2016. július 3., vasárnap

Tanulmány a böjtről

"A Szent Szellem sosem költözik be egy emberbe, hogy aztán hagyja hogy úgy éljen, mint a világ. Ebben biztos lehetsz." A.W. Tozer, Isten embere
Kell-e böjtölni, vagy nem

Nemrég arra gondoltam, talán lehetne a gyülekezetnek testületileg böjtölni megújulásért.
Ezzel egyidejűleg egy másik témában is felmerült a böjt lehetősége, de egy ismerős – szintén keresztény, meglehetősen karizmatikus tesó leszavazta, hogy erre pediglen nincs szükség, mer' a kegyelem....
Ezért most én úgy döntöttem, hogy minden eddigi vélekedésemet félreteszem és megvizsgálom, hogy mikor és milyen formában merült fel az Újszövetségben a böjt lehetősége. Én így szeretem megnézni a dolgokat. Kezdetektől így szoktam, mert az a tapasztalatom, hogy Isten akar szólni hozzánk és ezt az Igén keresztül teszi leginkább. Mi emberek hajlamosak vagyunk a tévelygésre. Egyszerűen egy csomószor bugyuta elképzeléseink vannak Isten dolgairól. (Márk 12:24 Jézus pedig mondta nekik: Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?)
A címben felvetett kérdés is hasonló szituációra utal, mikor az írástudók és farizeusok kérdése felmerült ezzel kapcsolatosan. Miért böjtöltek Keresztelő János tanítványai, és Jézuséi miért nem? Erre adta Jézus ezt az érdekes választ, miszerint a vőlegény jelenléte miatt nem indokolt a böjt. Ezután beszél a régi ruha, új ruha, és a régi tömlő, új tömlő vonatkozásairól.

  • νηστεία (nészteia) - koplalás; böjt

Máté 17:21 Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és bőjtölés által.
Márk 9:29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel.
Luk 2:37 És ez mintegy nyolcvannégy esztendős özvegy vala), aki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal.
Apcs 14:23 Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bőjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala.
Apcs 27:9 Mivel pedig sok idő múlt el, és a hajózás már veszedelmes vala, mivelhogy a bőjt is elmúlt immár, inti vala Pál őket,
1Kor 7:5 Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.
2Kor 6:5 Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben.
2Kor 11:27 Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való bőjtölésben, hidegben és mezítelenségben.

  • νηστεύω (nészteuó) – böjtöl

Máté 4:2 És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék.
Máté 6:16 Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat.
Máté 6:17 Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg;
Máté 6:18 Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Máté 9:14 Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat bőjtölünk, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?
Máté 9:15 És monda nékik Jézus: Vajjon szomorkodhatik-é a násznép amíg velök van a vőlegény? de eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlök a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak.
Márk 2:18 A János és a farizeusok tanítványai pedig bőjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bőjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?
Márk 2:19 Jézus pedig monda nékik: Avagy bőjtölhet-é a vőlegény násznépe, amíg velök van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velök van, nem bőjtölhetnek.
Márk 2:20 De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak azokon a napokon.
Luk 5:33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta bőjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?
Luk 5:34 Ő pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok bőjtöljenek, amíg a vőlegény velök van?
Luk 5:35 De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlök, akkor majd bőjtölnek azokban a napokban.
Luk 18:12 Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.
Apcs 10:30 És Kornélius monda: Negyednaptól fogva mind ez óráig bőjtöltem, és kilenc órakor imádkozám az én házamban; és ímé egy férfiú álla meg előttem fényes ruhában,
Apcs 13:2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bőjtölének, monda a Szent Lélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam.
Apcs 13:3 Akkor, miután bőjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [őket].

  • νη̑στις (nésztisz) - étlen; koplaló; étel nélküli
Máté 15:32 Jézus pedig előszólítván az ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.
Márk 8:3 És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton; mert némelyek ő közülök messzünnen jöttek.

Tehát ezeken a helyeken említi az újszövetség a böjtöt.
Együttesen a magyar böjt, illetve károliassan bőjt szótövet beírva ó-, és újszövetségben:

Bír 20:26 1Sám 7:6 1Sám 31:13 2Sám 1:12 2Sám 12:16 2Sám 12:21 2Sám 12:22 2Sám 12:23 1Kir 21:9 1Kir 21:12 1Kir 21:27 1Krón 10:12 2Krón 20:3 Ezsd 8:21 Ezsd 8:23 Neh 1:4 Neh 9:1 Eszt 4:3 Eszt 4:16 Eszt 9:31 Zsolt 35:13 Zsolt 69:11 Ézs 58:3 Ézs 58:4 Ézs 58:5 Ézs 58:6 Jer 14:12 Jer 36:6 Jer 36:9 Dán 9:3 Jóel 1:14 Jóel 2:12 Jóel 2:15 Jón 3:5 Zak 7:3 Zak 7:5 Zak 8:19 Máté 4:2 Máté 6:16 Máté 6:17 Máté 6:18 Máté 9:14 Máté 9:15 Máté 17:21 Márk 2:18 Márk 2:19 Márk 2:20 Márk 9:29 Luk 2:37 Luk 5:33 Luk 5:34 Luk 5:35 Luk 18:12 Apcs 10:30 Apcs 13:2 Apcs 13:3 Apcs 14:23 Apcs 27:9 1Kor 7:5 2Kor 6:5 2Kor 11:27  

Egy régi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése