a drága illatszert. A farizeus, aki meghívta Jézust, mindezt látta, de nem szólt, csak azt gondolta magában: „Ha ez az ember valóban próféta lenne, akkor tudná, hogy miféle nő az, aki hozzáér. Tudná, hogy ez az asszony bűnös!”
Jézus ekkor így válaszolt a házigazda ki nem mondott gondolataira: „Simon, szeretnék valamit mondani neked!”
„Mondd csak, Mester!” — válaszolta Simon.
Jézus így folytatta: „Volt egy hitelező, és annak két adósa. Egyikük ötszáz ezüstpénzzel tartozott, a másik ötvennel. Mivel egyik sem tudta megadni, a hitelező mindkettőjüknek nagylelkűen elengedte az adósságát. A kettő közül vajon melyik szereti jobban a hitelezőt?”
Simon így válaszolt: „Gondolom, az, akinek nagyobb adósságot engedett el.”
„Igazad van!” — mondta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Eljöttem a házadba, de nem kínáltál vizet, hogy a poros lábamat megmossam. Ő pedig a könnyeivel mosta, és a hajával törölte meg a lábam. Te nem üdvözöltél csókkal, ő pedig amióta csak megérkeztem, szüntelenül a lábamat csókolgatja. Te nem kented meg a fejemet olajjal. Ő pedig a lábamat kente meg illatos olajjal. Mondom neked, hogy ennek az asszonynak a bűneit — bármilyen sok is volt — megbocsátották. Ezt abból láthatod, hogy mennyire szeret engem! Akinek csak kevés bűnét bocsátották meg, az kevésbé szeret.”
Ezután az asszonyhoz fordult: „Meg vannak bocsátva a bűneid!”
Akik vele együtt vacsoráztak, ezt gondolták: „Kicsoda ez? Azt képzeli, hogy megbocsáthatja valakinek a bűneit?”
Végül Jézus ezt mondta az asszonynak: „A hited megmentett téged, menj békességgel!”
  • Ki-ki engedje szabadon a fantáziáját és képzelje oda magát a történetbe! 
  • Tartozni Istennek. Kicsivel, vagy sokkal? Egy ház árával? Egy élet munkájával? Vagy csak egy heti fizummal? (Nem feltétlenül anyagi dolgokról beszélek!) Ezért szeret jobban valaki. Hálám jeléül teljes szívemből vajon vajon mit áldozok fel? Vannak ötleteim. 
  • Ismét láthatjuk az önhitt és az alázatos hozzáállást. Vajon mindig abban a szerepben voltak és maradtak, vagy az életük során néha átcsusszantak a másikéba?

2019. január 15., kedd

Nyuszi és maci

 Én kérem szépen olyan vagyok néha, mint nyuszika abban a viccben, mikor kölcsön akar kérni a medvétől valamit, aztán szépen beleéli magát, hogy a medve egy szemétláda, aki tutira nem adja oda azt az izét, bármi legyen is az. Mindeközben maci erről semmit sem tud, már csak nyuszika (re)akciójával szembesül, midőn megnyitja neki az ajtót: Rohadj meg medve! Különben is, edd meg a létrádat!
Szóval fel tudom magam húzni.
Hogy jutott ez most eszembe?
Erről is: Napi remény blog


2019. január 11., péntek

Jézusom


A Kortárs vallási mozgalmak tananyagát olvasva rájövök, hogy szükség van a hitvédelemre. Annyi elferdülés, annyi félreértés, stb. van az emberek fejében hogy az elképesztő. És ezek mindegyike azt hiszi, hogy ő tudja jól.
És mi is. Ijesztő... Mondtam is Apának.
Szalai András, Más Jézus  más lélek, más evangélium című könyvéből vizsgázunk.
...Istent gyakran egyfajta személytelen erőnek/erőforrásnak tartják, és nem személynek, aki kapcsolatban van a teremtésével és annak gondját viseli 
(lásd: Keresztény Tudomány Egyház) 

Egy ima

A tegnapra gondolva ma kissé elszorul a szívem, és mi tagadás, dühös vagyok.
Éreztem én, hogy nem kéne beszélgetnünk, mer' ha csak teheti, kóstolgat. Én meg ahelyett, hogy jól kezelném, teljesen bepipulok, rosszul reagálok, és már kész is a baj. Nem véletlen használt Jézus példabeszédeket. Azért, hogy elvonatkoztassak magamról. Ha dühös vagyok nem tudok objektív maradni. Ennyi.
Hááát, hogy ne adjam meg mégse az Ördögnek, amit akar, így imádkozom:
Atyám, kérlek hallgass meg!
Ámbár dühös vagyok, de nem akarok eszerint reagálni. Bevallom, hogy mindenféle dolog átfut az agyamon, hogy hogyan és mit csináljak, de a Te beszéded másra tanít engem. Amit test szerint reagálnék, a testre, az csak rossz dolgokat terem. Benned és a Te hatalmas erődben kell megerősödnöm és a Te fegyvereiddel kell harcolnom ahhoz, hogy a Te céljaidat érjem el. A Te játékszabályaid szerint fogok játszani és mindehhez a Te fegyvereidet fogom használni. Te nem az embert akarod megsemmisíteni hanem a rajta uralkodó Gonoszt, Aki igenis egy személy. Így fogalmazol: Erők és Hatalmak, a sötétség világának urai, és a gonoszság lelkei ellen harcolunk...
Ezért kell a Te fegyvereidet használnom, a Te harcmodoroddal, különben alulmaradok ebben a küzdelemben.
Tehát:
Végül pedig, erősödjetek meg az Úrban, és hatalmának erejében! Öltözzetek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden cselének és ravaszságának! Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak. Ezért szükséges, hogy vegyétek fel és használjátok mindazokat a fegyvereket, amelyeket Isten ad nektek. Így lesztek képesek ellenállni a gonosz napokon, és megtartani az állásaitokat a gonosszal szemben. Tehát álljatok erősen, és vegyétek körül magatokat az igazsággal, mint egy övvel! Vegyétek magatokra az igazságosságot, mint mellvértet! Legyetek állandóan készen rá, hogy a békesség örömüzenetét hirdessétek — ez legyen a saru a lábatokon! Minden körülmények között hordozzátok a hit pajzsát, amellyel kivédhetitek a Gonosz minden tüzes nyilát! Az üdvösség sisakjával védjétek a fejeteket! Vegyétek kezetekbe a Szent Szellem kardját, amely az Isten beszéde! Minden helyzetben imádkozzatok és könyörögjetek a Szent Szellem által. Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, tartsatok ki az imádkozásban, és járjatok közben Isten embereiért és népéért!
Ámen

2019. január 9., szerda

Légy hű mindhalálig

Asszem ma ezt nem ragozom. Csak így egyszerűen...

Jel 2:10-11 Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Íme a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hű mind halálig, és neked adom az életnek koronáját. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál.
Hű görögben:
πιστός, ή, όν (pisztosz, é, on)
1) hűséges, megbízható
2) bizakodó, bízó; hívő
3) őszinte, szavahihető, becsületes
4) valóságos, megbízható; bizonyos
5) engedelmes

2019. január 8., kedd

Prédikátor könyve


Ezt a könyvet is a bölcs Salamon király írta vala, mint a Példabeszédeket, és még ma is aktuális....
Még valami: A könyvben gyakran emlegetett "minden hiábavalóság" szófordulat jelentése, hogy minden múlandó. Upsz, így már jobban hangzik...
Péld3, 12-17-ig.
 Arra jutottam, hogy a legjobb, amit az ember tehet, hogy élvezi az életet, és örül annak, ameddig csak él. 13 Tehát egyen-igyon, élvezze a munkáját és annak gyümölcsét, s ne feledje, hogy mindez Isten ajándéka!

14 Azt is fölismertem, hogy minden, amit Isten tesz, örökre megmarad. Senki sem tehet hozzá, de el sem vehet abból semmit, mert amit Isten cselekszik, az teljes és örök. Mindezt pedig azért teszi, hogy féljék és tiszteljék őt. 15 Ami most történik, már régóta megvan, és ami a jövőben fog történni, az már megtörtént a múltban is. Isten újra előhozza azt, ami már elmúlt.

16 Láttam azt is itt a földön, hogy a bíróságnak igaz ítéletet kellene hozni, de a bírák igazságtalanok. Ahol igazságot kellene szolgáltatni, ott igazságtalanságot művelnek. 17 De azután ezt gondoltam: Isten ítéletet tart mind az igazak, mind a gonoszok fölött, hiszen megvan a kijelölt ideje minden földi dolog és tett megítélésének.

2019. január 5., szombat

Jézusom!!!

Így, bizony! Felkiáltójellel.
Mert elesett a tantusz.
καταδικάζω (katadikadzó) - bírói ítéletet hoz, elítél, bűnösnek nyilvánít
Máté 12:7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.