2017. április 8., szombat

Bízzál!

Én nem akarom elfelejteni soha!
 Mindannyian különbözünk mi emberek, különösen a hívők egy olyan közegben, ahol nem ismerik, vagy nem szeretik Istent, mindent másképp ítélnek meg az embertársaim és én.
Legyen az egy másik emberhez való viszonyulás, vagy Istenhez való viszonyulás, nem ugyanazok a meglátásaim. Ha egy probléma felvetődik, én másképp keresek rá válaszokat és megoldást. Én szeretem Istent, szeretem a válaszait, szeretem az Igéjét és meggyőzhető vagyok Általa. Pláne, hogy már annyi csodát láttam, annyi reménytelen helyzet megoldását. Néha csak békességet, néha égi válaszokat.
 ...
Ma egy Apcsel-es történetet olvastam, ez inspirált. (Spurgeont olvastam, ez vezetett ide.)
Nna, ha megnézzük a szereplőket, nagyon is különböző módon reagálták le a történteket attól függően,  hogy ki miben / kiben hisz és milyen mélyen ismeri Istent. Volt közös gondolat, amiben végül is meg tudtak állapodni, pl. az 5. versben, hogy a nép vezetőit ne gyalázzák, mer' ez Mózesig vezette vissza őket. :) Végül Pál okosan osztotta meg az ellenségeit, mielőtt azok kinyírnák őt.
Apcsel 23, Pál apostol a Főtanács előtt. ...  (Ez két másik fordítás.)

Tetszett, ahogy Isten megállt Pál mellett és azt mondta „bízzál”. (11. vers)
Annyira sokat jelent ez egy lehetetlennek tűnő helyzetben.
Bízzál - θαρσέω  (tharszeó) 1) felbátorodik, bátor, 2) bizakodik, bízik
Ez a szó ezeken a helyeken szerepel még az Újszövetségben:

Máté 9:2  És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid.

Máté 9:22  Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén, monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.

Máté 14:27  De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!

Márk 6:50  Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Márk 10:49  Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő. És előhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet.

Luk 8:48  És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!

Ján 16:33  Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.

Apcs 23:11  A következő éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképpen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése