2017. november 17., péntek

Próbatétel

 Gyakran előfordul, hogy egy igeszakaszt elolvasva teljesen új szemszögből kezdem nézni a dolgokat. Nyilván azért lehet, mert ebben az élethelyzetben még nem voltam, vagy ha mégis, épp nem olvastam ezt az igerészt.  Talán ezt is jelenti a mondás, hogy "Isten igéje élő és hatékony".
Jelen esetben Jézus pusztabeli megkísértése volt a téma a Máté 4-ből, az új szempontok pedig azok voltak, hogy:
  • A Szentszellem vitte a pusztába,
  • Miért is nem választotta a könnyebb utat?
  • Hasonló helyzetben én szívesen kerülnék ki egy próba alól a magam eszközeivel győztesen. Igaz, hogy akkor csak annyi a különbség a világiak, meg köztem, hogy én úgy is üdvözülök, ők meg pokolra kerülnek. Legalábbis az adott pillanatban, Krisztus követése azonban nem történik meg részemről, és a környezetem nem nyer semmit.
  • Nem véletlen állhat a hegyibeszéd rögtön ezután. Úgy értem pontosan annyira ellentmondásos, mint nemet mondani a Sátán által felkínált lehetőségekre kísértések közepette...
Ezután a Szent Szellem a pusztába vezette Jézust, hogy ott próbára tegye a Sátán. 2 Miután Jézus negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül nagyon megéhezett. 3 A Sátán[a] ekkor odalépett hozzá, és megszólította:
 „Ha Isten Fia vagy, parancsolj, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!”
 Ő azonban így felelt: „Meg van írva:
»Nem csak a kenyér élteti az embert, hanem Isten minden kimondott szava is.«”[b]
5 Ezután a szent városba, Jeruzsálembe vitte őt a Sátán, és a Templom területének szélére, egy szakadék fölé állította.
„Ha Isten Fia vagy — mondta neki —, vesd le magad a mélybe, hiszen meg van írva: »Angyalainak parancsot ad, hogy vigyázzanak rád. A tenyerükön hordoznak, nehogy kőbe üsd a lábad.«”[c]
Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva:
»Ne tedd próbára az Örökkévalót, Istenedet!«”[d]
8 Ezután a Sátán egy nagyon magas hegyre vitte fel Jézust. Megmutatta neki a világ összes királyságát és azoknak minden dicsőségét. 
„Ezt mind neked adom — mondta —, ha leborulva imádsz engem.”
10 Jézus erre így válaszolt:
„Menj el tőlem, Sátán! Meg van írva: »Az Örökkévalót, Istenedet imádd, és csak őt tiszteld!«”[e]
11 Ekkor a Sátán elment, és angyalok jöttek Jézushoz, hogy szolgálatára legyenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése