2017. január 2., hétfő

Ez nem normális

Róm 5:7-8  Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt.
 
Ennyire jól még sosem értettem meg ezt a részt, mert valakiről rosszakat gondoltam, vitába keveredtem vele, aztán ez az Ige jutott eszembe. (Ez tutira a pártfogó / segítő hangja volt.)
Konkrétan az, hogy Jézus meghalt értem, tartozom azzal, hogy én is így tegyek másokkal szemben.
Nem kell megvárnom, míg megérdemli. Ez engem boldoggá tett. Nem esett nehezemre, sőt! Tiszta aberrált vagyok. :)
 
2 Kor 5:15-16 Jézus pedig azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek. Igen, ő meghalt és feltámadt, hogy az emberek érte éljenek. Ezért mostantól fogva nem úgy tekintünk az emberekre, ahogyan a hitetlenek. Igaz, régen mi is úgy gondolkoztunk Krisztusról, mint ők, de ez már teljesen megváltozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése