2017. május 25., csütörtök

Éljen a bűnbak!

.. vagy inkább haljon?
Ezsdrás és Nehémiás könyvét kell áttanulmányoznom, kiválasztani belőle 10 verset, és megírni az Ószövetségi írásmagyarázat dolgozatot.
Még nem olvastam végig soha ezt a két könyvet, nagyon motiválónak találom és most több gondolat is magával ragadott belőle. Pl. ezek:

  • Isten keze nyugodott a királyon, aki elküldte ezeket az embereket a fogságból vissza a hazájukba templomot felépíteni. Az Ő ötlete volt és a kivitelezést támogatta anyagi, szellemi és fizikai értelemben. 
  • Olyan rendeleteket hozott a király, amik szerint meg kell büntetni azokat, akik akadályozzák az építést.  Ezsdrás 5,5 De Isten rajta tartotta a szemét a zsidók vezetőin — ezért Tattenaj és a többiek nem kényszerítették őket, hogy állítsák le az építkezést, amíg jelentést írnak Dárius királynak, és amíg a király írásos válasza meg nem érkezik. Így az építők folytatták a munkájukat.
  • ... 6,13 tovább folytatták az építkezést, és jól haladtak vele — mivel Haggeus próféta és Zakariás próféta, Iddó fia a prófétálásukkal támogatták őket. Sikeresen be is fejezték a Templom újjáépítését — annak megfelelően, ahogyan azt Izráel Istene parancsolta, és aszerint, ahogy a Perzsa Birodalom királyai, Círusz, Dárius és Artahsaszta elrendelték.
  • A Páska ünnep - 6, 19-től
  • 7, 6 Ezsdrás, az írástudó, járatos volt Mózes Törvényében, amelyet az Örökkévaló, Izráel Istene adott. Istenének, az Örökkévalónak a keze nyugodott rajta, ezért a király Ezsdrás minden kérését teljesítette.
  • 7, 21 Én, Artahsaszta Király parancsolom az Eufrátesztől nyugatra fekvő tartomány összes kincstárnokának, hogy amit csak Ezsdrás pap, a Menny Istenének törvényében jártas írástudó kér tőletek, mindent adjatok meg neki, mégpedig pontosan és késedelem nélkül!
  • 7, 27 Akkor Ezsdrás áldotta az Örökkévalót: „Áldott legyen az Örökkévaló, őseink Istene, aki arra indította a király szívét, hogy adományaival ékesítse az Örökkévaló Templomát Jeruzsálemben, 28 s aki irántam való hűséges szeretetét megmutatta a király és hatalmas tanácsosai és fejedelmei előtt!” Akkor én, Ezsdrás, felbátorodtam és megerősödtem, mert megértettem, hogy Istenem, az Örökkévaló keze rajtam nyugszik — ezért családfőket gyűjtöttem össze Izráel népéből, hogy velem együtt jöjjenek fel Jeruzsálembe.
  • 8, 21-23 Ezután kihirdettem, hogy együttes böjtöt tartunk. Ez még ott történt, az Ahavá folyó partján, a táborunkban. Azért böjtöltünk, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és biztonságos utazást kérjünk tőle mind a magunk, mind gyermekeink és minden tulajdonunk számára. Ugyanis szégyelltem volna a királytól kérni őrző-védő kíséretet — katonai lovas-csapatot — az útközben leselkedő ellenség miatt. Hiszen mi magunk mondtuk a királynak: „Istenünk keze nyugszik azokon, akik őt keresik, hogy megvédje őket — de haragja és hatalma zúdul azokra, akik őt elhagyják.” Tehát böjtöltünk és imádkoztunk Istenünkhöz — ő pedig meghallgatta kérésünket.
  • 35. versben részletezi az áldozatokat. És innen a bűnbak cím. Utánaolvastam és a 3. Mózesben rendelkezik erről Isten: „És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában.” – Mózes 3. könyve, a Léviták szolgálatáról 16:21 - 16:22

Aztaaaa!
Hát ilyen a mi Istenünk! Ha ad egy megbízatást ami az Ő országának az építésével kapcsolatos, mindent kirendel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése