2018. június 30., szombat

Halál

 A családunkban nemrégen történt hirtelen halálesettel kapcsolatban jutottak eszembe a következőek:
Már apukám halála felett érzett békességem is kiborított. Nem gondoltam normálisnak, vártam a mérhetetlen gyászt és a szenvedést, de nem jött.
Eltelt több év és sokat gondolok Apura, de valahogy nyugodt vagyok vele kapcsolatban. Emlékszem, mikor a kórházban volt, folyamatosan látogattuk, de egyáltalán nem volt magánál. Vagy nem is tudom minek nevezzem azt az állapotot. Feküdt csukott szemmel, minimális visszajelzéseket adott felénk. Sokat olvastam neki a Bibliából, beszéltem Jézusról, magyaráztam, imádkoztam, dicséreteket énekeltem, rátettem a kezem és imádkoztam. Teljesen biztos voltam a felépülésében. Másnap reggelre meghalt, és nekem békességem volt.
Botrány. Mármint sok ember nézőpontjából, és persze nekem is természetellenesnek tűnt.
Most, mikor ismét szembenézek egy szerettem halálával, hasonlóan érzem magam.
Nem vagyok szociopata, sőt nagyon is empatikus ember vagyok - rengeteg érzelemmel. Mikor meghallottam, hogy a nagynéném beteg, rögtön sírva imádkoztam Istenhez. Ismeretlen nyelven felsírtam a bánatomat egészen mélyről, ennek ellenére elment. Ebből az apropóból eszembe jutott egy igevers:
1Kor 15:19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
Egyszerűbben:
Ha csak erre a földi életre nézve lenne reménységünk Krisztusban, akkor minden embernél szánalmasabbak lennénk!
Mert Isten gondoskodott arról, ami a földi élet nyűgje, fájdalma. Elvette a halál "fullánkját", a pokol diadalmát. Minden értelmet felülmúló békességet tud és akar adni nekünk.
Kedveseim, akik most gyászoltok: Ne higgyétek, hogy kőbe véstem és szabályként állítottam fel ezt a dolgot, csupán megosztottam a tapasztalataimat ebben a helyzetben, és dicsérem Istent ezért is.
Isten gyermeke vagyok.
Annak pedig, aki azt hiszi, hogy halálunk után még nem biztos, hogy hova kerülünk, egy igeverset mutatok:
Zsid 9,27 Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre (megkülönböztetés) kerül...
Ez nem fenyegetés, hanem tény. Ezzel kapcsolatban itt olvashatsz egy pár dolgot. 
Fel fogunk támadni!
12 Krisztusról azt hirdettük nektek, hogy feltámadt a halottak közül. Akkor hogyan mondhatják közületek néhányan, hogy a halottak sohasem támadnak fel? 13 Hiszen ha ez igaz lenne, akkor Krisztus sem támadt volna fel. 14 Ha pedig Krisztus valóban nem támadt volna fel, akkor nem lenne semmi értelme annak az üzenetnek sem, amelyet nektek hirdettünk. Sőt, akkor a ti hiteteknek sem lenne értelme!15 Ráadásul, Istennel kapcsolatban is hazudtunk volna. Miért? Mert azt mondtuk, hogy ő feltámasztotta Krisztust a halálból. Ha tehát igaz lenne, hogy a halottak nem támadnak fel, akkor mi is hazugok lennénk.
16 Mert ha a halottak tényleg nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. 17 Ha pedig Krisztus valóban nem támadt fel, akkor semmit sem ér a hitetek, és még mindig a bűneitekben éltek. 18 Ezen felül még azok a testvérek is végleg elvesztek volna, akik eddig a Krisztusban való hitben haltak meg. 19 Ha csak erre a földi életre nézve lenne reménységünk Krisztusban, akkor minden embernél szánalmasabbak lennénk!
20 Ámde Krisztus valóban feltámadt a halottak közül! Ő támadt fel legelőször azok közül, akik meghaltak. 21 A halál ugyanis annak következtében éri el az embereket, amit egyetlen ember tett. Hasonlóképpen a halálból való feltámadás is egyetlen emberen keresztül kezdődött el. 22 Mert ahogyan Ádám után minden ember meghal annak következtében, amit Ádám tett — ugyanúgy Krisztus által is minden ember fel fog támadni, annak következtében, amit Krisztus tett.23 Mindenki a maga idejében, előre megszabott sorrend szerint támad fel. Legelsőként Krisztus, azután majd Krisztus visszajövetelekor azok, akik hozzá tartoznak. 24 Azután következik a befejezés, amikor Krisztus minden uralkodót és fejedelmet megfoszt a hatalmától, és véget vet uralmuknak. Azután ő maga is átadja a királyságot az Atya-Istennek.
25 Mert Krisztusnak addig kell uralkodnia, amíg az Atya-Isten az összes ellenséget Krisztus uralma alá[a] nem kényszeríti. 26 A Halál lesz az utolsó ellenség, aki erre a sorsra jut. 27 Az Írás azt mondja: „Isten mindent az ő lába alá vetett”.[b] Amikor azt mondja, hogy „mindent a lába alá vetett”, ez természetesen azt jelenti, hogy az Atya-Isten kivételével, hiszen ezt az alávetést maga az Atya-Isten viszi véghez! 28 Amikor már minden és mindenki Krisztus uralma alatt lesz, akkor maga a Fiú is aláveti magát az Atya-Isten uralmának. Igen, az Atya mindent a Fiú uralma alá helyez. Végül pedig a Fiú is aláveti magát az Atyának — így azután az Atya-Isten tökéletesen uralkodni fog minden és mindenki felett.

2018. június 29., péntek

Ezt így mára....

...még jó lenne tegnapra is,de, ugye nincs időgépem.
Aztán ezt

2018. június 28., csütörtök

Jézus kánonja

 Érdekes, hogy bizonyos történeteket maga Jézus jelzett előre, hogy be fognak kerülni a Bibliába.
A kánon jelentéséről itt olvashatsz.
Ez pedig erről jutott eszembe.
Bizony mondom nektek, hogy mindenütt, ahol az egész világon hirdetik az evangéliumot, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetik majd, az õ emlékezetére.
(Máté 26, 13)

2018. június 27., szerda

Szellem szerint...

1-2 gondolat Károliban Lélek szerint...

Galata 4:29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik.
Galata 5:16 Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni!
Galata5:25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve!

2018. június 19., kedd

Petúnia

 Szépséges petúniánk, ami eddig ontotta a virágokat, illatozott, gyönyörködtette a szemünket és a lelkünket, most gyengélkedik. Minap észrevettem rajta, hogy tetves lett.
Ma reggel odasúgtam neki, hogy nem hagyom egyedül a bajban, nem hagyom, hogy gyengélkedjen, majd alaposan lefújtam egy sebtében talált rovarirtóval.
Kíváncsi leszek az eredményre.
Nem először juttatta eszembe Isten ezen a képen keresztül a gondoskodását és az kártevőkre való figyelést. Kártevők alatt nem emberekre gondolok, hiszen a mi harcunk nem test és vér ellen folyik. Erről bővebben olvashatsz itt és itt.
Itt is valami hasonló történt.

János 14:18-21 Hungarian Károli (KAR)
Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idõ és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.
A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

... 1-1 bejegyzést sokszor napokig írok, ez is ilyen, mert Isten közben munkálkodik a szívemben. Jó kis ásatás van.
Szóval egy nagyon fontos dolog kimaradt, mégpedig a Vigasztaló. Ő a Szentlélek, Aki velem van. Pont az előbb idézett szakaszban említi Jézus, hogy jobb, ha Ő elmegy, mert akkor elküldi nekünk a Vigasztalót. Íme:

A Szent Szellem eljövetelének ígérete
15 „Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak. 16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt[a]küld nektek, aki örökre veletek marad. 17 Ő az Igazság Szelleme,[b] akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.
18 Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. 19 Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok.20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. 21 Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti, és én is szeretem — ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem.”
22 Ekkor megszólalt Júdás — nem az Iskáriótes, hanem a másik Júdás nevű apostol — „De Uram, miért csak nekünk mutatod meg magadat, és miért nem az egész világnak?”
23 Jézus így válaszolt: „Aki igazán szeret engem, az megfogadja szavaimat, és engedelmeskedik nekem, ezért Atyám is szeretni fogja őt. Atyám és én eljövünk hozzá, és vele együtt fogunk lakni. 24 Aki nem szeret engem igazán, az nem engedelmeskedik a tanításaimnak. Bár ez a tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyától származik, aki elküldött engem.
25 Ezeket a dolgokat én magam mondtam el nektek, amíg veletek voltam. 26 Később azonban majd az a Segítő — a Szent Szellem — fog megtanítani titeket mindenre, akit az Atya küld hozzátok, hogy engem képviseljen. Ő majd emlékeztet titeket mindenre, amit nektek mondtam.
 

Gyertya az ágy alatt

 Jó pár napja már, hogy újra és újra eszembe jut Jézus gyertyás példázata.
Elképzelem magamban a meggyújtott gyertyát, amit aztán letakarnak, vagy bedugnak az ágy alá. Nem túl okos ötletek.
 Ehelyett inkább a gyertyatartóba kell tenni.
Ott a helye.

 Egyébként köszi az imát Zsozsó! Értem is mondtad.
(A kép a mentőötlet blogról származik.)

2018. június 18., hétfő

Jelenések könyve

Bizonyára a bennfentesek sok magyarázatot hallottak a Jelenések könyve- beli 24 vénről, akik a koronáikat letették a trónus elé.
Íme, most én megosztom azt, ami a szívemhez legközelebb álló, Csia Lajos : A Jelenések könyve a mai kor tükrében című könyvéből való:
A korona a gondolkodó értelem szerteágazó sugarait hivatott szimbolizálni, melyet a vének a teremtett világ előtt viselnek, ám a Teremtő Isten előtt letesznek.
...a huszonnégy mennyei vezető leborul a trónon ülő előtt, és imádja az Örökké Élőt. Koronájukat a trón elé teszik, és azt mondják: 
„Urunk, Istenünk, méltó vagy rá,
hogy tiéd legyen minden dicsőség, tisztelet és erő,
mert te teremtettél mindent,
és mindent akaratod hozott létre!”
 Minap mikor olvastam nagy hatással volt rám, és ma reggel a Miatyánk alapos végiggondolt imádsága közben ismét.
...legyen meg a Te akaratod, ...ahogy a mennyben, úgy itt a földön is.

2018. június 17., vasárnap

Ha nem tudunk megbocsátani...

Ha nem tudunk megbocsátani:
  • Örömtelenek, dühösek és bosszúszomjasak leszünk.
  • Nem tudunk túllátni saját magunkon.
  • Nem tudunk kedvesek lenni az emberekhez.
  • Nem látjuk, hogy jó következik. (Jer17)
Ha meg tudunk bocsátani:
  • Örvendezők, vidámak, és nyíltszívűek leszünk.
  • Kedvesek tudunk lenni mindenkihez. Ahhoz is, aki bántott.
  • Nem fogunk haragudni se emberre se Istenre.
  • Erősen elkezdünk hasonlítani egy folyóvíz partjára ültetett fához, amelyik a forróságban is finom, ízletes, lédús gyümölcsöket terem. Ezek a csodás gyümölcsök kikandikálnak az üde zöld levelek közül, és táplálni fogják azokat, akik éhesen arra vetődnek. Ráadásul a levelei talán gyógyhatásúak is lesznek.
Ezért még kell bocsátani mindenkinek!
És van itten egy sajtpapír cetlike. Nemrég írtam, aztán egy darabig a zsebemben őriztem. Nem tudom olvasható-e, de közreadom.


2018. június 16., szombat

Üdvösség

John Eldredge  szösszenetét olvastam, így került elém ismét a görög szódzó kifejezés. Megint megcsodálhattam a mélységet, és sokszínűséget, ami benne rejlik.
 σῴζ  (szódzó)
1) megtart, (biztonságban) megőriz
2) megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít
3) betart (ígéretet)
4) megtart (emlékezetében)
5) elrejt, titokban tart
passzív alak:
6) életben marad, tovább él
7) megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül
8) elmenekül, szerencsésen eljut vhová
Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel! (Róma 5,10)

2018. június 10., vasárnap

Jelenések

 Lassan haladok a Jelenések könyvének tanulmányozásával, főként, mert pl tegnap ószövetségi írásmagyarázat vizsgám volt, arra készültem vadul, de megérte.
Mindig arra jutok, hogy sokkal több időt kéne tanulásra szentelni, hiszen egy-egy vizsga nem csak arról szól, hogy legyek már túl rajta, hanem az a rengeteg információ, ami mind életem szerelméről szól eljut hozzám.
 Egyébként pedig tényleg repes a szívem, mert morzsánként, de megértem: Jól választottam. Nemcsak iskolát, hanem, kicsit előbb, mikor Istenhez fordultam. Egy élet kevés, hogy megismerjem. Ő tényleg csodás minden tekintetben.
Nnna, de vissza a földre Jucika! Megosztom, amitől kicsit planétánk fölé emelkedtem ma:
Ezután jött egy másik angyal, és megállt az illatáldozati oltárnál. Arany füstölő volt a kezében, és sok tömjént adtak neki, hogy Isten népének imádságaival együtt tegye a trón előtt álló arany illatáldozati oltárra. Jelenések könyve 8,3
Szóval megvannak az imák. Nem szálltak fel hiába. Örülök.


2018. június 8., péntek

Túl sok a Mária

Jézus az út... Emlékeztek?
Egy idős néni mosolyt csalt az arcomra, hogy aszongya:
Túl sok a Mária és kevés a Jézus.
Mindenki tegye a mondatot oda, ahová akarja. Nekem tetszett.
Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus. Aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében...(1Tim 2,5-6)
Apcsel 4:12 Jézus az egyetlen, aki megmentheti az embereket. Az ő neve az egyetlen hatalom a világon, ami meg tud menteni bennünket. Jézus által kell üdvözülnünk.

És, bocsánat, ha itt most megakasztottam 1-2 katolikus testvéremet! Nem ez a cél. Ugyanúgy, ahogy már többször is beszéltem, írtam arról, hogy Isten szóbahoz dolgokat, amik nem kerekek. Én is szóbahozom. Gondolkodjatok! Az egyik legjobb barátnőm részben katolikus, és hiába mutatok igét, beszélgetünk erről sokszor, neki fontos Mária. Hát, elmehet a sunyiba az az egyház, - legyen bár a legnagyobb, - amelyik nem képes felülemelkedni a saját tanításán, ha nem igei.
Ez is erről szól

2018. június 6., szerda

Kicsoda olyan?

Pár dicsérő szó arról, Aki az Apukám lett. Mindehhez úgy jutottam, hogy beütöttem a keresőbe a „kicsoda olyan?” kifejezést. Lássuk:
  • Mózes szájából: 2 Móz 15:11 Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dicsérendő és csodatévő? ((ERV/HU)Nincs hozzád hasonló
    az istenek között, Örökkévaló! Nincs senki hozzád fogható,dicsőségben és szentségben,
    félelmetes tetteidben, és csodáidban!)
  • Szintén Mózestől: 5 Móz 3:24 Uram, Isten, te elkezdetted megmutatni a te szolgádnak a te nagyságodat és hatalmas kezedet! Mert kicsoda olyan Isten mennyben és földön, aki cselekedhetnék a te cselekedeteid és hatalmad szerint? ((ERV/HU) Uram, Istenem! Éppen csak elkezdted megmutatni szolgádnak, milyen hatalmas vagy, és milyen csodálatosak tetteid! Nincs más isten rajtad kívül égen-földön, aki ilyen hatalmas dolgokat tehetne! Senki sincs hozzád mérhető!)
  • Dávidtól: Zsolt 35:10 Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! Aki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő megrablójától. ((ERV/HU) Egész bensőmmel énekelem: „Nincs hozzád fogható, Örökkévaló! Mert megmented a gyengét az erősebbtől, kiszabadítod a szegényt a rablók kezéből!”)
  • Ászáftól: Zsolt 77:14  {KJV 77:13} Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? ((ERV/HU) Bizony, minden utad szent, ó, Isten! Senki sem hasonlítható hozzád!
    Kicsoda olyan hatalmas, mint a mi Istenünk?!)
  • Étántól: Zsolt 89:7-9  {KJV 89:6-8} Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az Úrhoz, [s ki] olyan, mint az Úr, az istenek fiai között? Igen rettenetes Isten [ő] a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazokra, akik körülte vannak. Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. ((ERV/HU) Senki sem hasonlítható hozzád még a Mennyben sem, Örökkévaló! Még a hatalmas erejű angyalok között sincs hozzád fogható! A szentek gyűlésében is az Örökkévaló az, akit mindenki tisztel és fél! Félelemmel csodálják az Örökkévalót mind, akik körülötte vannak! Örökkévaló, Seregek Ura és Istene, kicsoda olyan erős, mint te? Hatalmas Isten![b] Hűséged körülvesz téged!)
  • Mikeástól: Mik 7:18  Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! ((ERV/HU)Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátod néped bűneit, s elengeded örökséged maradékának vétkeit! Nem örökre haragszol ránk, mert az irgalmasságban gyönyörködsz. Ismét hozzánk fordulsz, és könyörülsz rajtunk. Bűneinket eltaposod,
    a tenger mélyére hajítod összes vétkünket. Megmutatod Jákób iránti hűségedet, Ábrahám[b] iránti szövetséges szereteted, amint megesküdtél őseinknek régen.)
És én velük együtt mondhatom, Kicsoda olyan, mint Te?

2018. június 3., vasárnap

Jelenések könyve

 Ez a reggel is olyan, mint néha, mikor eszméletlenül bekávézom, ráadásul a kávé mellett eszméletlenül inspirál a Biblia. 
Egyszerre állok neki szekrényt pakolni, takarítani, kutyát sétáltatni, blogot írni és tanulmányt írni. Jelenések könyvét tanulmányozom, ezt két vizsgám is indokolja. 
A „Kicsoda Jézus” témakört bővítendő összeírtam ezt a kis tanulmányt, amiben arra figyeltem fel, hogy Jézus a hét gyülekezetnek szóló üzenetében másképp és másképp mutatkozik be. Eleve így kezdi a bemutatkozást Jánosnak:
„Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, én vagyok az Örökké Élő. Halott voltam, de nézd, élek örökké, és kezemben vannak a Halál és a Hádész kulcsai. Ezért írd le, amit látsz: amik most vannak és amik majd ezután fognak megtörténni! A jobb kezemben levő hét csillag és a hét arany olajmécs-tartó titka pedig ez: a hét csillag a hét helyi gyülekezet angyala, a hét olajmécs-tartó pedig maga a hét helyi gyülekezet.”
 Aztán gyülekezetenként bontva így folytatja...-nak írd meg, ezt üzeni az , aki...
Tehát akkor kicsit rendszerezve így mutatkozott be:
  1. Efézusban: Aki jobb kezében tartja a hét csillagot, és aki a hét arany olajmécs-tartó között jár
  2. Szmirnában: Az Első és Utolsó, aki meghalt és feltámadt.
  3. Pergamonban: Akinél a kétélű, éles kard van.
  4. Thiatirában: Isten Fia, akinek a szeme olyan, mint a tűz lángja, és a lába, mint az izzó fém.
  5. Szárdiszban: Akinél Isten hét Szelleme és a hét csillag van.
  6. Filadelfiában: A Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van. Ha ő kinyit egy ajtót, azt senki sem zárhatja be, de ha bezárja, akkor senki sem képes kinyitni. 
  7. Laodiceában: Az Ámen[c], a hű és igaz Tanú, aki a Kezdet Isten teremtésében.
Egy régebbi keményebb írásom is volt hasonló lelkiállapotban. Itt olvasható