2018. július 27., péntek

Perspektívák, avagy Nélküle semmit sem tehetünk

Ján 15:4-7 Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.
Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az nektek.

Ha valakinek ez túl Károli lenne, akkor itt van pár másik fordítás, vagy ez:

Jézus a szőlőhöz hasonlítja magát

„Én olyan vagyok, mint a szőlő.[a] Atyám pedig olyan, mint a szőlősgazda: 2 minden vesszőt levág rólam, amely nem terem gyümölcsöt, termő vesszőimet viszont megmetszi és megtisztítja, hogy még bőségesebb és jobb termést hozzanak.3 Benneteket már megmetszett és megtisztított a tanításaim által, amelyeket tőlem hallottatok. 4 Maradjatok velem és lakjatok bennem, ahogyan a szőlővessző is a szőlő tövén marad — akkor én is bennetek maradok! A szőlővessző sem teremhet gyümölcsöt önmagában, csak ha a szőlő tövén marad. Ugyanígy ti is csak akkor teremhettek gyümölcsöt, ha bennem maradtok.

5 Igen, én vagyok a szőlő, és ti vagytok a vesszőim! Aki bennem lakik, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem. Nélkülem azonban semmit sem tehettek. 6 Ha valaki nem marad bennem, azt félredobják, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad. Ezután a száraz vesszőket összegyűjtik, tűzre dobják, és megégnek. 7 Ha viszont bennem éltek, és tanításaim bennetek élnek, akármit kértek, megkapjátok. 8 Amikor sok gyümölcsöt teremtek, Atyámnak szereztek vele dicsőséget — s ebből látszik majd, hogy a tanítványaim vagytok.

9 Ahogyan az Atya szeret engem, ugyanazzal az isteni szeretettel szeretlek én is titeket. Maradjatok meg és éljetek ebben a szeretetben! 10 Én mindig engedelmeskedem Atyám parancsainak, ezért állandóan a szeretetében élek. Ugyanígy, ha engedelmeskedtek parancsaimnak, ti is állandóan a szeretetemben fogtok élni.

11 Mindezt azért mondom nektek, hogy ugyanaz az öröm töltsön be titeket is, mint engem, és örömötöknek ne legyen semmi híja. 12 Ezt parancsolom nektek: ti is úgy szeressétek egymást, azzal az isteni szeretettel, ahogyan én titeket! 13 Nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki az életét adja a barátaiért. 14 Ti pedig a barátaim vagytok, ha folyamatosan megteszitek, amit parancsolok nektek. 15 Ezentúl már nem szolgák vagytok, mert a szolga nem tudja, hogy az ura mit és miért tesz. Mostantól fogva a barátaim vagytok, mert mindent elmondtam és megmutattam nektek, amit az Atyától hallottam és tanultam!

16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket! Én bíztalak meg benneteket, hogy menjetek, és teremjetek gyümölcsöt! Azt akarom, hogy maradandó gyümölcsöket teremjetek, és hogy az Atya adja meg nektek, amit csak kértek tőle a nevemben. 17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Végül egy ima:
Istenem, segíts, hogy ennyire szervesen kapcsolódjak össze Veled, Hozzád! Drága Jézus, Nélküled semmire sem megyek, de Veled új élet áramlik bennem. A vérkeringésem a Tiédből származik, és ez jó. Azt mondod, ha így lesz, az örömünk teljes lesz, hiszen ezért is mondtad. (11) Benned élni azt jelenti, hogy a tanításod alapján teszünk dolgokat, az alapján szeretünk, az alapján bocsátunk meg és az alapján bánunk irgalmasan másokkal, az alapján gyógyítunk. Megvallom ez nem mindig sikerül, bocsáss meg kérlek! Tisztíts meg kérlek mennyei Apukám!
Kérlek segíts ebben Szentszellem, vegyél a pártfogásod alá! Köszönöm Jézus, hogy mellém állsz ebben a kérésben, hiszen ez a Te akaratod is!
Ámen

2018. július 21., szombat

Öröm és bánat

 Öröm és bánat, ez a két érzelem mindannyiunk előtt jól ismert, naponta éljük meg ezeket. Mindkettő származhat az emberi lélektől, de származhat Szentszellemtől / Szentlélektől is, hiszen Ő egy olyan Valaki, Aki bennünk él. Jó lenne profi módon megkülönböztetni, hogy mikor melyik lép színre, saját pszichénk, vagy Isten Lelke!
Más:
 Tegnap délután YouTube videót hallgattam Heidi Bakerrel, aki afrikai árvákat fogadott be, és rengeteg csoda történt a környezetében. Étel sokasodott meg az imája nyomán és vakok gyógyultak meg, halottak támadtak fel. Mindezt hallva a szívem elszorult, mert én magam még egy normális böjtre és kitartó imára is sokszor lusta vagyok. Heidi csak egyszerűen szükségbe került, nagyon nagy szükségbe, ezért imádkozott. Nem maradt más esélye ahhoz, hogy enni tudjon adni azoknak a gyerekeknek. Itt a videó, több is van magyarul Vele, Gégény Éva lelkesen fordítja ezeket.

Dani este a Máté 22, 1-14 -ig olvasta és ez alapján kérdéseket tett fel:

  • Van olyan, hogy valaki elveszíti az üdvösségét?
  • Mit jelent, hogy valakinek nincs szép ruhája az alkalomra?
  • Akkor ugye ott voltak, akik éppen belemerültek az élet örömeibe, gazdagságába, ezért nem tudtak menni. "Nem törődtek vele..." (5)
  • Nem beszélve azokról, akik megverték a hívogató szolgákat.
  • ...
Íme a szakasz: Máté 22:1-14
És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nekik, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni. 4 Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Íme, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre. 5 De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; 6 A többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazák és megölék őket. 7 Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté.8 Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók.9 Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. 10 És kimenvén azok a szolgák az utakra, begyűjték mind akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel. 11 Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. 12 És monda neki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. 13 Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. 14 Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.


2018. július 19., csütörtök

A gyógytorna


Fájdalmas dolog, ha becsípődik egy ideg a derekunkban. Teljesen megakadályoz a mozgásban. Mindenben korlátoz. Mit tehetünk? Ott van pl a gyógytorna, ha már tudsz annyira mozogni. Mégis milyen gyakran kéne csinálni? -kérdeztem egy munkatársamat, aki gyakorlott a kérdésben. Minden nap. ...hangzott a válasz. Tudniillik, hogy a gerincoszlopot támogató izmok megerősödjenek és tartsák a testünket, plusz a gerincoszlopban futó idegek biztosan maradjanak a helyükön és a porckorongok között ne türemkedjenek ki. Nnna, ez lehet, hogy egy anatómiai hülyeség, de nem értek hozzá. Én valahogy így értettem meg.
 Vontam egy párhuzamot a lelki / szellemi élet és eközött, és megállapítottam, hogy bizony azt sem lehet jobban elhanyagolni, különben a szellemi gerincünk sem tudja majd megtartani a szellemünket.

2018. július 18., szerda

Csak így, kettesével

 Az ember lánya időnként térdre kényszerül, ezalatt  frankón lehet youtubeozni, olvasgatni, tanulni. Miután a mellékhelyiség megközelítése fél óráig tartott, nem azért, mert olyan messze van, hanem mert centinként jutottam közelebb a lumbágóm miatt. Megtanultam, hogy felkelni az ágyból nem is annyira magától értetődő, sőt megfordulni jobb oldalról balra adott esetben órákig tarthat.
Most egy gondolatot kiemelnék, azokból, amit hallottam/olvastam:


Ezt olvastam




2018. július 12., csütörtök

Emlékek

 Egy történet a héten összetörte a szívemet, és arra gondoltam megosztom, bár nagyon mély és intim, de talán elmond valamit az emberről, az egyéni tragédiákról, életutakról.
Apukám gyermekotthonban nőtt fel az anyukája korai halála miatt. Hetedmagával került állami gondozásba, mert édesapja újranősült, és az új ara nem vállalta a gyerekeket. Erről sajnos nem sokat tudok, úgyhogy címszavakban ennyi.
Anyukám mesélte ezt most nekem és napok óta nem tudok sírás nélkül a következőkre gondolni:
Apuék összeházasodtak, megszületett nővérem, én meg pocakban voltam, mikor is apu csinált valamit, ami miatt anyai nagyapám el akarta zavarni a háztól.
Apa térdenállva , kezeit összetette és úgy könyörgött, hogy ne szakítsa el a családjától. Így történt, hogy én apuékkal nőhettem fel, megtapasztaltam, hogy milyen, ha felkap és megpörget, vagy éppen barackot nyom a fejemre. Olykor megcsipentette az arcomat a mutató és a középső ujját behajlítva csupa szeretetből. Szétcsikizett, dögönyözött, szeretett minket. Néha elnáspángolt, de nagyon finoman és csakis féltésből.
Itt nem arról van szó, hogy az emlékek megszépítették a múltat. Tökéletesen emlékszem az árnyakra is, de mindig tudtam, hogy apu nagyon szeretett minket, csak volt olyan, hogy eltakarta előlem valami.
És elgondolkodtam azon, hogy milyen apróságon múlhat, hogy valaki családban nőhet fel. Cseppet sem magától értetődő.
Hálás vagyok érte.

2018. július 10., kedd

2

 Két dolog volt ma reggel, amiről érdemes szólnom. Az egyik egy Joyce Meyer szösszenet, amit itt olvashatsz, azon belül is Mária és Márta történetéből Jézus összegzése:
...kevésre van szükség, valójában csak egyre...
A másik egy visszaemlékezés egy régi--régi beszélgetésre Istennel, mikor is valaki miatt lobbiztam sokat, hogy legyen gyermeke. Egyszer úgy éreztem, hogy kaptam vele kapcsolatban egy ígéretet, ami azóta még nem valósult meg, ugyanis a konkrét ígéret az volt, hogy "fogansz és szülsz"!
Rá egy két évre szinte hallottam, ahogy Isten szól, hogy egy év múlva ott fog ülni a gyermek a többiekkel a Bárkában. Én - mint gyakran máskor is - vitatkoztam Vele, hogy nem lehet, hiszen ha még meg sem született valaki, nem tud ülni egy év múlva. De Ő bebizonyította, mert egy kisfiút fogadtak örökbe, aki bizony már tudott ülni.
Az előző ígéret még várat magára, de Isten nem ember, hogy hazudjon, vagy embernek fia, hogy megváltozzon. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné?
Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?
(4 Móz. 23:19)

2018. július 5., csütörtök

Napok óta

Napok óta keresek egy igét, aminek a töredéke beugrott. Ennyi jutott eszembe belőle:
Megbizonyítod rajtam jóságod...
Nem túl sok,ez is károliul van.
Ezt találtam:

Mily bőséges a te jóságod, a melyet fenntartasz a téged félõknek, [és] megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai elõtt. (Károli)

Istenem, mennyi áldást tartogatsz azoknak,
akik félnek és tisztelnek téged!
Mennyi jót tettél azokkal, akik bíznak benned! Mindenki szeme láttára megáldottad őket! (Efo)
A 31 Zsoltár 20. versében olvasható. Az Egyszerű Fordításban kis csúszással a 19-ben.
Szívből ajánlom az egész zsoltár elolvasását!