Olvasónaplóztam

Mai csoda: 2 Korintus 3, 7-13

A Törvényt kőbe vésett betűkkel rögzítették, és a halálba vezetett. A szolgálata mégis olyan dicsőséges volt, hogy Izráel népe rá sem tudott tekinteni Mózes ragyogó arcára, amelyen Isten dicsősége tükröződött — bár ez a dicsőség hamarosan elhalványult! Mennyivel dicsőségesebb hát az életadó Szent Szellemet szolgálni! Ha dicsőséges dolog a Törvényt szolgálni, vagyis rábizonyítani az emberekre a bűneiket, és elítélni őket, akkor sokkal dicsőségesebb az a szolgálat, amely Isten számára elfogadhatóvá teszi az embereket! Kétségtelenül a Törvény szolgálatának is megvolt a maga dicsősége, ez azonban az Új Szövetség sokkal nagyobb dicsősége mellett egészen elhalványul. Az a régi elmúlt, mégis dicsőséges volt. Mennyivel dicsőségesebb tehát az, ami örökké megmarad! Mivel mi ebben a nagyobb dicsőségben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül szólunk. Nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa a rajta ragyogó dicsőséget, se azt, amikor az elhalványul, és végleg eltűnik.

Kinek mi jut eszébe erről? Nekem az, hogy A 13-dik versben olyasmit sugall Pál, hogy maga a ragyogás hatással van az emberekre.